A Párizsi Megállapodás Tizedik évfordulója
A 2025-ös az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) tizenhatodik Kibocsátási Szakadék Jelentése (Emissions Gap Report), és egybeesik a Párizsi Megállapodás tizedik évfordulójával. Ez az évforduló azonban nem az ünneplés, hanem a számvetés ideje. A jelentés fő címe – „Off target”, azaz céltévesztés. Az alcím még pontosabban fogalmaz: „A folytatódó kollektív tétlenség veszélybe sodorja a globális hőmérsékleti célt”.
A jelentés előszavában Inger Andersen, a UNEP ügyvezető igazgatója azt állítja, 2025 az az év volt, amikor a nemzeteknek új, 2035-re szóló éghajlati vállalásokat kellett volna tenniük.
A Párizsi Megállapodás ötéves ciklusokra épül, amelynek lényege, hogy az országok idővel egyre erősebb vállalásokat tesznek. Andersen szerint a nemzeteknek három lehetőségük volt a párizsi vállalások teljesítésére, és minden alkalommal célt tévesztettek.
A kibocsátás gyorsuló ütemben nő
A globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás (ÜHG) 2024-ben új, sötét rekordot ért el. A világ összesített kibocsátása elérte az 57,7 gigatonna szén-dioxid-egyenértéket (Gt CO₂e).
- Ez 2,3%-os növekedést jelent a 2023-as szinthez képest.
- Ez a növekedési ráta több, mint négyszerese a 2010-es évek éves átlagos ütemének (0,6% évente).
Ez azt jelenti, hogy a 2010-es években látott relatív lassulás, amely némi reményt adott arra, hogy a világ gazdasági növekedése kezd elválni a kibocsátás növekedésétől, csupán átmeneti illúzió volt. A világ nemhogy nem csökkenti a kibocsátását, és nem éri el a sokat emlegetett „kibocsátási csúcsot” (peak emissions), hanem éppen ellenkezőleg.
Az erdőirtás volt a 2024-es ugrás fő motorja
A 2024-es adatok mélyebb elemzése a jelentés egyik legfontosabb megállapítását tárja fel. Míg a globális figyelem továbbra is a fosszilis tüzelőanyagokra összpontosul (amelyek a teljes kibocsátás messze legnagyobb részét teszik ki), a 2024-es növekedés fő motorja nem ez volt.
A jelentés kimondja, hogy az erdőirtás és a földhasználat-változás döntő fontosságú volt a 2024-es kibocsátások gyors növekedésében.
- A globális nettó LULUCF (földhasználat, földhasználat-változás és erdészet) CO₂-kibocsátás 21%-kal nőtt 2024-ben.
- Ez az egyetlen szektorból származó ugrás volt felelős a 2024-es teljes globális ÜHG-növekedés 53%-áért.
- A fosszilis CO₂-kibocsátás (amely 1,1%-kal nőtt) a növekedés „csak” 36%-áért volt felelős.
A 2035-ös vállalások, amik sose voltak
A Párizsi Megállapodás kulcsfontosságú eleme az a léptéknövelő mechanizmus, ami 2025-ben új, 2035-re szóló nemzeti vállalások (NDC-k) benyújtását írta elő. Ez a mechanizmus azonban kudarcot vallott.
2025. szeptember 30-ig:
- A feleknek csak mintegy harmada, pontosabban 60 fél nyújtott be új NDC-t. Bár ez a csoport a globális kibocsátás 63%-át fedi le, ez mégis azt jelenti, hogy a világ nagy része egyszerűen nem vett részt a léptéknövelésben.
- Az új vállalások „nem növelték érdemben a léptéket.
- A meglévő, 2030-ra szóló (és már amúgy is elégtelen) céljaikat mindössze 13 fél erősítette meg.
Az új NDC-k és a módszertani frissítések együttesen mintegy 0,2°C-kal javították a századvégi felmelegedési előrejelzést. Azonban, ahogy az előszóban olvashatjuk, az Egyesült Államok közelgő kilépése a Párizsi Megállapodásból 0,1°C-kal rontja ezt a számot.
Ez jól mutatja a rendszer egészének törékenységét. Egyetlen G20-tagország politikai irányváltása képes volt egyetlen tollvonással felére csökkenteni az egész világ egy évnyi, rendkívül csekély kollektív klíma-erőfeszítésének eredményét.
