Föld

Szemétből harmónia

Szerző szomkat

Cateura, egy Paraguay-i település, ami alapvetően szemétlerakóra épült. A szemétgyűjtők értékesíthető hulladékokat keresgélnek, miközben a gyerekeket a drog és a bandák veszélyeztetik. Ekkor Szaran, a zenekar vezetője és Favio a zenetanár felépítettek egy zenei programot Cateura gyerekeinek, és hamarosan több tanulójuk lett, mint hangszerük.
Mindez a változás egy szemétből készített hegedűnek volt köszönhető. Mára pedig a zenekar az összetákolt hangszerekkel az Újrahasznosított Zenekar (The Recycled Orchestra).

Ami az egyiknek szemét, az a másiknak hegedű ebben a paraguay-i nyomornegyedben. Itt a fiatal zenészek együtt játszanak mindent Beethoventől és Mozarttól, Frank Sinatrán át, a Beatlesig szemétből készített hangszereken.

A zenekar öt éve indult, amikor az egyik tanár, Favio Chavez elhatározta, hogy megtanítja a szeméttelep környéki gyerekeket, hogyan kell hangszereken játszani. Minthogy nem volt pénzük elég hangszert vásárolni, megkérte a lakókat, hogy keressenek és hasznosítsák újra a hulladékokat. Hamarosan a közösség segítségével Chavez és diákjai felszerelkeztek a kellő hangszerekkel – mind a szeméttelepről guberált és hasznosított fajta. Vannak gitáraik bádogdobozból, csellóik fémhordóból, és rézfúvós hangszereik, mint példáuk a 18 éves Andres Riveros szaxofonja, ereszcsatornából.

Andres Riveros, szaxofonos: „Ez a hangszer galvanizált csőből készült, amit a ház ereszcsatornájaként használtak. Aztán ez itt kupakokból és érmékből, ez pedig kulcsokból.”

Chavez azt nyilatkozta, hogy azért kezdte el a zenei csoportot, hogy a gyerekeket távol tartsa a bajtól.
Favio Chavez, a zenekar vezetője: „Rengeteg a drog, droghasználat, alkohol és a gyerekmunka… Láttunk olyan eseteket, amikor a függő szülök abbahagyták a drogozást, hogy elmenjenek a gyerekük koncertjére. És sok esetben a szülők visszamentek befejezni az iskolát, mert a gyerkekük átnézett rajtul, és úgy gondolták „előrébb vannak, mint én, én is előrébb akarok lenni”. Nem csak a saját életüket változtatják meg, hanem a családjuk életét és közösségüket.”

Ezt a kreatív és inspiráló alakítást és az együttest mutatják be hamarosan a Landfill Harmonic című dokumentumfilmben.

[forrás: Landfill Harmonic facebook oldala és NTD television]

A szerzőről

szomkat

Leave a Comment