Az éghajlatváltozás háttere: hogyan jutottunk idáig?
A bolygónkat fenyegető ökológiai válság, valamint a bolygóhatár keretrendszer legismertebb aspektusa a klímaváltozás. Ez a bolygóhatár már a 2009-es vizsgálatkor átlépte a biztonságos működési teret, azonban a 2023-as adatok azt mutatták, hogy a helyzet azóta sokat romlott.
Tekintsük át, hogy mégis mi okozza a problémát. Az éghajlatváltozás legfőbb oka az üvegházhatás. Legegyszerűbben a melegházak üvegbúrájával érzékeltethető ez a jelenség: a Föld légkörében keringő gázok ugyanúgy működnek, mint az üvegbúra, hiszen a Nap hőjét beengedik, de azt utána nem engedik vissza a világűrbe, ezzel klímaváltozást okozva, amely többek között globális felmelegedéshez és az óceánok elsavasodásához vezet (utóbbival egy későbbi cikkben foglalkozunk). Minél magasabb ezeknek a gázoknak a koncentrációja, annál jobban tartják meg a hőt a Föld légkörében.
Miért növekszik az üvegházhatású gázok koncentrációja?
Igaz, hogy ezek a légköri gázok nagyrészt a természetben is megtalálhatóak, azonban az emberi tevékenység hatására az olyan üvegházhatást okozó vegyületek légköri koncentrációja, mint a szén-dioxid, metán és dinitrogén-oxid nagy mértékben növekszik az iparosodás óta. Ez olyan tevékenységeknek az eredménye, mint az energiatermelés és -felhasználás, gondolva itt a hűtés-fűtésre, szállítmányozásra és termelésre is. Emellett nagy kibocsátó még a mezőgazdaság a műtrágya és az állattenyésztés miatt, de említhető a közlekedés is. Az erdőirtás is komoly szerepet játszik a klímaváltozásban, hiszen így a környezet által kevesebb szén-dioxid kerül megkötésre.
Az iparosodást megelőző időkhöz képest 2023-ban 51%-kal volt magasabb a szén-dioxid légköri előfordulása, ami egyértelműen jelzi, hogy a klímaváltozást nagyrészt emberi tevékenység okozza. A Meteorológiai Világszervezet 2025 és 2029 közötti időszakra fókuszáló, éghajlatra vonatkozó tanulmánya arra a megállapításra jutott, hogy az ötéves időszak során szinte biztosan meghaladjuk az iparosodás előtti átlaghőmérséklethez viszonyított 1,5 °C-os emelkedést, ami visszafordíthatatlan károkat okozhat.
Tekintsük át, hogy mik is ezek. Elsősorban valószínűleg mindenki a globális felmelegedésre gondol, azonban ez csak egyike a számos következménynek. Hatalmas problémát okoz, hogy a szélsőséges időjárási jelenségek sokkal gyakoribbá válnak. Igaz, hogy Magyarországot közvetlenül nem érinti, hogy a hurrikánok erősebbek és gyorsabbak lesznek, azonban az extrém hőhullámok, a szárazság, a vízhiány és az ebből kialakuló mezőgazdasági problémák is egyre inkább sújtják majd hazánkat. Szélsőséges időjárási jelenség volt a texasi villámárvíz is, amelyben több mint 100 ember hunyt el és rengetegen otthon nélkül maradtak. Az ilyen katasztrófák bárhol előfordulhatnak, mivel a globális éghajlati egyensúly megbomlása világszerte kiszámíthatatlanná teszi az időjárást.
A felmelegedés hatására a sarki jégtakaró olvadása további problémákat eredményez. A tengerszint folyamatos emelkedése miatt egyre több országot fenyeget az elárasztás veszélye, emberek millióinak lakóhelyét kockáztatva. Ez a jelenség hozzájárul a klímamigráció erősödéséhez, vagyis ahhoz, hogy egyre többen kénytelenek elhagyni otthonaikat a kedvezőtlen környezeti változások miatt. A part menti közösségek lakói gyakran nem találnak más megoldást, mint a belső vagy nemzetközi elvándorlást, ami hosszú távon társadalmi és gazdasági feszültségekhez vezethet. Ausztrália például már elkezdett éghajlatváltozáshoz kapcsolódó vízumot kibocsátani Tuvalu lakosai számára, hogy segítsen a tengerszint emelkedése által fenyegetett nemzet lakóinak.
Sokan nem gondolnák, hogy a permafrosztba elképesztő mennyiségű szerves vegyület van bezárva. Ezek egy része az olvadás során szén-dioxid és metán formájában szabadul fel a környezetben, ezzel tovább súlyosbítva a klímaváltozást. Azonban a szerves vegyületek mellett még problémát jelenthetnek azok az ősi kórokozók, amelyek eddig be voltak zárva a jégtakaróba. Kutatók szerint nehéz felmérni, hogy ezek mekkora veszélyt jelenthetnek, de okot ad az aggodalomra, hogy olyan kórokozók is felszabadulhatnak, amelyek a jelenkor számára teljesen ismeretlenek.
