Fenntartható Fejlövés

Tegnap Uwe Drehertől, a BMW i marketing vezetőjétől hallottam egy rövid beszámolót a BMW i3-ról, amit 2014-ben terveznek piacra dobni, és egyrészt néhány gondolat magával ragadt, másrészt utána beültem az egyik elődjébe tesztvezetni, így együtt pedig arra késztetett, hogy klaviatúrát ragadjak. Próbálok kritikus maradni, de egyelőre csak mondvacsinált okokat találok rá, minthogy nem értem, miért kell másként működnie az automata váltónak, mint az szokott, miért mutatóval jelzi az akkumulátor töltését és fogyasztását, miért nem digitálisan, stb. Az autó egyébként ugyanúgy viselkedik, mint a hibrid. Tölt, fogyaszt és ugrik.

Az egyik dolog, ami megérintett, hogy egy autógyártónak 7 évre előre kell tudnia, hogy a vevői milyen környezetben, milyen autót és hogyan akarnak majd vezetni. Erre a vízióra kezdik el tervezni az autót, ami általában sem olcsó mulatság, ennél pedig kimondottan drága (éveken át több száz mérnök és kutató dolgozott rajta). A BMW i3-at jelenleg is tesztelik Münchenben, hogy jövőre valóban tökéletes formájában kezdhessék meg az árusítását. A gyártás során minden apró részletre odafigyeltek, ilyenek pl.

• súlycsökkentés (mert az akkumulátor eleve nehéz): 1250 kilóval
• 25%-kal csökkentették a műanyag részeket olyan eukaliptusz fabetétekkel például, amik kizárólag felelős erdőgazdálkodásból (FSC) származnak
  
• a gyártás során 50%-kal kevesebb energiát, de 100%-ban megújuló energiát használnak
• az autó elkészítése 70%-kal kevesebb vízfogyasztást igényel.
• az intelligens megoldásokkal a hatékonyságra is törekedtek (pl. legkevesebb fogyasztást eredményező útvonal ajánlása figyelembevéve a forgalmat)
• partnerségben a Solarwattal közös töltők kidolgozása
• teljesen új akkumulátor technológia kidolgozása (100%-ban újrahasznosítható)
  

És hát íme…

Jövő Karácsonyra szívesen elfogadom - csomagolás nélkül is :)

---

Egy milliárd még számként is nehezen felfogható. Egy milliárd nő ébredése pedig elsőként talán értetlenséget szül. Erre kezdeményezést indítani meg már az abszurd kategória. És akkor mégis mit keres itt, a fejlövésen? Azt, hogy egy olyan globális megmozdulásról van szó, ami tiszteletet érdemel. Február 14-én Bálintok és szerelmesek ünnepelnek, és most egy sokkal értelmesebb kezdeményezés is okot adhat valamit csinálni ezen a napon.

Mert…

• … a világon minden harmadik nőt erőszak éri, ami Magyarországon minden 4. nőt érint
• … egy milliárd nő szenved az erőszaktól a világon
• … Magyarországon minden héten legalább egy nőt meggyilkol férje vagy volt férje, élettársa vagy volt élettársa, barátja vagy volt barátja
• … a párkapcsolati erőszakban élő nők 43 %-ával 12 évesnél fiatalabb gyerek is élt

… és mert az erőszak, a fizikai erőfölénnyel történő visszaélés semmilyen formában nem elfogadható!

Sokan csatlakoztak már a világon és Magyarországon is. Többek között Bombera Kriszta és Jaksity Kata. További infót találsz még a magyar facebook oldalon, vagy a nemzetközi weboldalon. Amiért fontos, hogy ez a téma ne maradjon tabu, hogy lássák mind az áldozatok, mind pedig az elkövetők, hogy ez nem elfogadott a társadalomban; így az áldozat hamarabb mer szólni, és az elkövető számára sem marad természetes a cselekedete.

Február 14-én tehát táncolj! Csatlakozz be, vagy szervezd magad a flashmobot!

---

A 2013-as Világgazdasági Fórum (World Economic Forum) impresszív gyűjteményét szülte a jelentéseknek, ami gyors és hatékony cselekvésre ösztökél mind a klímaváltozás, mind a fejlődés, mind pedig a fenntarthatóság terén.

A Global Risks Report 2013 (Globális Kockázati Jelentés 2013) arra figyelmeztet, hogy a gazdasági és környezeti rendszerekre ható stresszek “frontális ütközés” felé tartanak, ami váratlan kihívások elé állíthatja a globális és a nemzeti rugalmasságot.

