Az utolsó óra
Szeptembertől mostanra hazánkba is eljutott “Az utolsó óra” (11th Hour), amit holnaptól (jan. 31.) a nagyközönség számára is vetítenek. Egyelőre a Palace Kossuth Moziban
Ma megnéztem a filmet egy premier előtti vetítésen. A körítést nem írom le, inkább a filmről pár szóban.
Csak kipihenten javaslom mindenkinek.
Nem egy politikamentes film, de az is tény, hogy a klímavédelem nem is működhet már szabályozók nélkül.
Volt még sok érdekes gondolat, eszmefuttatás. Mintegy 50 szakértőt szólítottak meg különböző területekről, úgy mint klímavédelem, közgazdaságtan, óceánok, olaj, jogi terület, fenntartható tervezés, és még vallási terület is sok más mellett.
Az egyik kedvencem David Suzuki, biológus volt, a másik pedig Oren Lyons indián, aki a következőt mondta: “A Földnek rendelkezésére áll a világ minden ideje. Nekünk azonban nem.” Ez a mondat akkor hangzott el, amikor azt ecsetelte, hogy a bolygó túl fog élni, és alkalmazkodni fog, mert megvan az ideje rá, míg az ember fejlődési ideje is jóval kevesebb volt, tehát alkalmazkodni sem tud olyan gyorsan.
Nézzétek meg a filmet, bolyongjatok kicsit a weboldalán is. Szívesen látok minden commentet róla.

Szia!
Én is láttam tegnap a filmet, kár hogy nem találkoztunk.
Először furcsálltam a közönség összetételét (a sok szelebritivel) de azután rájöttem, hogy ennek így kell lennie. Ismét szembesültem emellett azzal, hogy mennyire jó volna, ha valóban elkötelezett emberek döntenének a magyar környezetvédelem sorsáról…A záróbeszéd rendkívül “új” információtartalma és “mély” gondolatai bosszantóan hatottak rám: …”a klímaváltozás nemcsak az USA ügye, Magyarországot is érinti…” Nahát.
A filmmel kapcsolatban annyit, hogy a befolyásolás minden eszközét bevetették , ami a célt tekintve üdvözítendő, azonban az egyén szintjén rendkívül megviselő. Tudtam mi vár rám, mégis szörnyen érzékenyen érintett. Persze ennek személyes érdeklődésem is oka.
Alapvetően ez a film egy nagy lépés Al Gore filmje óta a környezeti forradalom széles körű terjesztésében.
Ha érdekelnek a szakértők rövid üzenetei a 100 évvel későbbi generációk számára, az itt található.