Cikksorozatunk következő részében az ENSZ tizedik Fenntartható Fejlődési Célját – „Egyenlőtlenségek csökkentése” – és a kapcsolódó alcélok teljesülését vizsgáljuk meg.
Mielőtt belecsapunk az értékelésbe, nézzük meg milyen alcélok mentén kellene haladnia a világban, hogy 2030-ig megvalósuljon a fő cél, azaz az országok közötti és az azokon belüli egyenlőtlenségek csökkentése.
Az egyenlőtlenségek csökkentése célhoz kapcsolódó alcélok:
10.1 2030-ig fokozatosan elérjük és megtartjuk a népesség jövedelem szempontjából alsó 40 százalékának olyan mértékű jövedelem növekedését, amely meghaladja a nemzeti átlagjövedelem növekedési ütemét.
10.2 2030-ig mindenkinek lehetővé tesszük és támogatjuk a szociális, gazdasági és politikai felzárkózását, korra, nemre, fogyatékosságra, fajra, etnikai hovatartozásra, származásra, vallásra, gazdasági, vagy egyéb helyzetre való tekintet nélkül.
10.3 Egyenlő esélyeket biztosítunk és csökkentjük az egyenlőtlenségeket, megszüntetve minden hátrányosan megkülönböztető jogszabályt, politikát és gyakorlatot, illetve előmozdítva a célravezető szabályozást, politikai és gyakorlati cselekvést.
10.4 A nagyobb társadalmi egyenlőség fokozatos elérése céljából megfelelő költségvetési politikát és bérpolitikát fogadunk el, valamint szociális hálót alakítunk ki.
10.5 Javítjuk a globális pénzpiacok és intézmények szabályozását, illetve tevékenységük nyomon követését, és erősítjük a jogérvényesítést ezen a területen.
10.6 A fejlődő országok számára kiterjedtebb képviseletet és több hozzászólási lehetőséget biztosítunk a globális nemzetközi gazdasági és pénzügyi intézmények döntéshozatalában, hogy ezáltal az intézmények hatékonyabbá, hitelesebbé, számon kérhetőbbé és legitimmé váljanak.
10.7 Segítjük a rendezett, biztonságos, rendszeres és felelős munkaerőmozgást és migrációt, többek között tervezett és megfelelően kivitelezett bevándorlási politika és intézkedések foganatosításával.
10.a Érvényesítjük a különleges és megkülönböztetett bánásmód elvét a fejlődő országokra, különösen a legkevésbé fejlett országokra, a Kereskedelmi Világszervezet egyezményeiben foglaltaknak megfelelően.
10.b Szorgalmazzuk, hogy hivatalos fejlesztési segélyek és pénzáramok – beleértve a külföldi működő tőke beáramlást is – jussanak azon országokba ahol legnagyobb a szükség, így különösen az afrikai országokba, a kis szigetországokba és a tengerparttal nem rendelkező szárazföldi országokba, úgy, hogy e segélyeknek és pénzáramoknak a támogatott országok nemzeti tervével és programjaival összhangban kell lenniük.
10.c 2030-ra 3 százalék alá csökkentjük a vendégmunkások és kivándorlók hazautalásainak tranzakciós költségeit, valamint kiiktatjuk azon hazautalási csatornákat, ahol e költségek meghaladják az 5 százalékot.
Itt tartunk 2025-ben
Ahogy arról az ENSZ is beszámolt a Fenntartható fejlődési célok 2025. évi jelentésében 2015 óta a legtöbb országban a lakosság alsó 40 százalékának jövedelem- és fogyasztásnövekedése meghaladta a nemzeti átlagot, bár továbbra is fennállnak eltérések a régiók és a különböző jövedelmi szintű országok között. A GDP-n belüli munkajövedelem aránya nem mutat javulást, ami hozzájárul a növekvő egyenlőtlenséghez.
A diszkriminációról szóló jelentések száma globálisan növekszik, különösen a városi lakosok, a nők, a fogyatékossággal élők, a legszegényebbek és az alacsonyabb iskolai végzettségűek körében.