A Green Investment Report (Zöld Beruházás Jelentés) a 2°C-ot meghaladó hőmérsékletemelkedésre figyelmeztet, és évi 700 milliárd USD befektetését szorgalmazza 2030-ig az energiahatékonyságba, a megújuló energiaforrásokba, a fenntartható közlekedésbe, stb.

És két külső jelentés a WEF tájékoztatására, Reducing Risk and Driving Business Value (Kockázatcsökkentés és Üzleti Értékteremtés), a Carbon Disclosure Project-től, és az Accenture-től az Energizing Global Growth (A Globális Növekedés Elősegítése), melyek sürgetik a szállítói lánc menedzsmentbe a klímavédelmi kérdések beépítését, mint egy stratégiai választ a fogyasztói igényekre.

Ezek nem új üzenetek: az International Energy Agency már kérte a nagymértékű beruházást az energiarendszereink transzformálása okán; a Világbank tavaly ősszel hangsúlyozta a lehetséges következményeit a 4°C-os hőmérséklet emelkedésnek. Az Egyesült Nemzetek szervezetei, tudósok és civil szervezetek csoportjai régóta mondanak hasonlókat.

Tudjuk, mit kell tennünk. Davosban vajon nekik megvan az igazi erejük, hogy el is kezdjék megtenni?

Vezetők az üzleti, politikai és akadémiai életből 5 napra találkoznak Davosban (jan. 23-27), hogy megbeszéljék a globális, regionális és ipari témákat.

A WEF egy szokatlan gyűlés: inkább üzlet által vezérelt mint állami szektor által, nem nemzetek közötti, de részt vesznek a legfontosabb politikai vezetők, a gazdaságra fókuszál, de szélesen értelmezve, magában foglalva a globális politikát és biztonságot, pénzügyet, kereskedelmet, fejlesztést, környezetet, egészségügyet, oktatásügyet, nemek közötti különbséget, társadalmi felelősségvállalást és sok minden mást.

Az idei publikus program nem egy ülését szentelik kifejezetten a klímaváltozásnak vagy a fenntarthatóságnak; de minden nap felbukkan – amikor a jövő energiájáról, a globális fejlődésről, a kockázatokról, vagy arról van szó, hogy hogyan teremtsük meg a “gazdasági dinamizmust”.

És természetesen a fő kérdéssel birkózva Davosban: Hogyan építsünk szilárd globális gazdaságot – nincs-e szükség pénzügyi trükkökre, masszív túlfogyasztásra, vagy erős szocio-gazdasági egyenlőtlenségekre?

A klímaváltozást az elmúlt években kurtán elintézték egy mérgező félreértés miatt: hogy a környezet- és a klímavédelem költségeket és a produktív tőke eltérítését vonja maga után, ami inkább gyengíti a gazdaságunkat, mint biztosítja a hosszútávú fejlődést. Ezért a szerény megállapodások a klímafinanszírozásban, és az idegenkedés a karbonadóval, kereskedelemmel és a szabályozásokkal szemben.

A hatalmas katasztrófák, mint Sandy hurrikán, ébresztésében a politikusok és az üzleti vezetők felismerték, hogy az alkalmazkodásba és a katasztrófa kockázat csökkentésébe történő invesztálás tulajdonképpen megéri.

És mint azt a Stockholmi Környezetvédelmi Intézet munkatársai jelezték egy nemrég kiadott politikai összefoglalójukban, az alkalmazkodásnak határai vannak; csak a pontos, agresszív mérséklés tudja megakadályozni a legrosszabb, hosszútávú klímaváltozást.

A klímavédelmi akciók nem várhatnak, amíg megtakarított pénzünk lesz, vagy amíg a zöld technológiák olcsóvá válnak. A fenntartható erőforrás menedzsment sem – a víz, termőföld és kulcsfontosságú alapanyagok már most szűkösen állnak rendelkezésre. Ráadásul, ahogy a WEF jelentések is alátámasztják, ezekbe a dogokba fektetni inkább erősíti, nem pedig gyengíti a gazdaságot.

Megfontolandó pontok

Tehát mit tehetnek a közigazgatás és a magánszektor vezetői Davosban?

Kezdetként, fejezzék be a harcot. Ha elhiszik, hogy a környezeti változások valósak és akadályozzák a fejlődést, ne blokkolják azokat a politikákat, amik ezekre vonatkoznak – legyen szó bár légszennyezési határértékről, erőforrás hatékonyságról, CO2 adóról, vagy tilalmi területekről. Minél szélesebb körűek ezek a szabályok, annál kevesebb embert fognak alapjaiban bántani, hiszen a versenytársak is ugyanazokkal a költségekkel fognak szembesülni. És igen, valakinek el kell kezdenie.

