Az oldal archívumai Privát

Boldog Karácsonyt!


Mindannyiótoknak boldog, békés Karácsonyt kívánok, ami egy kicsit sem hasonlít az alábbi, formabontó dalra! :)
Lesz minden by Pappatwins

Visszatekintés: FN4


Ha “átlapozom” a fejlövést, akkor furcsa változásokat konstatálok az első Fenntarthatósági Naptól a legutóbbiig az azt emlegető postok terén. Míg az első alkalommal 5 bejegyzésben emlegettem, a második alkalmat 6-szor, a harmadikat pedig 7-szer, addig a legutóbbi rendezvényt egyelőre egy írásban sikerült megemlítenem. Ezen most feltétlenül változtatok - kapásból kettő lesz ;)
OK, ez itt nem [...]

Steve Jobsra emlékezve


Az első sokkból feltápászkodva, talán a tanulási folyamathoz értem. Pár nap eltelt már, Steve Jobs halála óta, és tudom, hogy a friss hír a hír, ez pedig már nem az, de egy közel 5 éves blogon megérdemel egy megemlékezést még így utólag is, már csak a kronológia miatt is.
Még mindig fogalmam sincs, mit írjak egy [...]

holnapután - egy szenvedély margójára


4 bloggal a kezemben esetenként megzavarodom, hogy mit hova kellene postolni.
A holnapután adásait eddig itt, a fejlövésen is publikáltam, nem csak a műsor blogján. Ezért most úgy érzem, hogy a radiocaféról és holnaputánról szóló legutóbbi bejegyzésemnek itt is helye van. Hogy mit írtam e szenvedély margójára, azt most nem másolom be, nem írom át, egyszerűen [...]

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!


Segítség egy kutatáshoz


A fejlövés egyik olvasója, Roland, írt egy emailt, hogy segítsek a szakdolgozatához szükséges kutatásban azzal, hogy kiteszem a kérdőívének elérhetőségét az oldalra.
Ez itt tehát az elérhetőség.
Mielőtt itt megosztottam volna, természetesen én is kitöltöttem, és teljesen korrekt. Írom ezt sok szakdolgozatot és kérdőívet ismerve. Még arra is jó lehet, hogy esetleg új területekre világítson rá [...]

Elkezdődött… 2011


Talán észrevettétek, hogy a Fejlövés Karácsony után egy kicsit “elhallgatott”, és az eddigi évektől eltérően összesítés sem született 2010-ről. A hallgatásnak nem volt más oka, mint egy utazás, amit már nagyon-nagyon vártam, és amiből a merülések sem maradhattak ki.

Az összefoglaló helyett ezúton is ajánlom Rutai Gábor műsorvezetőtársam által összevágott “Best of Trendwatch 2010” válogatást, [...]

Boldog Karácsonyt!


Sokat gondolkoztam rajta, hogy mit is kellene kitennem a fejlövésre Karácsony alkalmából.
Nem szeretnék nagy bölcsességeket osztani most, verselni sem akarok igazán, de mégsem hagyhatom szó nélkül a szeretet ünnepét, mégha az manapság inkább a vásárlási rohamokról szól is.
Végül pedig találtam egy régebbi videót, amit nem egyszerű megérteni ugyan, de vicces és rettentően tudatos.
Engedjétek hát meg, [...]

Egy régi tartozás: holnapután


Pár évvel ezelőtt megszűnt a holnapután műsorainak feltöltése itt a fejlövésen. Ennek hiányát többen jeleztétek. Most azonban - sok-sok átalakulás után - eljutottunk odáig, hogy ezt a tartozást is leróhassam!
Mindenek előtt: megújult a radiocafé weboldala. Minden különösebb elfogultság nélkül: nekem bejön!
Természetesen az oldallal együtt az aloldalak is frissültek, így a műsorleírások (köztük a holnapután is), [...]

Logó őrültködések


Pár hete svájci barátunk érkezését ünnepelve a PortH-ban beszélgettünk, amikor is szóba került a fejlövés (már ez sem természetes :)), és az, hogy már nagyon-nagyon régóta szeretnék neki logót, illetve új dizájnt.
Már a blog címében rejlő szóviccet sem volt egyszerű elmagyaráznunk (pedig még angol tanár is volt közöttünk), de amikor előkerült egy, majd még egy [...]