Nem kategorizált

Nincs még (m)elegünk?

Kína szmog

Mikor Kínában még mindenki azért az alapkomfortért küzd, hogy hűtőszekrénye legyen otthon, még senki nem gondolt bele abba, hogy mi lesz, ha a fejlettségük eléri az európai (netán az amerikai) életszínvonalat. Mi lesz, ha háztartásonként annyi „szemetet”, fölös energiát fogyasztanak, mint mi, és mi lesz ha az európai és amerikai normához hasonlóan háztartásonként minimum 2, de lehetőleg több autót is akarnak? A Figyelő legfrissebb számának címlapsztorija alapján… A BBC Online híradása szerint – hivatkozva a Global Carbon Project (GCP) jelentésére – csökkenés helyett évente 2,5 %-kal nő a szén-dioxid kibocsátás. A kilencvenes években 1 %-os volt a növekedési ráta. Dr. Mike Rapauch, az ausztrál kormány tudományos és ipari kutatási szervezetének munkatársa, a GCP társelnöke a konferencián elmondta, hogy tavaly 7,9 milliárd tonna szén-dioxid került a légkörbe, 1,1 milliárd tonnával több, mint 2000-ben. Nincsenek pontos adatok arról, hogy a szénfelhasználás mely területeken növekszik leginkább, de a közkeletű vélekedés szerint mindenekelőtt Kínában, tágabban pedig Ázsiában és Afrikában. Egy további közkeletű vélekedés szerint az átlaghőmérséklet növekedésével a természetes szén-dioxid-elnyelő teljesítőképessége csökken. A Klímaváltozást Elemző Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change – IPCC) a jelenlegi tendenciát alapul véve a következő forgatókönyvet feltételezi:E szerint 1990 és a XXI. század vége között 5,8 Celsius-fokkal nő a föld átlaghőmérséklete az üvegházhatású gázok hatására. Myles Allen, az IPCC kutatója szerint „még mindig abban a feltételezésben hiszünk, hogy az emberiség meg fogja oldani a problémát a kereslet visszafogásával, de a mai állapotokat alapul véve ez egyszerűen lehetetlen, ezért nagyon gyorsan és radikálisan kellene visszafogni a kibocsátást.” Ahhoz, hogy a hőmérsékletemelkedést 2 °C alatt tartsuk, 2020-ig 15-30%-kal kéne a szén-dioxid kibocsátást csökkenteni. Gondolhatnánk, hogy „mi az a 2°C ?!”, hogy az „semmiség!”, és azt is gondolhatjuk, hogy a XXI. század vége még oly’ nagyon messze van. A bolygó azonban, mint az emberi szervezet is, törékeny, és igencsak megérzi a 2 °C-os változástól is. Az embernek sem mindegy, hogy a hőmérséklete 36,6 °C vagy 38,6 °C.

AnInconvenientTruth Ma megnéztük Al Gore filmjét, az „An Inconvenient Truth„-t (Kellemelten igazság). A téma közismertségét és talán érdekhiányát is mutatja, hogy Budapest több mint 100 mozija közül mindössze az Urániában vetítik, naponta egy alkalommal.

thunderstorm

Minden tiszteletem Al Gore-é. Profi filmet rakott össze. Érthetővé teszi a folyamatot, példákkal szemlélteti a problémát, bizonyítékokat mutat fel, és precízen, elejétől a végéig az emberi érzelmeket sem mellőzve (miért is kéne?), de mégsem túlérzékenyen vázolja a helyzetet és a kilátásokat.

penguins Szeretném, ha sokan látnák. Szeretném, ha sokan megértenék. És amit a legjobban szeretnék, az az, ha minél több ilyen ember élne a bolygón, mint ő. Mindenek előtt menj el, és nézd meg! Persze csak akkor, ha egy picit is érdekel, hogy ez a bolygó, amelyen élsz, amely esetleg gyerekeid és unokáid élőhelyéül is szolgálni fog, amelyen a kedvenc állataid és növényeid élnek, mivé változhat, ha nem teszünk valamit sürgősen. Lehet ez a karácsonyi ajándékod a Földnek, vagy másoknak. Addig ízelítőül a film honlapja: http://www.climatecrisis.net

A szerzőről

szomkat

Szólj hozzá

  • A film valóban jó volt, érdekes volt látni és átérezni azt a hatást, amit az emberekben okozott. Sehol egy kukoricazacskó zörgés, vagy mobilcsörgés, mint általában filmeknél szokott lenni. Úgy gondolom, a hatás másokban is hasonló volt, mint Benned vagy akár bennem…

  • Örülök, hogy ilyen hatással volt Rád a film. Tetszett a beszélgetésünk is, de a blogodban írtak is! :)
    Hogy ne csak magunkat idézzük, itt az Uránia mozi filmleírása:
    “Az emberiség egy ketyegő időzített bombán ücsörög…
    Ha a Földön dolgozó tudósok túlnyomó többségének igaza van, csak tíz évünk maradt, hogy megakadályozzunk egy óriási katasztrófát, amely egész bolygónk klímarendszerét örvényszerű pusztítássá változtatja, extrém időjárást, árvizet, aszályt, járványokat és halálos hőhullámokat szabadít ránk, nagyobbakat mindennél, amit valaha megtapasztaltunk.
    Ezt a katasztrófát mi magunk fogjuk előidézni.
    Ez a film szenvedélyes és lelkesítő alkotás egy emberről, akinek feltett szándéka, hogy eloszlatja a globális felmelegedést övező mítoszokat és téveszméket, és a megelőzés érdekében tettekre buzdít.
    Az Egyesült Államok volt alelnöke, Al Gore a 2000-es választási vereségből felocsúdva életét újfent annak szentelte, hogy segítsen a bolygót megmenteni a maradandó változásoktól. Ebben a gondolatébresztő, döbbenetes alkotásban Gore és az ő “utazó globális felmelegedés műsora” vicces, lebilincselő, és kertelés nélkül közölni akarja a felkavaró igazságot a világméretű vészhelyzetről az átlagemberekkel, mielőtt még túl késő lenne.
    Ezt a filmet mindenkinek látnia kell, aki felelősséget érez egy Föld nevű bolygó iránt…”

Leave a Comment