Másodszor, hagyd abba a fogyasztó hibáztatását. Igen, mindannyian olcsó termékeket akarunk, és minél többet. De ne tegyenek úgy a vállalatok, mintha nem lenne hatásuk az igények formálására. Te választod ki a fő termékeidet; te választod meg, hogy mely piaci lehetőségeket követed, és melyeket hagyod el.

Ahogy azt az Energizing Global Growth tanulmány megjegyzi, az egyik legjelentősebb fogyasztói trend a tudatosság; az emberek egyre inkább törődnek a fenntarthatósággal. A másik az Internet kapcsoltság, ami egy kulcseleme az új “sharing economy”-nak (megosztó gazdaság), ami kiváltja az anyagi fogyasztást egy, a technológia által elérhetővé váló megosztott szolgáltatásokkal és termékekkel. Hasznosítani fogod ezeket a trendeket? Támogatni fogod a fogyasztókat abban, hogy jó döntést hozzanak?

Harmadszor, gondolkozz hosszútávon. A vízbe és energiahatékonyságba, megújuló energiaforrásokba, szennyezés csökkentésbe és fenntartható szállítói lánc menedzsmentbe történő beruházások gyakran évek alatt megtérülnek, de először magas költségeket jelenthetnek. Ha egy vállalat top prioritása a részvényeseket boldoggá tenni negyedévről negyedévre, akkor sosem fog helyesen cselekedni. Ez az oka, hogy például az Unilever abbahagyta negyedéves jelentések kibocsátását. Elég bátor vagy, hogy ilyen jó példákat kövess?

Negyedszer – és ez a politikusoknak szól – ne támogass rossz ötleteket. Esetenként a piac remekül működik, mint amikor a biztosítók úgy döntenek, hogy a tengerparti területen az otthonokat nem biztosítják az áradás magas kockázatára. Természetesen az jó, hogy egy vihar után segítenek az embereknek elköltözni, de ne segíts nekik azon a helyen újjáépíteni, ahol újra és újra elpusztul. Elég erős tudsz lenni, amikor szükség van rá?

Két évtizede az Egyesült Államok elnöke, George H.W. Bush azért a kijelentéséért vesztett, mely szerint “az amerikai életvitel nem az alkudozásokról szól”. De őszintén, a bőségben élők közül csak nagyon kevesen nyitottak igazán arra, hogy feladják az életstílusukat. De elérkezett az idő, hogy beismerjük, mindannyiunknak fel kell adnunk valamit egy bizonyos ponton, vagy azt kockáztatjuk, hogy mindenünket elveszítjük.

Nincs második lehetőség. Csak úgy tudjuk megakadályozni a veszélyes klímaváltozást, etetni a 10 milliárd embert és megvédeni a bolygót, ha mindannyian kivesszük a részünket: a közigazgatási és a privát szektor, a globális Észak és a Dél. A tények az asztalon hevernek jelentés hegyek formájában. Davosban az erő cselekvésre kötelezhetne - ezt várjuk.

[írta: Johan L. Kuylenstierna, ügyvezető igazgató, Stockholm Environment Institute]

---

Cateura, egy Paraguay-i település, ami alapvetően szemétlerakóra épült. A szemétgyűjtők értékesíthető hulladékokat keresgélnek, miközben a gyerekeket a drog és a bandák veszélyeztetik. Ekkor Szaran, a zenekar vezetője és Favio a zenetanár felépítettek egy zenei programot Cateura gyerekeinek, és hamarosan több tanulójuk lett, mint hangszerük.
Mindez a változás egy szemétből készített hegedűnek volt köszönhető. Mára pedig a zenekar az összetákolt hangszerekkel az Újrahasznosított Zenekar (The Recycled Orchestra).

• Olvass tovább...

---

Legyen a számadások és listázások helyett egy új megközelítés a következő évre! Úgy döntöttem, hogy ahelyett, hogy ismét felsorolnám, mi minden történt 2012-ben, mutatok inkább egy előadást, amivel, ha nem is értek minden részletével egyet, az energiáját, a pozitív hozzáállását mindenképpen elismerésre és elsajátításra méltónak találom. Nézzétek meg (angolul van, de a plusz felirat segít) és kívánom, hogy Mindannyiótokat kellően inspiráljon a következő évre!

