Elérkeztünk a Fenntarthatóság és innováció a városokban című cikksorozatunk végére. Az elmúlt hetekben sorra vettük, hogy mitől is lehet innovatív egy város a zöldfelületek, a körforgásos gazdálkodás, az energia, a mobilitás, a közösségek, valamint a digitalizáció területein. Zárás gyanánt röviden tekintsük át, mivel is foglalkoztunk, valamint vessünk egy pillantást a jövőbe!
Nyitó cikkünkben bemutattuk, hogy várhatóan 2050-re a Föld népességének körülbelül háromnegyede lesz városlakó. Ez pedig azért problémás, mert a városok már ma is az üvegházhatású gázok kibocsátásának több, mint 70%-áért felelnek. Azt is láttuk, hogy az elkerülhetetlen urbanizáció miatt foglalkoznunk kell azzal is, hogy miként hat a városi környezet a mentális és fizikai egészségünkre. Fontos tehát, hogy ne csak „zöld” legyen egy város, de egyben emberhez méltó és élhető is. Mindezeknek a kulcsa pedig az innováció. Itt határoztunk meg hat kulcsszempontot, amiket a későbbiekben megvizsgáltunk.
A zöldfelületek nagyon jól egybeesnek az előbb említett kettős szempontokkal, ugyanis egyszerre tesznek környezet- és emberbaráttá egy várost. Egyfelől közismerten megkötik a levegő károsanyag tartalmát, másfelől viszont tudományosan bizonyított, hogy a mentális egészségünkre nézve is előnyösek. Mindezek mellett pedig segítenek enyhíteni a nyári időszakban kialakuló hőszigethatást. Olyan témákat érintettünk még főként, mint a szivacsváros és a cseppfolyós fa. Előbbinek lényege, hogy a hirtelen lezúduló nagymennyiségű csapadékvizet elsősorban ne a csatornahálózatba vezesse, hanem megtartsa azt, növelve a település élhetőségét. Például a Blaha Lujza tér nemrégen történt átépítése is ezen elv mentén történt. Utóbbi pedig gyakorlatilag egy nagy víztartályba telepített algák fotoszintézisén keresztül éri el a növényzet jótékony hatását olyan helyeken, ahol az nem kivitelezhető.
A cseppfolyós fa
A körforgásos szemlélet elsődleges célja a hulladék keletkezésének megelőzése, az újrahasználat és az újrahasznosítás maximalizálása, illetve a lerakás minimálisra csökkentése. Ebben a legékesebb példa az amerikai San Francisco, ahol a város Zero Waste programja elérte, hogy a hulladék 80%-át újrahasznosítják vagy komposztálják. Magyarországon is látszik előrelépés, ugyanis az új hulladékválogató üzemeknek köszönhetően egyre nagyobb arányban hasznosítják újra a szelektíven gyűjtött hulladékot. Országszerte azonban az újrahasznosítási arány mindössze 35% körül van.
A vízgazdálkodás szintén égető probléma a klímaváltozás miatt itt Szingapúr példáját érdemes említeni, ahol a helyben megtisztított víz a város teljes vízigényének közel felét fedezi. A spanyolországi Murica régióban pedig a térségben kiépített rendszerek a szennyvizek 98%-át megtisztítják és öntözésre eljuttatják a gazdaságoknak.
Az iparban a körforgásos gazdálkodás azt célozza, hogy az egyik folyamat mellékterméke a másik számára nyersanyaggá váljon – ezzel csökken az elsődleges nyersanyagfelhasználás, a hulladék mennyisége és az összköltség is. Ennek megvalósulása sokszor ipari szimbiózis formájában történik, ahol különböző szervezetek (gyárak, erőművek, városi szolgáltatók) összehangolják anyag- és energiafolyamataikat.
Az Egyesült Királyság sajátos módon alkalmazta az ipari szimbiózis koncepcióját. 2003-ban indították el az országos ipari szimbiózis programot (National Industrial Symbiosis Programme – NISP), amely üzleti irányítású kezdeményezésként kezdte meg működését az ipari hulladék független közvetítőjeként három régióban, de végül országos szintre bővült. A NISP program 2005 és 2007 között 5,4 millió tonna elsődleges nyersanyagot takarított meg, valamint 2,5 millió tonna hulladékot terelt el a hulladéklerakóktól.
