Föld

Bálnavédők kontra bálnavadászok

Greenpeace feb.12
Már régen esett szó a bálnákról, de közben persze a világ nem áll meg, és sajnos most sem a jó irányba halad.

Február 12-én 10h-tól a Greenpeace figyelemfelkeltő demonstrációt és 24 órás virrasztást tartott a Japán Nagykövetség előtt. Az eseményre a bírósági tárgyalás előtt álló Greenpeace aktivisták Junichi Sato és Toru Suzuki védelmében került sor. Az úgynevezett „Tokiói Kettős” egy illegális bálnahús csempészési gyakorlatot leplezett le 2008 januárjában, amiről még ezen a blogon is volt szó. Az általuk a rendőrségre bevitt bizonyíték miatt lopással és birtokháborítással vádolták meg őket. Nézd meg az erről szóló filmeket alább!

1. rész

2. rész


A hatóságok az eljárás során számos ponton sértették a nemzetközi és az egyetemes emberi jogok előírásait, többek között rendszeresen védőügyvéd nélkül, székhez kötözve hallgatták ki őket. A ma megkezdett tárgyaláson pedig akár tíz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatják őket.
Szegfalvi Zsolt, a Greenpeace Magyarország Egyesület igazgatója ismertette a Greenpeace álláspontját. Elmondta, hogy a „demonstráció és 24 órás virrasztás csak egyike a közel 40 országban ezen a héten zajló eseményeknek a két japán aktivista érdekében. Világszerte több mint 300.000 aláírás, nemzetközi emberi jogvédő szervezetek és az ENSZ Emberi Jogi bizottságának véleménye erősíti szavunkat.”

A japán hatóságok súlyos jogsértés-sorozata a bálnavadász lobbi nyomására, és a vele szimbiózisban élt előző kormány hatására kezdődött. A Greenpeace és a világ tiltakozói azt várják az új japán kormánytól, hogy a csempészés ügyét vizsgálják ki teljes mértékben. „Meg kell állítanunk a további jogsértést ebben az ügyben! Az illegális bálnavadászatot és az azt körülölelő korrupciót kell elítélni, és nem ennek leleplezőit” – zárta a sajtótájékoztatót Szegfalvi Zsolt.

A sajtótájékoztató után a szervezet igazgatója a Nagykövetség misszió vezetőjének adta át a Greenpeace tiltakozó levelét, az ügy dossziéját és az ENSZ Emberi Jogi Bizottság állásfoglalásának egy példányát. A misszió vezető biztosította a Greenpeace-t, hogy továbbítják jelentésüket a japán külügyminisztériumnak.

Az aktivisták másnap reggelig maradnak a követség előtt, ahol egy bálnát formázó jégszobrot és 1000 origami bálnát hagynak maguk után, emlékeztetőnek.

Nemzetközi vizeken sem állt még meg az akció. Te is csatlakozhatsz még mindig, és biztosíthatod a két Greenpeace-est támogatásodról. Ehhez csak klikkelned kell, és megadnod a neved, országod és email címed. Aztán ezt még meg is oszthatod akár a twitteren, facebookon, stb hogy másokat is erre buzdíts! Hajrá! Mások a szabadságukat tették kockára a bálnák védelméért, neked csak a nevedet kell adnod, hogy a japánok felébredjenek…

A szerzőről

szomkat

Leave a Comment