A 23 Gt CO₂e-s szakadék
A jelentés központi eleme a „Kibocsátási Szakadék” (Emissions Gap) számszerűsítése. Ez a különbség aközött, ahová a világ tart, és ahol a Párizsi Egyezmény céljainak eléréséhez tartanunk kellene.
- Az 1,5°C-os cél eléréséhez 2035-ben a globális kibocsátást 25 GtCO₂e-re kellene csökkenteni. A jelenlegi feltétel nélküli NDC-k azonban 48 GtCO₂e-s kibocsátáshoz vezetnek.
- Ez 23 GtCO₂e-s szakadékot jelent 2035-ben a 1,5°C-os célhoz képest. A 2°C-os célhoz képest is 12 GtCO₂e a szakadék.
- 2030-ra 20 GtCO₂e a szakadék a 1,5°C-os célhoz képest.
A jelentés azonban bevezet egy másik, talán még kínosabb fogalmat: a „Végrehajtási Szakadékot” (Implementation Gap). Ez mutatja a különbséget a nemzetek vállalásai és a jelenlegi tevékenységük között. Ez a végrehajtási szakadék 2030-ra körülbelül 5 GtCO₂e.
2,8°C
Ha a kormányok csak annyit tesznek, amennyit a jelenlegi törvényeik előírnak (és beleszámítjuk az USA politikai visszalépéseit), akkor a világ a 2,8°C-os felmelegedés felé tart.
Ha minden ország teljesíti azon vállalásait, amelyeket nem kötött külső finanszírozáshoz, a felmelegedés 2,5°C lesz.
Ha a fejlődő országok megkapják a szükséges nemzetközi támogatást, és teljesítik a feltételes vállalásaikat is, a felmelegedés 2,3°C lesz.
Abban a valószínűtlen esetben, ha minden rövid- és hosszú távú nettó zéró vállalást teljesítenek, a felmelegedés akkor is 1,9°C lesz.
Az 1,5°C-os célkitűzés a jelenlegi politikai és vállalás-alapú keretrendszerben már nem szerepel a lehetséges kimenetelek között. A vita már nem is az 1,5°C és 2°C között zajlik, hanem az 1,9°C-os és a 2,8°C-os felmelegedés között.
A 1,5°C-os cél halott. Éljen az 1,5°C-os cél?
A jelentés kimondja, hogy a 1,5°C-os globális felmelegedést valószínűleg a következő évtizeden belül át fogjuk lépni.
Az új cél mostantól az, hogy ez az átlépés ideiglenes és minimális legyen. Korábban ez egy elkerülendő küszöb volt; mostantól egy olyan szint, amire vissza kell majd térnünk.
- A túllépés minden egyes 0,1°C-ának visszafordításához körülbelül 220 GtCO₂e-t kell aktívan eltávolítani a légkörből és tartósan tárolni.
- Ez nagyjából megegyezik a jelenlegi globális éves CO₂-kibocsátás ötszörösével.
Minden tizedfok számít
Az 1,5°C-os határ átlépése küszöbön áll. A háborút azonban még nem vesztettük el. A jelentés végső cselekvési felhívása az új túllépés-paradigmára épül.
„Minden tizedfok számít” (Every fraction of a degree avoided is crucial).
- Így csökkenthetjük az éghajlati hatások (szélsőséges időjárás, tengerszint-emelkedés, egészségügyi hatások) eszkalációját, amelyek a legszegényebbeket és legkiszolgáltatottabbakat sújtják a leginkább.
- Korlátozhatjuk az éghajlati „fordulópontok” (tipping points) kockázatát, mint például a nyugat-antarktiszi jégpajzs összeomlása, ami hirtelen és visszafordíthatatlan változásokat okozna még akkor is, ha a hőmérséklet később visszatérne 1,5°C-ra.
- Csökkenthetjük a jövő generációinak függőségét a bizonytalan, kockázatos és költséges szén-dioxid-eltávolítási (CDR) módszerektől.
A különbség a 2,8°C-os és az 1,9°C-os világ között nem elhanyagolható. Ez a 0,9°C jelenti a különbséget a talán még kezelhető katasztrófa és a visszafordíthatatlanul katasztrofális jövő között.
