A Rapa Nui néven is ismert, Polinéziában található távoli sziget hatalmas moai kőszobrairól ismert, valamint arról az elképzelésről, hogy növekvő népessége az úgynevezett „ökocídium”, vagyis környezetpusztítás következtében omlott össze.
Mi volt Jared Diamond elmélete?
Jared Diamond Rapa Nui történetét az „ökocídium” (környezeti önpusztítás) klasszikus példájaként mutatta be. Diamond szerint a sziget eredetileg erdőkkel borított volt, nagy pálmafákkal, amit a betelepülő polinézek fokozatosan kivágtak. Földműveléshez, tüzeléshez, hajóépítéshez, és a híres moai szobrok mozgatásához használták fel őket. Az erdőirtás következményei a talajerózió, terméshozam csökkenése, madárfajok eltűnése lettek. Ennek következtében társadalmi válság alakult ki az éhezés miatt és a népesség drasztikusan lecsökkent. Diamond szerint amikor az európaiak a 18. században megérkeztek, már egy összeomlott civilizáció maradványait találták.
Diamond a Húsvét-szigetet figyelmeztető példának tekintette a modern világ számára: Egy véges erőforrásokkal rendelkező rendszerben a fenntarthatatlan növekedés elkerülhetetlenül összeomláshoz vezet.
Mit mondanak az új tanulmányok?
A Science Advances kutatása
„Tanulmányunk megerősíti, hogy a sziget legfeljebb néhány ezer ember eltartására lehetett képes” – mondta Dr. Dylan Davis, a Columbia University munkatársa, a kutatás társszerzője. „Ennek megfelelően – az ökocídium-elmélettel ellentétben – az európaiak érkezésekor jelen lévő népesség nem a Rapa Nui társadalom maradványa volt, hanem valószínűleg éppen a csúcspontján állt, azon a szinten élve, amely fenntartható volt a szigeten.”
A kutatók a Science Advances című folyóiratban számoltak be arról, hogy nagy felbontású rövidhullámú infravörös és közeli infravörös műholdfelvételeket, valamint gépi tanulást alkalmaztak a kőmulcsos kertművelés régészeti lelőhelyeinek azonosítására. Ezt a módszert Rapa Nui lakói használták növénytermesztésre, többek között édesburgonya termesztésére.
Az eredmények szerint mindössze 0,76 km² területet használtak ilyen módon – jóval kevesebbet, mint a korábbi becslések.
Rapa Nui térképe és elhelyezkedése a Csendes-óceán délkeleti részén
Davis és kollégái arra a következtetésre jutottak, hogy pusztán a kőmulcsos kertgazdálkodás legfeljebb körülbelül 3900 embert tudott eltartani – ez jelentősen elmarad a korábbi, akár 17 000 fős becslésektől. Az átlagos becslés inkább 2000 fő körül mozog, bár ez 4000 főig növekedhetett, ha más élelmiszerforrásokat – például halászatot vagy gyűjtögetést – is figyelembe veszünk.
„Az ökocídium egyik fő érve az volt, hogy a moai szobrok megépítéséhez nagyon nagy népességre volt szükség” – mondta Davis. „A régészeti bizonyítékok azonban nem támasztják alá a nagy létszámú népességet, és maguknak a moai szobroknak a vizsgálatai is arra utalnak, hogy egy kisebb közösség is képes volt megépíteni és mozgatni őket.”
Davis hozzátette: amikor az első emberek Kr. u. 1200–1250 körül megérkeztek Rapa Nui szigetére, erdővel borított, de tápanyagokban szegény talajú területet találtak. A fák állományának csökkenését azonban nagyrészt a magvakat fogyasztó polinéz patkány megjelenése okozta.
„Amikor az európaiak a 18. században megérkeztek, egy olyan társadalmat találtak, amely lehetőségeihez mérten élt, és élelmének nagy részét kőmulcsos kertekben termesztette egy egyébként mezőgazdaságra alig alkalmas tájon” – mondta.
Prof. Sue Hamilton, a University College London Rapa Nui-szakértője elmondta, hogy nem ez az első tanulmány, amely megkérdőjelezi a korábbi elképzeléseket.
„Legalább egy évtizede egyre meggyőzőbben kérdőjelezik meg Rapa Nui esetében a népességnövekedés és a táj helytelen kezelése miatti ökocídium elméletét” – mondta.
Ugyanakkor Hamilton rámutatott a kutatás korlátaira is. Például nem bizonyítható egyértelműen, hogy a népesség nagysága közvetlenül levezethető a kőmulcsos kertek kiterjedéséből, és az sem biztos, hogy ezek a kertek azonos időszakból származnak.
„A helyzet egyszerűen összetettebb annál, mint amit egyetlen kutatási irány önmagában meg tudna oldani” – mondta Hamilton.
A Nature folyóiratban megjelent kutatás
A 2024-ben megjelent kutatásban 15 egykori, 1670–1950 közt élt szigetlakó genomjának elemzésével szolgált újabb bizonyítékokkal egy nemzetközi kutatócsoport.
A teljes genom vizsgálata alapján a kutatók a 1600 körüli népesség összeomlás nyomait keresték, de nem találtak rá bizonyítékot. Egyedül egyetlen jel utalt a népesség csökkenésére az időszámításunk előtti 1300-as évek környékén, amikor a szigetet először felfedezték és benépesítették.
Az európaiak érkezése okozott valódi katasztrófát. Az 1860-as években Peruból érkező hajósok a helyi népesség mintegy egyharmadát rabszolgasorba hurcolták, miközben a behozott betegségek további áldozatokat követeltek.
A tanulmány szerint a 16. század közepétől tartós aszályos időszak kezdődött Rapa Nui-n. Ezt két független rekonstrukció alapján állapították meg, amelyek a nedves területek üledékében megőrződött növényi viaszminták hidrogénizotópjai alapján a csapadék hidrogénizotóp-összetételét rekonstruálták.
A 16–17. századi változások egybeestek az éves csapadék tartós, több évszázadon átívelő csökkenésével, amely jelentősebb volt, mint a közelmúlt évtizedeiben megfigyelt kiszáradás.
Összegezve
A három kutatás árnyaltabb képet ad a sziget történetéről. A tanulmányok együtt arra utalnak, hogy Rapa Nui szigetén nem élt 17 000 fős társadalom. A népességcsökkenés okai lehettek, hogy a szárazság miatt kevesebb élelmiszert tudtak termelni, valamint az európaiak által elhurcolt emberek és az általuk terjesztett betegségek. Az új kutatásokkal nem lehet egyértelműen cáfolni, hogy a sziget népe a fakitermeléssel nem járult hozzá a sziget pusztításához, de nem valószínű, hogy olyan óriási ökológiai katasztrófa történt volna, ahogyan azt Jared Diamond elképzelte.
