A csokoládé a világ egyik, ha nem A legnépszerűbb édessége. Az is közismert, hogy a csokoládé előállításához szükséges kakaó túlnyomó részét Afrikában termelik. Valamint mindannyian találkozhattunk már a csomagolásokon különböző fenntarthatósági és fari-trade jelzésekkel.
Ha jobban beleássuk magunkat, hamar eljutunk az úgynevezett Chocolate Scorecard-hoz. Ez a rendszer azzal foglalkozik, hogy az édességet gyártó különböző cégeket értékeli fenntarthatósági és etikai szempontok alapján.
A lista élén jelenleg a Tony’s Chocolonely áll. Az itthon legismertebbek közül a Nestlé (pl. KitKat) az ötödik, a Mars Wrigley a nyolcadik, a Lindt és a Ferrero a tizenharmadik és tizennegyedik. Érdekes azonban, hogy a Mondelez (pl. Milka) teljesen elzárkózott a kutatásban történő adatszolgáltatástól. Mindezekből könnyen eljuthatunk arra a következtetésre, hogy a kakaótermelésben nem általános a fenntarthatóság és a gazdák se biztos, hogy megfelelő kompenzációban részesülnek az áruért. Szintén jellemző erre az iparágra a gyermek- és kényszermunka. A klímaváltozás okozta szárazságok és áradások pedig csak tovább nehezítik a termelést és emelik a piaci árakat.
Milyen kísérletek vannak?
Egyes vállalatok alternatív növények után kutatnak. Olyanokkal kísérleteznek, mint a lóbab, a szentjánoskenyérfa, a napraforgó vagy az árpa. Ezek kakaóhoz hasonló erjesztésével és feldolgozásával lehetséges „csokoládét” készíteni, ami nincs annyira kitéve a klímaváltozásnak. Más startupok pedig kakósejtekből laborban próbálnak alternatívákat találni. Itt a legnagyobb etikai kérdés az, hogy ha az alternatívákkal kiváltjuk a már egyébként is alulfizetett termelőket, akkor ezen csekély bevételük kiesésével mihez kezdenek.
Hol rejlik a probléma?
A világ kakaótermelésének nagyjából kétharmada a Nyugat-Afrikai Elefántcsontpartról és Ghánából származik (a fenntarthatóságról Afrikában korábban már írtunk). A kínálat azonban nem képes lépést tartani a kereslet emelkedésével. A Financial Times cikke alapján a két ország ültetvényein a fák már bőven túl idősek és a talaj is kimerült. A gazdáknak azonban nincs pénze új fákat ültetni és/vagy a tápanyagot pótolni a talajban. Emögött leginkább a két állam szabályozási rendszere áll. Elefántcsontparon ezt „bocha” rendszernek nevezik és abból áll, hogy az állami szervek előre meghatározzák, hogy az exportőrök milyen áron vásárolhatják fel a terményeket a gazdáktól. Ezt eredetileg azért hozták létre, hogy a termelőket védjék a világpiaci árak ingadozásától, mára viszont a határértékek alulmaradnak az árutőzsdei értékekhez képest. Az árakat pedig az aktuális évre előre megkötött határidős ügyletek értéke alapján szabják meg a hivatalok. Ez azért kockázatos, mivel ebben az esetben az ország előre értékesíti a várható termését. Amikor azonban az elmúlt években két járvány (duzzadt hajtás vírus és fekete hüvely betegség) is végigsepert a kakaóültetvényeken, a hozam messze elmaradt a vártaktól. Így tehát Ghána és Elefántcsontpart nem tudta ezeket az ügyleteket teljesíteni, ami csak méginkább felnyomta a piaci árakat. Végeredményképp pedig, ami a gazdákhoz került, mint bevétel, az a tőzsdei árak nagyjából negyede. Így a bevételeket gyakorlatilag teljes egészében felemésztik a termény előállítási költségei. A helyzetet tovább rontja a korrupció is. Az exportbevételek 60%-a jut el a gazdákig, a maradékot papíron útépítésekre, növényvédő szerekre, műtrágyára és az iparág egyéb támogatására fordítják. Az említett anyagok azonban sokszor későn vagy egyáltalán nem érkeznek meg, az utak pedig gyakorlatilag járhatatlanok, így sokakban merült fel a kérdés, hogy a kormányzatok mire is költik valójában a pénzt. A válaszadástól elzárkóztak.
A megoldás?
Egyes cégek, mint a korábban említett Tony’s Chocolonely vállalnak együttműködéseket, amik keretében a termelőknek prémiumot fizetnek, valamint támogatják őket a komposztálásban és kártevőírtásban. Az ő felvevőképességük azonban nem elég a két ország piaci viszonyait rendezni. Emellett 2020-ban az Európai Unió is fogadott el egy irányelvet, ami ugyancsak a fenntartható és etikus kakaótermesztést szorgalmazza, viszont a jelen történései azt mutatják, hogy nem ért el átütő sikert.
Tony’s Chocolonely. A csomagoláson a következő felirat szerepel: Együtt 100%-ban rabszolgaság-mentessé tesszük a csokoládét!
Láthatjuk tehát, hogy a kakaó kérdésköre közel sem egyszerű, hanem egy mélyen a rendszerbe ágyazott probléma. Először a termelőknek kell kiharcolni a kormányaiktól egy méltányosabb árat. Mivel nélkülük min Ghána, mind Elefántcsontpart gazdasága jó eséllyel megbénulna, az elképzelés egyáltalán nem irreális. Ezután rendelkeznének a tőkével ahhoz, hogy megnöveljék a terméshozamaikat és védekezhessenek a kártevők és járványok ellen. A magasabb hozamok pedig eredményezhetnek alacsonyabb piaci árakat, mellette pedig a gazdák emberhez méltó megélhetését.
