Föld

Klímavédelem erdőkkel – de nem mindegy hol

great-bear-rainforest-arial-photo.jpg Amerikai és francia klímakutatók szerint nem általánosan érvényes az a leegyszerűsített gondolatmenet, hogy az erdős területek növelésével csökkenteni lehet a globális felmelegedést.

Igaz ugyan, hogy a fák megkötik a szén-dioxidot és ezzel csökkentik az üvegházhatást, de az északi tájakon a havas pusztaság vakítóan fehér hótakarója jobban visszaveri a napsugarakat. Dr. Govindasamy Bala (Lawrence Livermore National Laboratory, USA) munkatársaival újabb, pontosabb számítógépes modellt készített és megpróbálta megjósolni, milyen meleg lenne a Földön 2100-ban, ha 2000-ben kivágták volna az összes erdőt a Földön.

Dr. Bala az Amerikai Geofizikai Társaság (American Geophysical Union) közgyűlésén arról számolt be, hogy ebben az esetben a Föld paradox módon 0,2 Celsius-fokkal lehűlne – derült ki a New Scientist angol tudományos folyóirat tudósításából.

A pontosított modell nem csak a fák szén-dioxid megkötő képességét veszi figyelembe, hanem a fák párolgását is, ami elősegíti a felhőképződést és ezzel hűti a Földet, másrészt beleszámítja azt is, hogy a fák lombozata jellemzően sötétebb, mint a puszta föld, tehát jobban elnyeli a nap melegét, s ezzel melegítő hatása is van.
hoh_rainforest_wallpaper_8.jpg
A trópusi erdők több napfényhez jutnak, több energia áll rendelkezésükre, hogy a légköri széndioxidot biomasszává konvertálják. Ezeken a földrajzi szélességeken a fák széntároló képessége a döntő. Északabbra és délebbre a sötétebb szín hőelnyelő hatása kerül előtérbe, ezzel magyarázható a számítások váratlan eredménye.

A 2004-ben Nobel békedíjat kapott Wangari Maathai 2006 elején az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) keretében mozgalmat indított, szeretné elérni, hogy 2007-ben ültessenek egymilliárd fát szerte a Földön. Az erdők természetesen más szempontból is értékesek, a hasznos faanyagtól az ökológiai rendszerekig és a biodiverzitás megőrzéséig szükség van rájuk.

Dr. Bala kutatócsoportja csupán arra hívja fel a figyelmet, hogy ha a mozgalom célja a globális felmelegedés megállítása, nem mindegy, hogy a fákat hová ültetik.

(forrás: National Geographic)

A szerzőről

szomkat

Leave a Comment