Nemzetközi szerződések és kilátások
A legtöbb ország a 20. század végén felismerte, hogy a klímaváltozás komoly problémát jelent, ezért azóta több megállapodás és szerződés is született, mint az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és a Kiotói Jegyzőkönyv. A 2015-ben elfogadott Párizsi Megállapodás célja „a globális átlaghőmérséklet emelkedésének az iparosodás előtti szinthez képest jóval 2 °C alatt tartása, valamint a hőmérséklet-emelkedésnek az iparosodás előtti szinthez képest 1,5 °C-ra történő korlátozására irányuló erőfeszítések folytatása”. A 1,5 °C-os korlátozás már nem tűnik tarthatónak, mint azt feljebb a Meteorológiai Világszervezet jelentéséből is láthattuk.
Az alábbi ábra azt mutatja, hogy az ÜHG-kibocsátás mértéke hogyan alakult a 20. század végétől napjainkig. Ebből kiderül, hogy a kibocsátási szint évről évre növekszik, és csak olyan rendkívüli válsághelyzetek képesek ideiglenesen visszafogni, mint amilyen a COVID–19 járvány volt.
A globális átlaghőmérséklet szintén folyamatosan emelkedik, de ennek az üteme sajnos gyorsuló tendenciát mutat és a jelenlegi forgatókönyv szerint 2050-re a 2,5 °C-os emelkedés tűnik reálisnak.
Korábbi cikkünkben írtunk Johan Rockström és kutatócsoportjának legújabb tanulmányáról, ami bemutatta a jövőbeli kilátásokat a bolygóhatárokkal kapcsolatban. A tanulmány rávilágított arra, hogy a Párizsi Megállapodás megvalósítása esetén több bolygóhatár is kedvezően változna, azonban ez nem lenne elég ahhoz, hogy minden kontrollváltozó értéke a biztonságos működési téren belülre kerüljön. Ezt egy átfogó, fenntarthatóságot célzó intézkedéscsomaggal lehetne megvalósítani, amelynek mindössze egyik eleme a Párizsi Megállapodás 1,5 °C-os célkitűzésének teljesítése.
Hogyan csökkenthető a kibocsátás?
Számos megoldás szolgál arra, hogy az ÜHG-kibocsátást csökkentsük. A jelenlegi globális energiarendszereinket nagyrészt fosszilis tüzelőanyagok táplálják, amelyek nagy mértékben járulnak hozzá a klímaváltozáshoz. Energiarendszereink megreformálása tehát kulcsfontosságú, kezdve az energiahatékonyság növelésétől a felhasználás optimalizálásán át a megújuló erőforrások integrálásáig.
A hulladék és a termelése csökkentése érdekében szükséges a körforgásos megközelítés széles körű elterjedése. Egyaránt fontos a mezőgazdasági rendszereink reformja is, hiszen jelenleg az állattartás és a műtrágyázás miatt rengeteg üvegházhatású gáz, többek között metán és dinitrogén-oxid kerül a légkörbe. A regeneratív mezőgazdasági praktikák segítenek abban, hogy a talaj egészséges legyen, ezáltal pedig képes legyen a szén-dioxid nagyobb mennyiségű eltárolására, így kiküszöbölve, hogy ez a légkörbe kerüljön. Korábbi cikkünkben megemlítettük, hogy a 1,5 °C-os klímacél eléréséhez 40%-át kéne kitennie a regeneratív módszerekkel művelt mezőgazdasági területeknek, ám ez jelenleg csak 15%-on áll.
A fentebb említett módszerek mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a szén-dioxid leválasztás (Carbon Capture) és eltávolítás (Carbon dioxide removal – CDR). Míg utóbbi esetében a már légkörben lévő szén-dioxidot vonják ki, addig a leválasztás során a kibocsátás megelőzése a cél, amelyet legtöbbször már az erőműben „megfognak”. A szén-dioxid eltávolítása, mint az alábbi ábrán is látható, számos technológiával megvalósítható, mint például az erdőtelepítés vagy a közvetlen légköri leválasztás.