Az építőipar a legnagyobb hulladéktermelő ágazatok egyike – az EU-ban az összes keletkező hulladék 25-30%-a építési-bontási törmelék. Ebben rengeteg értékes anyag (beton, tégla, fém, fa stb.) rejlik, ezért a körforgásos megközelítés kulcsfontosságú: a cél az, hogy az épületek elbontásakor keletkező anyagokat minél nagyobb arányban újrahasználják vagy újrahasznosítsák (pl. zúzott beton útalapba, téglák újra falazatba, faanyagok felújításokhoz stb.). Japánban – ahol kevés a lerakóhely – törvény írja elő a bontott anyagok szétválogatását és újrahasznosítását, ennek köszönhetően majdnem teljes a beton és aszfalt újrahasznosítása, és az építőanyag-körforgás zárt, a betonhulladék 100%-át újrahasznosítják, és azt szerkezeti elemek előállítására is felhasználják. Az Európai Unió idén évvégére tűzte ki, hogy az építési és bontási hulladék legalább 70%-át hasznosítsák (anyagában vagy újrafelhasználással).
Újabb szempont a körforgássos gazdaságban a városi mezőgazdaság. Lényege, hogy a városlakók a rendelkezésre álló területeken (udvarokon, tetőkön, közösségi kertekben stb.) élelmiszert termesztenek. Így kevesebb költsége és kibocsátása van a szállításnak, mivel egyszerűen kisebb a földrajzi távolság, nő a városok önellátó-képessége és még a zöldfelületek is bővülnek. Havanna extrém példája mutatja a városi gazdálkodás potenciálját: Kuba az 1990-es évek elején gazdasági válság és élelmiszerhiány miatt kényszerült rá, hogy a városait bevonja a termelésbe. Azóta Havannában minden park, udvar és lapos tető kertté válhatott – ennek eredményeként ma több mint 3000 hektár városi kert működik, és a friss élelmiszer jelentős részét a város saját maga állítja elő.
A körforgásos városgazdálkodás utolsó – de korántsem mellékes – elemei a közösségi újrahasználati és javító kezdeményezések. Ide tartoznak mindazon programok és létesítmények, amelyek meghosszabbítják a tárgyak élettartamát: legyen szó használati cikkek adományozásáról, cserebere eseményekről, “javító kávézókról” (repair café), vagy épp önkormányzati újrahasználati központokról, ahol a feleslegessé vált holmik új gazdára találhatnak. Ezek a kezdeményezések egyszerre csökkentik a hulladék mennyiségét és erősítik a közösségeket, tudást adnak az embereknek a javításról, újrafelhasználásról. Az egyik legékesebb példa a 2009-ben Hollandiából induló Repair Café mozgalom, ami mára globális hálózattá nőtt. Több mint 40 országban, közel 3200 településen (Budapesten is) működnek ezek az önkéntesek által fenntartott javítóműhelyek. Ezeken a helyeken bárki megjelenhet egy rossz kenyérpirítóval vagy elszakadt nadrággal, és a helyi “ezermesterek” segítségével közösen rendbehozzák azt.
Az energia témakörét tárgyaló cikkünkben láthattuk, hogy a világ energiafogyasztásának túlnyomó részét a városok teszik ki. Az áramellátás ráadásul nagyrészt fosszilis energiahordozók elégetésén alapszik, tehát ha figyelembe vesszük azt, hogy a városok egyre csak nőnek, láthatjuk, hogy lépnünk kell. A megújuló energiák használata mellett az épületek energiahatékonyságának növelése is jelentős megtakarításokat hozhat. Ez már csak azért is jó, mivel így a tulajdonosnak is kevesebb költsége keletkezik az ingatlannal kapcsolatban hosszútávon. Magyarországon a lakások kétharmada 1980 előtt épült és az Építészfórum cikke alapján a legtöbb felújítás mindössze akut, azonnal megoldandó problémákat kezel, azaz nem egy energiahatékonysági vízió alapján történik. Az efféle tüneti kezelések, mint mondjuk egy korszerű hőszivattyús fűtési rendszer beszerelése hőszigetelés nélkül nagyjából 10-30%-os javulást eredményez egy mélyfelújítás során elérhető akár 80%-kal szemben.
