Gazdaság

A klímaváltozás hatása Kínára

ár a rizsföldekenRiasztó eredményekre jutott a klímaváltozás kínai hatásairól szóló első átfogó hivatalos felmérés: a természeti katasztrófák szaporodása, vízhiány, a mezőgazdasági termelés visszaesése is várható, és mindez jelentősen visszavetheti Kína gazdasági fejlődését.

A jelentés az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a környezetvédelem ügye melletti állásfoglalásra indította az ország vezetését. A 12 minisztérium szakértőinek részvételével készült tanulmány rövid kivonatát szerdán hozta nyilvánosságra a kínai sajtó, az egész anyag pedig csak hónapokkal később jelenik meg.
A tanulmánnyal kapcsolatban Hu Csin-tao, a párt és az állam első számú vezetője egy értekezleten kifejtette: a pártnak és a társadalomnak fel kell ismernie, hogy „túlélésünk és fejlődésünk alapjai” kerülnek veszélybe, ha nem sikerül növelni az energiafelhasználás hatékonyságát, takarékoskodni a nyersanyagokkal és javítani a környezetvédelem helyzetén.
pollution-smoke-bg.jpg
Ennek jelentőségét aláhúzza az a tény, miszerint most is a kínai a legtöbb szenet fogyasztó nemzetgazdaság, és gyors növekedése miatt a szén-dioxid kibocsátásában akár három éven belül átveheti az első helyet az Egyesült Államoktól.

A tanulmány legfontosabb megállapításai szerint a következő évtizedek „extrém” időjárást hoznak Kínára. A szárazságtól leginkább sújtott északi területeken ugyan gyakoribb lesz a csapadék, a hőmérséklet emelkedése miatt azonban gyorsabban el is párolog, így a szárazság várhatóan még pusztítóbb lesz. Az ország déli területein ellenben ténylegesen megugrik az éves csapadékmennyiség, ennek hatására pedig az áradások és földcsuszamlások rendszeressé válhatnak.

A hőmérséklet-emelkedés miatt elszaporodhatnak a legyek és a szúnyogok, és jelentősen nőhet az olyan járványok – például a malária – kialakulásának kockázata, amelyek az apró szárnyas rovarok útján terjednek.

Átalakul a mezőgazdasági termelés szerkezete: egyes területek alkalmatlanná válnak a termelésre, míg máshol új földeket lehet művelés alá vonni, 2030 és 2050 között ennek ellenére is mintegy 10%-os termés-visszaesést jelez előre a tanuchina96flood.jpglmány, miközben az éves termés átlaga a rendkívüli időjárási jelenségek megszaporodása miatt erősen ingadozni fog, így kiszámíthatatlanná válik az élelmiszeripar. A bajt csak növeli, hogy az emelkedő hőmérséklet miatt gyakrabban fognak pusztítani rovarinváziók és egyre újabb növénybetegségek is, a védekezés pedig jelentősen növeli a termelési költségeket.

A mezőgazdaság így egyre kevésbé lesz vonzó gazdasági ágazat, ami már csak azért is vészjósló tendencia, mert Kínában lakik a világ népességének egyötöde, a mezőgazdasági termelésbe világszerte bevont területnek azonban most is csak a 7%-a található az országban.

(Forrás: National Geographic)

A szerzőről

szomkat

Leave a Comment