Az erdőirtás üteme a 2010–2015 közötti időszak évi 12 millió hektárról a 2015–2020 közötti időszakban évi 10 millió hektárra mérséklődött. Ez a lassulás azonban kevésnek bizonyul. Az SDG15.2-es alcél, ami az erdőirtás 2020-as megállítását tűzte ki célul, ezzel kudarcot vallott. A jelenlegi trendek mellett még negyed évszázadba telne az erdőirtás teljes felszámolása. A nettó erdőveszteség, figyelembe véve az erdőtelepítéseket és a természetes terjedést is, továbbra is évi 4,7 millió hektár körül alakul.
- Latin-Amerika és Szubszaharai Afrika: Ezekben a régiókban a legintenzívebb az erdőveszteség. Latin-Amerikában a legeltetéses állattartás, míg Afrikában a kisüzemi mezőgazdaság terjeszkedése a fő hajtóerő.
- Ázsia, Európa és Észak-Amerika: Itt nettó erdőterület-növekedés figyelhető meg. Kínában például masszív erdőtelepítési programok zajlanak. Ugyanakkor fontos különbséget tenni a természetes erdők és az ültetvények között: a biodiverzitásban gazdag őshonos erdők helyére telepített monokultúrák statisztikailag javítják a számokat, de ökológiai értékük jóval csekélyebb.
Az erdőtüzek gyakorisága és intenzitása nő. 2023-ban a globális erdőtüzek becsült szén-dioxid-kibocsátása 6 687 millió tonna volt, ami több mint a kétszerese az Európai Unió fosszilis eredetű kibocsátásának. Ezzel párhuzamosan a faanyag iránti globális kereslet csúcsokat dönt: az éves termelés elérte a 4 milliárd köbmétert, és 2050-ig további 49%-os növekedés várható, ami hatalmas nyomást helyez a még érintetlen erdőkre is.
Vöröslista-index (RLI)
A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vöröslista-indexe a biodiverzitás állapotának egyik legfontosabb mérője. A mutató 1,0 értéke a teljes biztonságot, a 0 érték a teljes kihalást jelzi.
A 2025-ös adatok szerint az index globális értéke 1993 óta 12%-kal romlott. Jelenleg több mint 47 000 fajt fenyeget közvetlenül a kihalás veszélye. A csökkenés minden főbb fajcsoportot érint, de a korallok, a kétéltűek és a cikászok helyzete a legkritikusabb. A korallzátonyok pusztulása különösen aggasztó, mivel ezek a tengeri biodiverzitás központjai, és összeomlásuk dominóhatást indíthat el a tengeri táplálékláncban.
A legújabb felmérések szerint az édesvízi halak, a szitakötők, rákok és garnélák egynegyede fenyegetett. A fő okok a vízszennyezés, a gátépítések, a vízlecsapolások és az inváziós fajok terjedése. Ez közvetlen kapcsolatot teremt az SDG 6 (Tiszta víz) és az SDG 15 között.
Egy 2025-ös felmérés eredményei szerint 47 282 fa faj 38%-a néz szembe a kihalással. Ez az arány magasabb, mint az emlősök vagy a madarak esetében. Mivel a fák alkotják az erdei ökoszisztémák vázát, eltűnésük egész életközösségek összeomlását vonja maga után.
Talajegészség
Évente mintegy 100 millió hektárnyi egészséges földterület merül ki, azaz degradálódik. 2015 és 2019 között a degradált területek aránya globálisan 11,3%-ról 15,5%-ra emelkedett. Ez a folyamat közvetlenül 3,2 milliárd embert érint, súlyosbítva a szegénységet és ösztönözve az elvándorlást.
A „Földdegradáció-semlegesség” (Land Degradation Neutrality – LDN) eléréséhez 2030-ig 1,5 milliárd hektár földterületet kellene helyreállítani. Bár az országok önkéntes vállalásai elérik az 1 milliárd hektárt, a tényleges megvalósítás meglehetősen lassan halad. A szükséges napi 1 milliárd dollár helyett a globális finanszírozás évi 66 milliárd dolláron áll, ami a szükségleteknek mindössze 18%-a.
