Pár napja kaptam a Greenpeace nemzetközi szervezetének felhívását, amit itt meg is osztok Veletek.
A Canon jól ismert arról, hogy környezetvédelmi szervezeteket támogat gépeivel (példaként lásd WWF). Innen jött az ötlet, hogy a Greenpeace felkérje a Canon (mint japán cég) vezérigazgatóját, álljon ki a bálnák védelméért a japán bálnavadászattal szemben. Az első felkérést a cég elutasította. Fujito Mitarait úgy látják, mint üzletembert, adófizetőt és a vezetőjét egy olyan vállalatnak, ami hozzájárul az élővilág védelméhez. Ezen felül pedig a Nippon Keidanren (Japán Üzleti Szövetség) feje, ami a legmagasabb pozíció, amit egy CEO elérhet, ami a japán miniszterelnök fülét is eléri.
A Greenpeace terve továbbra is, hogy megfűzze Mitarai urat, emelje fel a szavát a bálnavadászat ellen. Ahhoz, hogy erre kellőképpen motiválják őt, a témába vágó, Canonnal készített képeket várnak – hiszen ezzel a Canon, mint a természet védelmezője márka népszerűsítését is magáévá teheti a cég.
Teendők
A képedet (fotó vagy digitális rajz) fel kell tenned az erre kialakított Flickr Csoport-ba 2008. május 1-ig. Ha nincs Flickr account-od, akkor küldd el a képeket email-en a következő címre: shall07three@photos.flickr.com
A képeket egy szakértői csoport fogja zsűrizni. Elbírálásuk azok kreativitása, eredetisége és meggyőzőképessége alapján fog elsősorban történni.
…
Díjak
- 1. díj: exkluzív nyomtatvány szett az idei Nagy Bálnavándorlás Expedícióról, az expedíció fotósának, Jiri Rezac aláírásával.
- 2. díj: válogatás a „Mister Splashy Pants” termékekből
- 3. díj: a Greenpeace és a New Internationalist könyve, a „Planet Ocean”.
A szervezet a legjobb pályaműveket ki is állítja az idén júniusban megrendezésre kerülő Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság ülésén.
Szabályok
A résztvevők fejenként max. 3 képpel nevezhetnek. A nevezések a „Canon Can Save Whales” Flickr csoportba érkezhetnek 2008. május 1-ig, a résztvevők saját Flickr account-jával, vagy email-en küldve a shall07three@photos.flickr.com címre.
Amennyiben az email-t választod, akkor a nevedet és az email címedet tűntesd fel a tárgyban, hogy kapcsolatba léphessenek Veled, amennyiben nyernél. Természetesen ez az infó nem jelenik majd meg a fotón, amikor online publikálják.
A nevezett képek hossza nem lehet kevesebb 800 pixel-nél, de a résztvevőknek lennie kell egy eredeti verziója, ami legalább 2000 pixel-es annak érdekében, hogy a kiállításra kellő minőségű nyomtatvány készülhessen belőle.
A képek legyenek tag-elve canoncansavewhales szóval.
Minden korosztály és nemzet indulhat a versenyen.
Készíthetsz képet saját Magadról és a Canon-odról is (ehhez persze szükséged lesz még egy Canon-ra vagy a tükörre). Használhatsz transzparenst is, amihez kettőt készített is a Greenpeace, amit csak ki kell nyomtatnod a következő linkekről:
További szabályok és infó elérhető a Greenpeace oldalán vagy a Flickr-on.