Gazdaság

Kibocsátási kvótát kapnak a légitársaságok is

plane.jpgAz európai városok között közlekedő légi járatok és légitársaságok 2011-től résztvevői lesznek az uniós széndioxid-kereskedelemnek, így kibocsátási kvótákkal is rendelkeznek majd.

Az Európai Bizottság múlt szerdán hivatalosan is javaslatává tette ezt, azzal a kiegészítéssel, hogy egy évvel később, azaz 2012-től a nem európai városokba lebonyolított forgalomra is kiterjesztik mindezt.

Stavros Dimas, az EU környezetvédelmi biztosa szerint a javaslat megfelel a nemzetközi jog feltételeinek, s reméli, hogy az Egyesült Államok légitársaságai nem kezdeményeznek majd jogi ellenlépéseket a javaslat és megvalósítása ellen. (Forrás: MTI)

A különböző légiutazások szén-dioxid kibocsátásának kalkulációjára több programot is feltettek már a világhálóra. Az egyik ilyen, ahol bárki kiszámolhatja utazásának (az indulási és a célpont kiválasztásával, valamint az utazó személyek számának megadásával) kibocsátását a Climate Care kalkulátora. A másik ilyen a Climate Friendly számológépe. A kezdeményezések mindenképpen pozitívak, csak a számolás metodikáját kéne harmonizálni. Az egyik kalkulátorral ugyanis Budapest – Brüsszel oda-vissza 0,26 tonna, míg a másik esetén 0,73 tonna CO2 kibocsátást jelent az út.

A szerzőről

szomkat

Leave a Comment