A városokban számos lehetőség kínálkozik arra, hogy a megújuló energiaforrásokat bevonják a termelésbe. A napenergia hasznosítása talán a legkézenfekvőbb megoldás erre, mint azt a horvát Karlovac példájából is láthatjuk. 2008-ban kezdte el Karlovac azt a programját, amely a megújuló energiaforrások használatát, valamint a kibocsátáscsökkentést promotálja. Ennek keretében 14 fotovoltaikus erőmű került telepítésre középületeken, amelyeknek köszönhetően a városban a megújulók részesedése a teljes energiafogyasztásból már 62%-ot tesz ki. Szintén kiemelendő Szeged, ahol pár éve kezdték meg a gázalapú fűtési rendszer átalakítását geotermikusra. Jelenleg nagyjából 400 középületet és 27 ezer háztartást lát el a geotermikus rendszer, de ezt szeretnék kiterjeszteni.
A technológiai újításokat képviselik többek között az egyre jobban elterjedő okosüvegek és intelligens homlokzatok is, amelyek integrált érzékelőkkel és vezérlőrendszerrel vannak felszerelve, amik reagálnak a hőmérséklet, a fény, az áramlás és egyéb tényezők változásaira, ezzel automatikusan alkalmazkodva a környezeti feltételekhez. Ezt a technológiát a kiterjedt üvegfelülettel rendelkező épületeken lehet igazán hasznosítani az energiahatékonyság és a beltéri komfortérzet növelése érdekében. Az Európai Unió által is támogatott Switch2Save projekt keretében olyan üvegegységek kerültek kifejlesztésre, amelyek akár 70%-kal is csökkenthetik a kiterjedt üvegfelülettel rendelkező épületek primer energiafogyasztását. Egy másik lehetőség a kinetikus burkolatok is, amelyek a mozgási energiát alakítják át árammá. Bár a technológia jelenleg még rendkívül költséges, Rotterdamban jelenleg is alkalmazzák közterületeken.
A mobilitás kapcsán felelevenítettük korábbi cikkünk témáját. Ebben vizsgáltuk meg az önvezető buszokat, a japán repülő taxikat, a cső- és mágnesvasutakat. Ehhez társítottuk a szintén AI-alapú prediktív kimerültség-előrejelzést, ami a tömegközlekedés sofőreinek és utasainak biztonságát szolgálja. Szintén megállapítottuk, hogy a közlekedésben az elsődleges kibocsátók a személyautók. Azokban pedig általában egy, de legfeljebb két ember tartózkodik négy-öt helyett, így aránytalanul nagy terhelést jelentenek a környezetre és az infrastruktúrára. Erre egy lehetséges megoldás Koppenhága „ötperces város” koncepciója, aminek lényege, hogy a lakók otthonától a mindennapi élethez szükséges összes intézmény öt percnyi úton belül legyen gyalog, tömegközlekedéssel vagy kerékpárral miközben egyszerűen túl macerássá téve az autók használatát. Hasonló elven épültek egyébként a szocialista lakótelepek is, bár azok még nem fenntarthatósági szempontok miatt. Az aktuális helyzethez közelebb álló megoldások pedig a járműmegosztó (autó és e-roller) szolgáltatások, valamint a parkolássegítő alkalmazások. A járműmegosztás városban kiváló alternatívája a saját autónak, mivel ezek igény szerint viszonylag könnyen elérhetőek, miközben a szolgáltató viseli a fenntartás költségeit. A parkolássegítő alkalmazások pedig az elérhető parkolóhelyeket figyelik valósidőben, így megspórolva a helykeresés során elvesztett időt és elégetett üzemanyagot.