Montrealtól Rómáig
Az SDG 15 megvalósítása szorosan összefonódik a Biológiai Sokféleség Egyezmény (CBD) keretrendszerével. A 2022-ben elfogadott Kunming-Montreal Globális Biodiverzitás Keretrendszer (KMGBF) kijelölte az utat, a 2025-ös év pedig a végrehajtás első próbája volt.
30×30
A keretrendszer 3-as számú célkitűzése előírja, hogy 2030-ig a Föld felszínének 30%-át (szárazföldön és tengeren egyaránt) hatékony védelem alá kell helyezni.
A Protected Planet Report 2024/2025 adatai szerint a szárazföldek 17,6%-a, a tengereknek pedig 8,4%-a áll védelem alatt. Bár 2020 óta némi növekedés tapasztalható (kb. Kolumbia területének kétszerese került védelem alá), a cél eléréséhez még hatalmas területek kijelölésére van szükség.
A pusztán területi alapú megközelítés kritikákat is kiváltott. A jelentések óva intenek a „papírparkok” létrehozásától, ahol a védelem csak névleges. Ezen felül komoly vita zajlik a „Fortress Conservation” (erőd-természetvédelem) koncepciójáról, amely kizárja az emberi jelenlétet a védett területekről, ezzel gyakran megsértve az őslakos közösségek jogait. A kutatások azt mutatják, hogy az őslakosok által kezelt területeken a biodiverzitás gyakran magasabb, mint a hivatalos nemzeti parkokban, ezért a 30×30 cél elérése elképzelhetetlen az őslakosok bevonása és jogaik elismerése nélkül.
COP16
A feleknek sikerült megállapodniuk a KMGBF végrehajtását mérő indikátorrendszerről, ami lehetővé teszi az összehasonlítható méréseket. Megerősítették a célkitűzést, miszerint 2030-ig évi 200 milliárd dollárt mozgósítanak minden forrásból biodiverzitási célokra. Ezen belül a fejlett országok vállalták, hogy a nemzetközi pénzügyi transzfereket 2025-re évi 20 milliárd dollárra, 2030-ra pedig évi 30 milliárd dollárra növelik. Ez a megállapodás kulcsfontosságú a „finanszírozási szakadék” áthidalásához, bár a civilszféra és a tudomány képviselői szerint még ezek az összegek is eltörpülnek a biodiverzitást károsító támogatások (pl. fosszilis üzemanyagok, intenzív mezőgazdaság szubvenciói) mértéke mellett.
Magyarország helyzete
Magyarország, mint az Európai Unió tagállama és a Pannon biogeográfiai régió központja, különleges helyet foglal el az SDG 15 térképén. A Sustainable Development Report 2025 és az SDG Index adatai alapján az ország teljesítménye ellentmondásos: a felszíni mutatók stabilitást sugallnak, míg a mélyebbre nyúló indikátorok problémákat jeleznek.
Az SDG-index
Magyarország az összesített SDG Indexben a 21. helyen áll (80,4 pont), megelőzve számos régiós és nyugat-európai országot. Ez az eredmény azonban az összes 17 célkitűzés átlaga. Ha kifejezetten a 15. célt vizsgáljuk, a dashboard „sárga” (mérsékelt kihívások) és „narancs” (jelentős kihívások) jelzéseket mutat.
Védett területek
Magyarországon a Natura 2000 hálózat lefedi a védett területek több mint felét. A probléma azonban nem a kijelölés hiánya, hanem a kezelés intenzitása. A védett területek jelentős részén (43% erdő, 45,4% agroökoszisztéma) gazdasági tevékenység zajlik. A „papírparkok” jelensége helyett Magyarországon inkább a „gazdasági hasznosítású védett területek” dilemmája áll fenn: hogyan lehet összeegyeztetni az erdőgazdálkodást és a nagyüzemi mezőgazdaságot a biodiverzitás megőrzésével? A jelentés szerint a fajok és élőhelyek védelmi státusza (Conservation Status) vegyes: a halak helyzete viszonylag jó (83,3% jó státusz), míg a hüllők és bizonyos élőhelytípusok (pl. homokpuszták) állapota kritikus.
