Inno/Tech

A leginnovatívabb vállalatok és a TOP5 fenntarthatósága

Szerző Vida Melinda

2005 óta figyelik, hogy mely cégek kerülnek fel a leginnovatívabb vállalatok listájára. Íme az idei BCG lista. És kiegészítésünk azok fenntarthatósági megközelítéséről.

A Boston Consulting Group (BCG) 2020-ban is hosszas elemzés után hozta meg a döntést és nevezte meg az 50 leginnovatívabb vállalkozást. A TOP5-ben az Apple, az Alphabet, az Amazon, a Microsoft és a Samsung kapott helyet. A TOP5 mellett érdekesség, hogy idén az 50 leginnovatívabb vállalat listájába bekerült a JD.com, a Bosch, az ABB, az FCA, a Novartis, valamint a Volvo. Ahogy alább arra majd kitérünk, nem alaptalan a feltételezésünk, hogy a leginnovatívabb vállalatok a fenntarthatóság területén is élen járnak és tesznek azért, hogy a jövő élhetőbb legyen.

A legnagyobb fejlődés a Huawei háza táján volt, akik a korábbi 48. helyről a 6. helyre léptek elő, de meg kell említeni még a Walmart sikerét, akik a 42. helyről a 13. helyig tudtak javítani, valamint a HP a 44. helyről a 15. helyre, míg a Dell a 41. helyről a 20. helyre ugrott.
Az ide volt a 14. év, hogy elkészült a BCG jelentése, az elmúlt évek során pedig mindösszesen 8 vállalat tudta minden évben biztosítani a helyét a leginnovatívabb cégek között: az Alphabet, az Amazon, az Apple, a HP, az IBM, a Microsoft, a Samsung és a Toyota.

A BCG 2005-2020 között elvégzett felméréseinek eredményeit idén egy interaktív értékelő rendszerben is közzé tette, így bárki ingyenesen megtekintheti a TOP50 leginnovatívabb vállalat listáját évre, iparágra, régióra vonatkozóan, de arra is lehetőségünk van, hogy egy-egy cégre rákeresve megnézzük annak fejlődését és eredményeit az elmúlt években.

Az értékelés kezdetekor még nem volt jelen a világjárvány, mire elkészült az értékelés, addigra viszont már mindenkit érintett. A BCG tanulmányában azt is kifejtette, hogy a felmérésben szereplő innovatív vállalatok mind gyorsan alkalmazkodtak a változásokhoz, mind a szállítói lánc, mind az ügyféligény illetve a gyártási folyamatok tekintetében.

További részletekért figyelmedbe ajánljuk a Forbes [EN] cikkét.

És mert mindezt a Fenntartható fejlövés bogunkon közöljük, nem mehetünk el szó nélkül a TOP5 innovatív vállalat fenntarthatósági célkitűzései mellett sem.

Apple

Az Apple karbonsemlegesen működik, 2030-ra pedig többek között célul tűzte ki, hogy

  • a teljes gyártás 100%-ban megújuló villamos energiára épül
  • a 2015. évi eredményhez viszonyítva 75%-kal csökkentik a vállalat kibocsátását
  • a műanyagokat kivonják a csomagolóanyagokból 2025-ig
Alphabet

Az Alphabet fenntarthatósági kötvényeket bocsát ki a környezetvédelmi és társadalmi kezdeményezések támogatására. Emellett olyan innovatív projekteket visz a szervezet, amelyekben egyebek mellett környezeti és társadalmi problémákra keresnek digitális megoldásokat. Ilyen például a Tidal projekt, melynek részeként az óceánokban élő halak viselkedését monitorozzák, hogy az így szerzett információk birtokában valós megoldást tudjanak kitalálni az állomány pusztulása ellen.

Amazon

Az Amazon elkötelezett a fenntarthatóság mellett és olyan hosszútávú klímavédelmi célokat tűzött ki maga elé, mint hogy…

  • 2025-re a teljes működésük energiaszükségletét 100%-ban megújuló energiával biztosítják,
  • 2030-ig az Amazon szállítmányozásának 50%-ának nettó zéró lesz a kibocsátása,
  • 2040-re a vállalat működése eléri a netto zéró kibocsátást.

A célok elérése érdekében a vállalat 100 000 elektromos szállító jármű vásárlását tervezi, 100 millió dolláros beruházással támogatnak erdősítést és az éghajlat mérséklését szolgáló projekteket, valamint további 2 milliárd dollárt fektetnek szén-dioxid-mentesítő technológiák és szolgáltatások fejlesztésébe.

Microsoft

A Microsoft nagy hangsúlyt fektet a technológiai fejlesztésekre és arra, hogy a működése minél kisebb környezeti terheléssel járjon. Azon dolgozik, hogy a minél fenntarthatóbb életciklusúak legyenek a termékei, mialatt kiemelt figyelmet fordít az alapanyagok fenntartható beszerzésére éppúgy, mint a környezettudatos csomagolóanyagok használatára, valamint a fenntartható szállítói láncra. A vállalat fenntarthatósági jelentésében kitér arra is, hogy miként járul hozzá az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok teljesüléséhez.

Samsung

A Samsung fenntarthatósági célkitűzése, hogy innovatív termékeivel és szolgáltatásaival egyaránt értéket teremtsen a környezet, a társadalom és a gazdaság számára. 2019-ben már 92%-ban megújuló energiát használt az Egyesült Államok, Kína és Európa területén (2020-ig cél a 100% elérése). Emellett innovatív megoldásokkal folyamatosan csökkenti kibocsátását: 2018-as évi eredményekhez képest 2019-ben 5 098 000 tonnával csökkentette az üvegházhatású gázok kibocsátását. Mindezek mellett kiemelt figyelmet fordít a Samsung is a termékek életciklusának fenntarthatóbbá tételére.

A szerzőről

Vida Melinda

Leave a Comment