Az oldal archívumai környezet

FN9 – környezet és gazdaság


Szeptember 24-én lezajlott a 9. Fenntarthatósági Nap. 3+1 szekció a témában. Persze nem lehet az egészet visszaadni, de egy rövid videóban összefoglaltattuk a résztvevőkkel az egyes szekciók témáját. Az alábbi videóban pár percben nyilatkozik a környezeti szekcióban elhangzottakról Varga Pál (Naplopó Kft), a gazdasági szekciót pedig Baló György, a beszélgetés moderátora foglalta össze.  

Aktuális: FN5 szeptember 29-én


Már nem tudom megígérni, hogy mikor írok újra, de most egy nagyon aktuális dolog köti le rengeteg energiámat és időmet. Ez pedig az 5. Fenntarthatósági Nap. És mert eddig is szóltam róla évről évre, meg mert ez is egy fejlövésem, ami a fenntarthatóságról szól, ezért legalább a programot megosztom itt. Ha érdekes, bővebb infók és […]

FN4 – under construction


A nyár nem annyira az időjárásával izzaszt meg, mint a 4. Fenntarthatósági Nap szervezésével. Tavaly is megcsúsztunk néhány dologgal, el is határoztuk, hogy idén majd éberek leszünk, de Murphy dolgozik, és sikerült az előző évi csúszást is túlteljesítenünk. Ami pedig ilyenkor jön, na, az nem a szabadság, hanem a mély levegő és a hajrá. A […]

Ajánló: premier előtti filmvetítés – Plastic Planet


A Föld Napja alkalmából, az azt megelőző napon (április 21, csütörtök) 18h-tól premier előtti filmvetítés lesz a Corvinus főépületének 4-es előadó termében. A vetítés vendége lesz a film készítője Werner Boote, akit elkísér az osztrák ORF TV csatorna is. A részvétel ingyenes. Földünk, a műanyag bolygó (Plastic Planet) színes, feliratos, osztrák-német dokumentumfilm, 95 perc, 2009 […]

A víz


A Blog Action Day alkalmából, íme, álljon itt néhány szó a vízről – szerencsére a szervezők elég összeszedett információt biztosítottak. Ivóvíz hiány Közel 1 milliárd ember szenved tiszta víz hiányában, ami akár halálukat is okozhatja. 40 milliárd óra: Afrikában a nők évente több mint 40 milliárd órát gyalogolnak, és cipelik az akár 18 kilós vizes […]

Greenexpo szubjektív


Ma kimentünk a Greenexpora megnézni mennyit fejlődött 2 év alatt. Meg persze a szakmai kíváncsiság is vezérelt. Sajnos nem sikerült elkápráztatni. Zsúfolt, inkább bazár és prospektusgyűjtő hely. Együtt került megrendezésre a GardenExpoval és az Orchidea kiállítással. A kertész kiállítással egy légtérben is volt. Így aztán a fűnyírók, kerti medencék és bútorok kicsit hangsúlyosabb szerepet kaptak, […]

holnapután – cégmérce a szupermarketekről


holnapután – földközpontú magazin 2009. június 18. (csütörtök) 20-21h CXVI. adás téma: cégmérce értékelése a szupermarketekről vendég: Horváth Gergő, Tudatos Vásárlók Egyesülete program trendwatch – hírek, aktualitások kibeszélése kvótarendszer a fosszilis energiahordozókra az EU nem kívánja számszerűsíteni a klímavédelmi segítséget Greenpeace demonstráció a Zöld Beruházási Rendszerekért energia Európának afrikai naperőművekből programajánló: júni 21-én országos bionap […]

Piszkos játékok


Nem nyugszik a Greenpeace. Most a játékkonzolokat vette górcső alá a CeBIT-re készített IT elemzés után. Az igazat megvallva, az utóbbi időkig nem gondoltam, hogy ezeket a kütyüket sokan használják, de igencsak tévedtem. Csak az alábbi film alapján 16 millió cuccról van szó (1,5-szer annyi, mint Magyarország lakosainak száma). %%VideoBlogger:youtube:ukoMEB_Wzbk%% Ezek a játékkonzolok olyan veszélyes […]