A globális menekült népesség 37,8 millióra emelkedett – elsősorban Afganisztánból, a Venezuelai Bolivári Köztársaságból, a Szíriai Arab Köztársaságból és Ukrajnából –, fokozva ezzel a humanitárius nyomást.
A fejlődő országokba irányuló teljes forrásáramlás megnőtt, melyen belül a hivatalos fejlesztési támogatás (official development assistance) nagyobb részt képvisel. A nemzetközi együttműködés jelenlegi tendenciáit figyelembe véve azonban ezen fejlesztési támogatások jövője bizonytalannak és potenciálisan korlátozottnak tűnik.
A szegényebb gazdaságokban kisebb valószínűséggel tapasztalható átlag feletti növekedés a lakosság alsó 40 százaléka körében.
2015 óta a legalább két friss felméréssel rendelkező 108 ország közül körülbelül tízből hat magasabb jövedelem- és fogyasztásnövekedést ért el a lakosság alsó 40 százaléka számára, mint a nemzeti átlag. Kelet- és Délkelet-Ázsia, valamint Európa és Észak-Amerika átlagosan következetesebben szegénybarát növekedést mutatott, mind a COVID-19 világjárvány előtt, mind utána. Ezzel szemben Közép- és Dél-Ázsiában a rendelkezésre álló adatokkal rendelkező hét országból csupán három tudott magasabb növekedést produkálni az alsó 40 százalék számára a nemzeti átlaghoz képest.
Az alacsony és alacsonyabb jövedelmű országoknak kevesebb mint a fele tudta elősegíteni az alsó 40 százalék nagyobb növekedését a nemzeti átlaghoz képest. Ezzel szemben a felső közepes és magas jövedelmű országok tízből hét esetben értek el gyorsabb növekedést az alsó 40 százalék esetében.
A GDP-nek egyre kisebb része jut munkajövedelemre, ami növeli a szakadékot a munkavállalók és a tőketulajdonosok között
2024-ben a munkaképes korú személyek 57 százaléka volt foglalkoztatott világszerte, ami azt jelenti, hogy a munkajövedelem közvetlenül érinti 3,6 milliárd munkavállaló és családja életét. Globálisan a GDP-n belüli munkajövedelem aránya a 2015-ös 52,9 százalékról 2024-re 52,3 százalékra esett, ami évente átlagosan 255 dollár (2021-es vásárlóerő-paritáson számítva) veszteségnek felel meg munkavállalónként. Ez a csökkenés azt jelzi, hogy a termelékenységi nyereség nem fordítódik magasabb bérekre. Ehelyett a gazdasági nyereség egyre nagyobb része a tőkéhez vándorol, a vagyonosak körében koncentrálódik, ezáltal növelve az egyenlőtlenséget.
A legtöbb régióban csökkent a munkajövedelem aránya 2015 és 2024 között, egy olyan időszakban, amelyet a COVID-19 gazdasági hatásai jellemeztek. A visszaesés különösen éles volt a KISZ (Kisméretű Fejlődő Szigetállamok) esetében (2,6 százalékpont), az LLDC-k (Tengerparttal Nem Rendelkező Fejlődő Országok) esetében (1,4 százalékpont), valamint Latin-Amerikában és a Karib-térségben (1,3 százalékpont). Ezzel szemben Közép- és Dél-Ázsiában növekedés volt tapasztalható. Az LDC-k (Legkevésbé Fejlett Országok) is kisebb emelkedést mutattak, bár sokkal alacsonyabb bázisról indulva.
A diszkrimináció globálisan növekszik, és bizonyos népességcsoportok viselik a terhek nagy részét
119 országból származó friss adatok és kimutatások tárják fel, kik maradnak le, és jelzik a globális diszkrimináció aggasztóan növekvő tendenciáját. A többszöri felméréssel rendelkező országokban az átlagos diszkrimináció bármilyen alapon 14,8 százalékról 17,1 százalékra nőtt. Azoknak az országoknak a száma, ahol nő a diszkrimináció, kettő az egyhez arányban meghaladja azokat, ahol javulás tapasztalható.
