Nem kategorizált

Blackle: fekete háttér, de mit takarít meg?

blackle.comA computerworld hasábjain már kész tényként közölték, hogy a Blackle nevű kereső energiát takarít meg. Ezt levélben is megkaptam, ami után azt hallottam, hogy ez az LCD és TFT monitorok esetén nem lehet igaz, mert azok mindig megvilágítják a hátteret, akár fekete, akár fehér a képpont. Nem értek hozzá, de ha igaz, akkor ez az oldal azoknak lehet érdekes, akiknek nem ilyen kijelzőjük van.

Jófajta oknyomozó riporterként meg fogjuk mérni a fogyasztást, és az eredményt tudatni fogom Veletek. Addig a cikk alább, és jöhetnek a tippek. :)

Blackle néven indult el az a kereső, ami akár telefonokon és laptopokon is energiát takarít meg azzal, hogy fekete a háttere.

A Blackle nevű keresőoldal egy az egyben a Google keresőmotorját használja, és ugyanazokat a keresési eredményeket produkálja. A kettő között a különbség csupán annyi, hogy a Blackle kereső nem fehér, hanem fekete háttéren használható. A kereső ötletét a Blackle oldalon levő bejegyzés tanúsága szerint az adta, hogy egy blogon megjelent számítás szerint évente 700 megawattnyi energiát lehetne azzal megspórolni, ha a Google-nak nem fehér hanem fekete háttere lenne.

A blog számításai szerint egy teljes fehér weboldal megjelenítése 74 watt energiát fogyaszt, míg egy fekete oldal csupán 59 wattot. Ha a fehér oldalak helyett fekete oldalakat használnák, akkor a napi 200 milliós oldalletöltéssel számolva jönne ki éves szinte a 700 megawattnyi energia.

A kereső nemcsak az elkötelezett környezetvédők számára jöhet jól, hanem a sokat internetező mobiltelefon- és noteszgép-tulajdonosok is megnövelhetik eszközeik akkumulátorának használati idejét a Blackle használatával.”

(Forrás: Computerworld)

A szerzőről

szomkat

2 hozzászólás

  • hát nem tom, nekem a Blackle nem csak a színében tér el,… pl: csak weblapra lehet rákeresni, képre stb-re nem, és weblapokból is csak 1 oldalnyit mutat meg,…

Leave a Comment