A Nitrát-válság
Az SDG 15 (Élet a szárazföldön) és az SDG 6 (Tiszta víz) közötti legszorosabb kapcsolatot a talajvizek állapota jelenti. A mezőgazdasági eredetű diffúz szennyezés, különösen a nitrátterhelés, Magyarország egyik legsúlyosabb környezeti problémája.
Az Európai Unió Nitrát Irányelvének megfelelően Magyarország területének mintegy 70%-át nitrátérzékeny területnek (Nitrate Vulnerable Zone – NVZ) minősítették. Ez az arány jól mutatja a mezőgazdasági terhelés kiterjedtségét.
Az Eurostat és az EEA adatai alapján 6, a magyarországi mérőállomások jelentős részében mérnek magas nitrátkoncentrációt. Míg az 50 mg/l határérték feletti esetek száma (kb. 130 állomás) alacsonyabb, mint Franciaországban vagy Németországban, a 25-40 mg/l közötti (figyelmeztető) tartományban lévő kutak száma jelentős. A magas nitrátszint nemcsak az ivóvízbázisokat veszélyezteti, hanem a felszíni vizekbe jutva eutrofizációt okoz, ami oxigénhiányos állapotot idéz elő a tavakban és folyókban, pusztítva a vízi biodiverzitást (halpusztulások, algavirágzás).
Importált erdőirtás
Magyarországon a „Permanens Erdőirtás” mutatója 0,0%, ugyanakkor az „Importált Erdőirtás” mutatója 8,96 m²/fő. Ez azt jelenti, hogy minden magyar állampolgár fogyasztása évente körülbelül 9 négyzetméternyi erdő kiirtásáért felelős valahol a világban (jellemzően Brazíliában, Indonéziában vagy Afrikában).
Ez a hatás az olyan áruk importján keresztül valósul meg, mint a szója (takarmányként a húsipar számára), a pálmaolaj (élelmiszeripar, kozmetikumok), a kávé, a kakaó és a gumi. Amikor egy magyar fogyasztó megvesz egy csokoládét vagy sertéshúst, közvetve hozzájárulhat egy trópusi esőerdő kivágásához.
Nemzeti Biodiverzitás Stratégia (NBSAP)
Magyarország azon 25 ország (és az EU) közé tartozik, amelyek a 2025-ös határidőre benyújtották a KMGBF-hez igazított új Nemzeti Biodiverzitás Stratégiájukat (NBSAP 2030).
- Ökológiai Folyosók: A stratégia kiemelt figyelmet fordít az ökológiai kapcsolatokra. A széttöredezett élőhelyek nem képesek fenntartani az egészséges populációkat.
- Inváziós Fajok: A Pannon régió különösen kitett az inváziós fajoknak (pl. akác, selyemkóró, amurgéb). A stratégia agresszív fellépést ír elő ezen fajok visszaszorítására.
- Vizes Élőhelyek Rehabilitációja: A klímaváltozás okozta kiszáradás ellensúlyozására a stratégia a vízvisszatartást és a vizes élőhelyek helyreállítását (pl. szikes tavak, lápok) prioritásként kezeli.
Összegezve
Globális szinten a biodiverzitás válsága mélyül, a fajok kihalása gyorsul, és a nemzetközi finanszírozási rendszer, bár a COP16 eredményeként mutat némi életjelet, még mindig messze elmarad a szükségletektől.
Magyarország helyzete ebben a globális mátrixban sajátos. Bár a statisztikai mutatók (Vörös Lista Index, védett területek aránya) alapján az ország a jobban teljesítők közé tartozik, a felszín alatt komoly feszültségek húzódnak. A nitrát-szennyezett talajvizek, a gazdasági hasznosítás alá vont védett területek és a jelentős importált ökológiai lábnyom mind arra utalnak, hogy a „jólét ára” a természeti tőke folyamatos eróziója.