A diszkrimináció nem ritka és nem is véletlenszerű. Széles körben elterjedt, mintázatokba rendeződő tapasztalat, amely mélyen gyökerezik a társadalmi identitásban és státuszban. Globálisan minden ötödik ember számol be arról, hogy az elmúlt 12 hónapban legalább egy, a nemzetközi jog által tiltott okból érte diszkrimináció (az LDC-k a legmagasabb arányt jelentik: átlagosan 24,3 százalékot).
Kulcsfontosságú különbségek mutatkoznak a demográfiai adatok mentén. A városi lakosok szinte kétszer akkora arányban számolnak be diszkriminációról, mint vidéki társaik. A nők kétszer nagyobb valószínűséggel szembesülnek nemiségen alapuló diszkriminációval. A fogyatékossággal élők 28% rendszeresen találkozik diszkriminációval, szemben az ép lakossággal, ahol ez az érték 17 százalék.
A gazdasági státusz szorosan összefügg a diszkriminációval; a legszegényebb ötöd 17,3 százalékos arányról számol be, szemben a leggazdagabbak által jelentett 10,3 százalékkal szemben. Az iskolai végzettség is számít, mivel a formális oktatásban nem részesülők 21,4 százalékos aránnyal szembesülnek, ami közel duplája a felsőfokú végzettségűek arányának (12,7 százalék). Az életkor is befolyásolja a diszkrimináció okait. A fiatalok (15–29 év) gyakrabban jelentenek migrációs státuszon, etnikai hovatartozáson és szexuális irányultságon alapuló diszkriminációt, míg az idősebb felnőttek (60+ év) életkor, fogyatékosság és egészséggel kapcsolatos diszkriminációval szembesülnek.
A globális menekült népesség 37,8 millióra emelkedett
2024 közepére az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosának (UNHCR) mandátuma alá tartozó globális menekült népesség, beleértve a menekültekhez hasonló helyzetben lévő személyeket és a nemzetközi védelemre szoruló más embereket is, elérte a 37,8 milliót. Az összes menekült kétharmada mindössze négy országból származik: Afganisztánból, a Venezuelai Bolivári Köztársaságból, a Szíriai Arab Köztársaságból és Ukrajnából. A globális menekült arány világszerte 100 000 főre 460 volt – ami több mint kétszerese a 2015-ös rátának, és több mint háromszorosa a 2005-ös szintnek.
Növekszik a fejlődő országokba irányuló forrásáramlás, melyen belül a hivatalos fejlesztési támogatás nagyobb részt tesz ki az összegből
A fejlődő országokba irányuló teljes forrásáramlás 2023-ban elérte a 429 milliárd dollárt, ami növekedést jelent a 2015-ös 290 milliárd dollárhoz képest (állandó 2023-as árakon számítva). A hivatalos fejlesztési támogatás (official development assistance) uralta ezt az áramlást 259 milliárd dollárral, és az összes támogatáson belüli aránya a 2015-ös 55 százalékról 2023-ra 60 százalékra emelkedett. Más hivatalos források 48,6 milliárd dollárt tettek ki, a magánszektorbeli eszközök pedig 5,5 milliárd dollárt. A magánforrások, amelyek ingadozóbbak és a COVID-19 világjárvány idején meredeken visszaestek, 116 milliárd dollárra álltak helyre.
Ázsia kapta a legnagyobb támogatást 2023-ban, 141 milliárd dollár értékben (az összes támogatás 32 százaléka), amelyet Afrika követett 91 milliárd dollárral (21 százalék). Az LDC-k (Legkevésbé Fejlett Országok) 80 milliárd dollárt kaptak. A legnagyobb adományozók az Egyesült Államok, Németország és Japán voltak, 175,7 milliárd, 73,7 milliárd és 45,9 milliárd dollárral járultak hozzá a támogatásokhoz.
A pénzátutalások költségei makacsul magasak maradtak, messze meghaladva az SDG célkitűzést
Ahhoz, hogy például a magánszektor vagy a magánszemélyek támogatása nagyobb méreteket ölthessen, csökkenteni kell az utalási költségeket. Vagyis kellene. De a tapasztalat és az adatok azt mutatják, hogy ez évről évre csak magasabb, főként a bankok esetében.