BOLDOG, INSPIRATÍV ÉS FENNTARTHATÓ ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

---

Az alábbi írás “Dohai klímakonferencia: 
új kezdet vagy az érdemi döntések újbóli elhalasztása?
” címmel dr. Faragó Tibor tollából származik, aki azon túl, hogy címzetes egyetemi tanár, 1991 és 2010 között, így a Kiotói jegyzőkönyv “klímatárgyalója” is volt. Azt hiszem kellően hiteles forrás ahhoz, hogy megjelenjen a fejlövésen és átláthatóvá és érthetővé tegye a folyamatot és a problémákat.

“A nemzetközi klímapolitikai tárgyalások dohai fordulójának legfőbb érdeme az, hogy számos fejlett ország új kibocsátás-csökkentési vállalásával folytatható marad a Kiotói Jegyzőkönyv, valamint a jövő évtől megerősített mandátummal haladhat egy új átfogó megállapodás előkészítése. Több jelentős környezetterhelő fejlett ország azonban már csak a Kiotói Jegyzőkönyvtől függetlenül, az új megállapodás keretében lenne hajlandó számonkérhető kibocsátás-csökkentésre, a jegyzőkönyvben maradók együttes vállalásai pedig messze elmaradnak a tudományos elemzések által szükségesnek tartott mértéktől. A minden ország számára klímavédelmi teendőket majd talán előíró új megállapodás ügyében pedig – lényegét tekintve – csak a további tárgyalások részletes mandátumát és munkaprogramját fogadták el. Mindez diplomáciai értelemben fontos fejlemény, de rendkívül kevés ahhoz, hogy a földi éghajlatot veszélyeztető kibocsátások összességében érdemben csökkenjenek, és a különösen sérülékeny fejlődő országok is kellő támogatást kaphassanak a változó környezeti feltételekhez való alkalmazkodáshoz.

A mostani tárgyalások tétje
Az 1997-ben elfogadott Kiotói Jegyzőkönyv szerint a fejlett országoknak átlagosan 5%-kal kellett volna 2012 végéig csökkenteniük 1990-hez képest az üvegházhatású gázok kibocsátását. E nemzetközi jogi eszköz nem tartalmazott kibocsátás növekedést mérséklő előírásokat a fejlődő országok csoportjára. E jogi eszköz és az eredeti 1992. évi ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény is azt vette alapul, hogy az említett gázok légköri mennyiségének felhalmozódásához sokkal nagyobb volt a fejlettek hozzájárulása. A 2004-től hatályos jegyzőkönyvből végül az USA kihátrált és nemrégiben Kanada is távozását jelentette be. Korábbi ígéreteikkel szemben mindkét ország kibocsátásai számottevően növekedtek, hasonlóképpen számos gyors gazdasági növekedésű fejlődő országéhoz.
Nyilvánvaló volt, hogy az akkori rendelkezések nem elégségesek, s ezért már 2005-ben megkezdődtek a tárgyalások mindenekelőtt arról, hogy miként kellene szigorítani a jegyzőkönyv kibocsátás-csökkentési előírásait 2012 után. A fejlődő országok különösen fontosnak tartották – gyengeségei ellenére – e jegyzőkönyv megtartását, mert az egyértelműen rögzítette a földi környezet állapotának veszélyeztetésében a fejlettek nagyobb történelmi felelősségét és elsődleges kötelezettségeit. Emellett 2007-től külön tárgyalások kezdődtek egy másik megállapodás kidolgozásáról is, amelyben már minden fejlett ország jelentősebb kibocsátás-csökkentési, illetve (a legkevésbé fejletteket leszámítva) minden fejlődő ország megfelelő kibocsátás-szabályozási vállalást tenne.
E két párhuzamos tárgyalási folyamatot kellett volna eredményesen lezárni eredetileg 2009-ben, de – legalábbis a Kiotói Jegyzőkönyv 2013-tól való folytathatósága érdekében – legkésőbb a mostani dohai találkozón. Egyértelmű volt, hogy a jegyzőkönyv „meghosszabbítása”, illetve annak alapján a fejlettek nagyobb mértékű kibocsátás-csökkentése híján a fejlődők nem hajlandók érdemben tárgyalni az új „globális” megállapodás előkészítéséről. Ugyanakkor még a Kiotói Jegyzőkönyv folytatására hajlandóságot mutató fejlett országok (EU, Ausztrália stb.) is egyöntetűen azt képviselték, hogy e vállalásuk feltétele az új megállapodás előkészítéséhez a konkrét mandátum és ütemterv elfogadása.

• Olvass tovább...

---