Nem kategorizált

Dongtan, Kína fenntartható jövővárosa

stripslashes(strstr(" title="Dongtan"","rel=") ? "

Hogy ez a hír miért most vált azzá itthon, azt nem tudom. A nyugati weboldalakon 2005-2006-ban szóltak róla. Most hozzánk is beszivárgott. Jó lenne tudni, hogy mi a jelenlegi helyzet, de semmit nem találtam. Ezért most a forrás marad a hvg, ők legalább szólnak róla.

“Egy Sanghajhoz közeli szigeten építészek, mérnökök és fejlesztők egy új város építésének előkészületein dolgoznak. A világ első önálló ökovárosáról van szó, amely félmillió embernek ad majd otthont.

Dongtan földrajzi elhelyezkedéseKína lélekszáma 2020-ra eléri az 1,47 milliárdot, jelenleg pedig a világ lakosságának 20 százaléka él itt. Az ázsiai országban a gyors növekedés miatt folyamatosan új otthonokra van szükség. A Jangce folyó torkolatánál lévő Csongming szigeten épülő város mégis más lesz, mint bármely eddigi település: a Dongtan névre keresztelt ökováros a tervek szerint a világ első, valóban környezetbarát és gazdaságilag is önfenntartó települése lesz. A kisvárosnyi területen épülő Dongtan mocsarakkal van körbevéve, és egy olyan madárrezervátum mellett fekszik, amely ritka vándormadarak százainak nyújt menedéket. Ezek a nem mindennapi körülmények sugallták az ambiciózus tervet: itt valósul meg a koncepció, amely teljes egészében önfenntartó várost képzel el minimális környezeti kihatásokkal.

stripslashes(strstr(" title="Dongtan"","rel=") ? " A város tervezése még 2005-ben kezdődött, amikor a londoni székhelyű mérnöki és tervező cég, az Arup aláírta az erre vonatkozó szerződést a Sanghaji Ipari Beruházó Vállalattal (Shanghai Industrial Investment Corporation). Maga a projekt több ütemben valósul meg: az első fázis egy négyzetkilométernyi területet érint, a 2010-es sanghaji expóra készül el, és mintegy ötezer embernek ad otthont. A második ütemben zajló, 6,5 négyzetkilométernyi fejlesztés 80 ezer ember számára jelent majd lakóhelyet, és várhatóan 2020-ra készül el. A 2050-re befejeződő projekt teljes területe eléri a 30 négyzetkilométert, lélekszáma pedig a félmilliót.

stripslashes(strstr(" title="Dongtan"","rel=") ? "A kiszemelt terület partjai jelenleg még el vannak szigetelve a szárazföldtől, de 2008-ra megépül az a híd, valamint az az alagút, amelyeknek köszönhetően a szigetre jutási idő a jelenlegi három óráról egy órára csökken. Az új város munkát ad majd lakóinak. A projekt technológiai újdonságok sorát vezeti be: megoldott lesz a fenntartható vízellátás, a szennyvízkezelés, és a hulladék-újrafeldolgozás.

Az autóhasználat csökkentését úgy oldják meg, hogy a tevékenységeket három helyre összpontosítják, az embereket pedig gyaloglásra, kerékpározásra, és a tömegközlekedési eszközök használatára buzdítják. A dongtani autók egyébként vízmeghajtással vagy elektromossággal működnek majd, ami csökkenti a zajt, és javítja a levegőminőséget. Dongtanban az emberek gyalog vihetik majd a gyerekeket iskolába, onnan pedig munkahelyük felé vehetik az irányt. Könnyedén találkozhatnak és ebédelhetnek üzletfeleikkel és barátaikkal is, élvezve a rengeteg zöldfelületet. Az itt lakók emellett sokkal körültekintőbben avatkoznak majd be környezetükbe: szélerőművekből kapják az elektromos áramot, és nyomon követhetik víz- és energia-felhasználásukat is.

Dongtan példájából kiindulva az Arup már dolgozik három másik kínai ökováros tervein is, és Oroszországban, Nagy-Britanniában, valamint Szaúd-Arábiában is tervez hasonló városokat.”

(forrás: hvg)

A szerzőről

szomkat

Leave a Comment