Társadalmi-gazdasági eszközök
A bemutatott megoldásokon túl vannak további alternatívák, amik ösztönzőként hathatnak országokra, vállalatokra és lakosokra. Többek között ilyen a karbonpiac is, amelyből van kötelező és önkéntes fajta is. Előbbibe tartozik az EU kibocsátáskereskedelmi rendszere (EU ETS), amely a világ első és legnagyobb karbonpiaca. Ez egy olyan fix összkvótás kereskedési rendszer, amelyben meghatároznak egy kibocsátási összkvótát (felső határt), amely megszabja, hogy a létesítmények mennyi ÜHG-t bocsáthatnak ki. A létesítmények egymás között kereskedhetnek a kibocsátási egységekkel, hogy elérjék a céljaikat. Annak érdekében, hogy a teljes ÜHG-kibocsátás az idő előrehaladtával csökkenjen, a kibocsátási összkvótát folyamatosan csökkentik a rendszerben. 2025. májusában egyezett meg az EU és az Egyesült Királyság, hogy a összekapcsolják a kibocsátáskereskedelmi rendszereiket, ezzel is bővítve a karbonpiacot.
Bár a klímaváltozás mérsékléséhez elengedhetetlen a vállalatok és kormányok lépése, azonban mi is tudunk cselekedni a mindennapokban. A tömegközlekedés előnyben részesítése, hús- és tejtermékfogyasztás csökkentése, tudatos vásárlás és helyi termékek beszerzése, valamint az energiahatékonyság növelése és megújulók integrálása mind olyan lépések, amelyekkel egyénileg is hozzájárulhatunk a kibocsátások csökkentéséhez és a fenntartható jövő építéséhez. Emellett fontos szerepe van a szemléletformálásnak is hiszen, ha tudatosabban élünk, másokat is inspirálhatunk arra, hogy felelősséget vállaljanak a környezetükért.
Karbonkibocsátás megadóztatása és hatásai
Gustav Engström és munkatársai a Carbon Pricing and Planetary Boundaries című, 2020-as tanulmányban nemcsak azt vizsgálták, hogyan hat a karbonkibocsátás megadóztatása a klímaváltozásra, hanem azt is, hogy ez milyen hatással van más bolygóhatárokra. A kutatás azt mutatta meg, hogy a fosszilis energiahordozókra kivetett globális adók 1%-os növelése éves szinten 0,25%-kal csökkentené a globális szén-dioxid-kibocsátást és 0,36%-kal a fosszilis tüzelőanyagokból eredő kibocsátást. Látható továbbá, hogy egy ilyen adóemelés több bolygóhatárra is pozitív hatással lehet, mint például az óceánok elsavasodására.
Azt azonban fontos megjegyezni, hogy a földhasználatra és az édesvizekre nyomást helyezne az adóterhek növekedése. Előbbire azért, mert az energia és a műtrágya megdrágulna, így alternatív módszereket kellene találni a termelés növeléséhez, amely például a nagyobb földhasználatot eredményezhetne. Az édesvízhasználatra azért nehezedne nyomás, mert a drágább mezőgazdasági ráfordítások helyett az öntözés, mint olcsóbb megoldás válna elterjedtebbé.
Későbbi vizsgálatok azt állapították meg, hogy a mezőgazdasági termelés iránti keresletnövekedés implikálja az édesvizekre és a földhasználatra gyakorolt nyomást, de ez nem az élelmiszer iránti kereslet, hanem a bioüzemanyag kereslete miatt van, ami a fosszilis energiahordozók alternatívájaként szolgál. Igaz, hogy a bioüzemanyagok hozzájárulhatnak az üvegházhatásúgáz-csökkentési célokhoz, azonban az élelmiszer- és takarmánynövény-alapú bioüzemanyagok előállítása gyakran mezőgazdasági területeken zajlik, ami közvetett földhasználat-változást idézhet elő, például erdők vagy vizes élőhelyek átalakításával. A tanulmányban megjegyzik, hogy amennyiben a jövőben olyan technológiák vagy szabályozások kerülnek bevezetésre, mint például az EU új megújuló energiaforrásokról szóló irányelve, amelyek nem az élelmiszertermeléssel közvetlenül versengő alapanyagokra (például repcére) épülnek, akkor az édesvizekre és a földhasználatra nehezedő nyomás mérséklődhet.
A kutatók megvizsgálták, hogy milyen hatásokkal járna, ha a jelenlegi szabályozási és technológiai környezet mellett a fosszilis energiahordozókra kivetett globális adót 1%-kal emelnék, miközben a bioüzemanyagok támogatását 1%-kal csökkentenék. Ebben az esetben már az látszott, hogy minden vizsgált bolygóhatár esetében csökkenne a nyomás.
Ez a példa is jól mutatja, hogy a globális cselekvés hatékony megvalósítással párosulva mekkora hatással lehet az ökológiai rendszereinkre. Fontos kihangsúlyozni azonban, hogy ameddig csak tanulmányok készülnek és a valós életbe implementálásuk nem történik meg a döntéshozók részéről, addig a klímaváltozás és a következményei által okozott károk mértéke csak növekedni fog.
A Bolygóhatárok sorozatunk eddig megjelent cikkei:
[A sorozat szerkesztői: Büki Bence, Ónodi Vanda, Szomolányi Katalin, Vajda Triniti, Vida Melinda és Zöld Mihály]
