Nem kategorizált

Fenntartható város az Arab Emírségben

masdar.jpgAbu Dhabi az ötödik legnagyobb olajexportőr a világon, mégis az apró emírségben épül az első város, ahol kizárólag megújuló energiát használnak majd. Masdar (arabul A forrás) 6 millió négyzetméterén 50 ezer ember fog lakni és dolgozni, de egyetlen gramm szén-dioxid sem kerül a levegőbe, és hulladék sem fogja szennyezni a környezetet.

Térképen Abu Dhabi

A város körüli földeken napelemek termelik majd az energiát, a Perzsa-öböl felől érkező fuvallatok pedig a szélerőműveket hajtják. Telepítenek pálmaerdőt, és mangrovefa ültetvény is lesz, hogy legyen miből bioüzemanyagot termelni a városi tömegközlekedés számára, ami azért is fontos, mert Masdar autómentes lesz, és minden pontjáról legfeljebb 200 métert kell majd gyalogolni a következő megállóig.

A háztartási szemét újrahasznosításáról a városon belül gondoskodnak, a lakók pedig a helyi növénytermesztők biotermékeit fogyasztják majd, Masdar így teljesen önellátó lesz. Az állandó hőség miatt sem kell elmenekülni, mert az árkádok és az utcákkal párhuzamosan futó széles csatornák párolgó vize enyhülést nyújt.

Masdar pénzügyi és innovációs központ lesz, oda költözik az apró emírség megújuló energiával foglalkozó állami vállalata, ösztönözni kívánják a „zöld” cégek letelepülését, és egyetemet is alapítanak. „A haladó gondolkodás városa lesz Maszdar” – mondta Szultan Al Dzsaber, a projektért felelős kormányzati cég vezetője a The Times című brit napilap honlapján megjelent beszámoló szerint.

A várost Lord Norman Foster brit építész tervezi. A 71 éves mester nevéhez fűződik többek között a berlini Reichstag átépítése, és az ő tervei alapján építik a New York-i World Trade Center új épületegyüttesét, Pekingben pedig a világ legnagyobb repülőterét. A sztárépítész szerint Masdar a fenntartható város mintapéldánya. Nem egészen biztos viszont, hogy Masdar City lesz az első száz százalékosan ökológikus város, mert Sanghaj mellett, a Jangce torkolatvidékén egy szigeten – ahol ma még káposztát termesztenek – hamarosan nagy építkezés kezdődik, és a tervek szerint 2009-re már láthatóak lesznek Dongtan körvonalai, és az új, félmilliós város is éppen erre a címre pályázik.

(Forrás: Greenfo)

A szerzőről

szomkat

Szólj hozzá

  • Igen, nekem is tetszik. Az is okos, hogy egy sztárépítésszel csináltatják… hátha megihleti ;)

  • nekem az tetszik, hogy ezek a gazdag kis arab országok nagyon okosan készülnek az „olaj utáni” világra. most még szétkeresik magukat az olajon, de a pénzt már most olyan beruházásokra költik, amik versenyben tartják őket. lsd. Dubai és turizmus, vagy éppen Masdar.
    btw, a Sanghaj melleti Dongtan terveiről van egy remek cikk a Wired-ban.

  • ja. nem elég, hogy valakit megteheti. a lényeg, hogy meg is teszi.
    csak hogy én is bölcselkedjek egy kicsit ;)

Leave a Comment