A fenntartható városok társadalmi oldalával foglalkozó cikkünk alapján a fenntartható város nem csupán zöldfelületekből és napelemekkel borított háztetőkből áll, hanem egy igazságos, emberhez méltó hely is. Bécsben például az idősek és kisgyermekes szülők igényeit is figyelembe veszik a várostervezésnél. Ezeknek megfelelő sűrűséggel helyezik el az utcán a padokat, szabják meg a járda szélességét, tervezik a közvilágítást. Kolumbiában, Medellínben kötélpályás közlekedési rendszer köti össze a hegyoldalakon fekvő széttagolt városrészeket, a megállók köré közösségi könyvtárakat, iskolákat, parkokat, kulturális központokat telepítve. Görögországban, Komotiniben pedig a mozgássérült és fogyatékkal élőket képviselő civilszervezeteket vonják be a várostervezésbe, hogy ők is ugyanúgy boldogulhassanak önállóan, mint mások. New York pedig minden ottartózkodónak biztosít ideiglenes igazolványt, ami alapvető szolgáltatások igénybevételét teszi lehetővé, emberségessé téve az adminisztrációt. Mindez fontos, mert a fenntarthatóság nemcsak globális célkitűzések és makroszintű beavatkozások mentén valósulhat meg, hanem közvetlenül a városlakók között, az utcákon, parkokban, közösségi házakban, részvételi fórumokon. A közösségi kapcsolatok építése, a helyi identitás erősítése és az együttműködésre ösztönző terek létrehozása olyan „puha infrastruktúra”, amelynek megtérülése hosszú távon társadalmi stabilitás, bizalom és reziliencia formájában jelentkezik.
A digitalizáció kérdéskörét taglaló cikkünkben az okosváros koncepciójával találkoztunk. Ennek elengedhetetlen eleme az IoT (Internet of Things) és az adatalapú döntéshozatal. Olyan példákat néztünk meg, mint az okos közlekedési lámpák, amik szenzorok segítségével a forgalom aktuális telítettségéhez igazítja a lámpák váltakozását, ezáltal csökkentve a torlódásokat és lerövidítve a menetidőt. Egy portugál városban készített tanulmány szerint egy okos lámpahálózat 32-40% közötti szén-dioxid kibocsátáscsökkenést eredményezhet a telepített lámpák közelében. Egy másik példa az okos közvilágítási rendszer, amely mozgás- és fényérzékelőkkel rendelkezik, így valós időben reagál arra, ha valahol igény van közvilágításra. Az ilyen rendszer telepítése becslések szerint 50-70%-os energiamegtakarítást eredményezhet.
Az okosváros azonban a lakosok támogatása nélkül megvalósíthatatlan. Ezért fontos a polgárok bevonása és a részvételiség növelése, amelyben kiemelt szerepet játszanak a városi applikációk. Magyarországon ilyen a BudapestGO, ami a fővárosi tömegközlekedést hivatott megkönnyíteni elektronikus jegy- és bérletvásárlással és a járművek valósidejű követésével. Határainkon túl is számos kezdeményezést találni, mint például Észtországban, ahol elektronikus adózásra és online szavazásra is van lehetőség, vagy mint Kenyában, ahol online lehet többek között vállalkozást regisztrálni, útlevelet igényelni és közüzemi számlákat fizetni. A digitalizáció azonban több dilemmát is felvet. A felhasználói adatok gyűjtése és kezelése elengedhetetlen, hogy szabályozott és biztonságos keretek között működjön, hiszen egy visszaélés vagy adatszivárgás amellett, hogy etikai és jogi kérdéseket vet fel, alapjaiban rendíti meg a bizalmat az okos város modellben. A digitális szakadékok áthidalása létfontosságú lesz a jövőben. Az Európai Unió tagállamai élen járnak az okos városok tekintetében, azonban fontos megjegyezni, hogy az EU lakosságának több mint egyötöde 65 év feletti, így a generációs különbségek komoly kihívást jelentenek. Emellett a nagy jövedelmi eltérések és egyes helyeken a földrajzi adottságok miatti korlátozott elérhetőség is csökkenti a hozzáférhetőséget a digitális technológiákhoz.
A Fenntarthatóság és innováció a városokban című sorozatunk megjelent cikkei:
- Fenntarthatóság és innováció: városok
- Fenntarthatóság és innováció: zöldfelületek
- Fenntarthatóság és innováció a városokban: körfogásos városgazdálkodás
- Fenntarthatóság és innováció a városokban: energia
- Fenntarthatóság és innováció a városokban: mobilitás
- Fenntarthatóság és innováció a városokban: társadalom és közösségek a modern városokban
- Fenntarthatóság és innováció a városokban: digitalizáció
[A sorozat szerkesztői: Büki Bence, Szomolányi Katalin, Vida Melinda és Zöld Mihály]