200 dollár elküldésének globális átlagköltsége 2024 második negyedévében 6,7 százalék volt, ami több mint kétszerese a Fenntartható Fejlődési Célok (SDG) 3 százalékos célkitűzésének, és nőtt az egy évvel korábbi 6,2 százalékhoz képest is.
A digitális átutalások, amelyek a tranzakciók 30 százalékát tették ki, átlagosan 5,3 százalékba kerültek, míg a nem digitális módszerek költsége 7,2 százalék volt. A G20 országokból (amelyek globálisan az átutalások jelentős forrását képviselik) történő pénzküldés költsége némileg jobban nőtt, mint a globális átlagköltség. Minden fejlődő ország régióiban nőtt a teljes átlagköltség, kivéve Latin-Amerikát és a Karib-térséget. A hozzájáruló tényezők közé tartozott a magasabb devizamarzs és egyes esetekben az emelt díjak, valamint több olcsó szolgáltatás ideiglenes felfüggesztése a szolgáltatók közötti kizárólagos partnerségek megszűnése miatt.
A bankok továbbra is a legdrágább közvetítőnek számítottak, 2024-ben 13,4 százalékos költséggel, ami növekedés a 2023-as 12,1 százalékhoz képest. A postahivataloknál az átlagköltség 7,5 százalék, a pénzátutalási szolgáltatóknál pedig 5,6 százalék volt. A mobil szolgáltatók számolták fel a legalacsonyabb díjat, 3,9 százalékot, de ők az összes tranzakciós volumennek kevesebb mint 1 százalékát tették ki.
Mi a helyzet Magyarországon?
Ahogy a fenti kimutatáson látható Magyarországon a 10. Fenntartható Fejlődési Cél keretében 3 mutatót vizsgálnak.
Gini-együttható
A Gini-együttható azt méri, hogy a gazdaságon belüli egyének vagy háztartások jövedelemeloszlása mennyire tér el a tökéletesen egyenlő eloszlástól. A hosszú távú cél, hogy 2030-ra elérje Magyarország 27,5-ös értéket. Az éves kimutatás szerint lassan, de biztosan haladunk a cél irányába.
Palma-arány
Azaz, a legmagasabb rendelkezésre álló jövedelemmel rendelkező 10%-nyi ember által kapott összes jövedelem aránya osztva a legalacsonyabb rendelkezésre álló jövedelemmel rendelkező 40%-nyi ember által kapott összes jövedelem arányával.
Ennél a mutatónál az OECD adatai kerülnek felhasználásra az OECD-országok esetében, míg a Nemzetközi Valutaalap (World Bank) adatai a nem OECD-tagok esetében. Hosszú távú célkitűzés ennél a pontnál, hogy az átlag mutató ne legyen magasabb, mint 0,9.
Sajnos az utóbbi években csökkenés helyett növekedés tapasztalható Magyarországon, így egyre messzebb kerülünk a célkitűzéstől.
Időskori szegénységi ráta
Végezetül az utolsó vizsgált indikátor az időskori szegénységi ráta, ami azt mutatja, hogy a 66 éves vagy annál idősebb emberek azon százalékos aránya, akiknek jövedelme a teljes népesség medián háztartási jövedelmének felét sem éri el.
Hosszú távú célkitűzés Magyarországon, hogy ez az arány maximum 3,2 százalék legyen.
Ezzel szemben 2019-ben 13%-ot is meghaladta, és még mindig 10% felett van.
Az SDG-k helyzete sorozat eddig megjelent cikkei:
- Az SDG-k helyzete – SDG 1: A szegénység felszámolása
- Az SDG-k helyzete – SDG 2: Az éhezés megszüntetése
- Az SDG-k helyzete – SDG 3: Egészség és jóllét
- Az SDG-k helyzete – SDG 4: Minőségi oktatás
- Az SDG-k helyzete – SDG 5: Nemek közötti egyenlőség
- Az SDG-k helyzete – SDG 6: Tiszta víz és alapvető köztisztaság
- Az SDG-k helyzete – SDG 7: Megfizethető és tiszta energia
- Az SDG-k helyzete – SDG 8: Tisztességes munka és gazdasági növekedés
- Az SDG-k helyzete – SDG 9: Ipar, Innováció és Infrastruktúra
