Gazdaság

A befektetők még többet akarnak

A felelős befektetők több információt várnak a vállalatok környezeti hatásáról. Egy 136 ezer milliárd dollárnyi eszközállományt kezelő koalíció a jelenleginél több információt kér 15 ezer nagyvállalat környezetvédelmi hatásáról.

A 746 befektetőből álló csoport, amely a CDP platformmal szoros kapcsolatban áll, március első felében levelet küldött 15 ezer nagyvállalat legfelsőbb irányító testületének, melyben a jelenleg közzétett adatok körének kibővítését kéri. Az adatok nyilvánosságra hozatalával foglalkozó, egyre nagyobb elérésű CDP (korábban: Carbon Disclosure Project) lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy a klímaváltozás (Climate Change), az erdőirtás (Forests) és a vízgazdálkodás (Water Security) területén tett erőfeszítéseikről éves rendszerességgel jelentést tegyenek. A felelős befektetők azonban úgy vélik, a közzétett adatok nem fedik le teljeskörűen a vállalatok környezeti hatását, ezért a műanyaghasználathoz kapcsolódó intézkedésekről, akciótervekről is további információkat várnának el. Egyébként maga a CDP is bővíti a platformját 2023-ban egy célzottan a műanyagszennyezés problémájára fókuszáló kérdéssor integrálásával a „Water Security” kérdőíven belül, amelyet 7000 vállalat felé fog megnyitni.

A CDP által közzétett információk alapján évente 10%-kal nő azon befektetők aránya, akik ESG-szempontok mentén történő jelentéstételt várnak el az egyes vállalatoktól. Ez egészen elképesztő növekedést jelent, és világosan rámutat arra a tényre, hogy a fenntarthatóság ma már nem csupán szükséges rosszként jelenik meg a nagyvállalatok életében, hanem a versenyképességük megőrzése múlik azon, hogy milyen hatékonysággal követik le a gyorsan változó ESG-trendeket.

Fontos látni, hogy miközben az igény egyre nő, rengeteg vállalat van, amely még nem volt képes felvenni a tempót: bár a CDP platformján 18 700 vállalat tett közzé tavaly információkat, 30 000 felkért vállalat, köztük a Tesla és az Exxon nem tudta vagy nem is akarta kitölteni a kérdőívet.
Az Európai Unió jövőre bevezetésre kerülő, majd évente egyre bővülő hatáskörű CSRD (Corporate Sustainability Reporting Directive) rendelete, amely ez eddig leginkább önkéntes alapon történő fenntarthatósági jelentéstételt a pénzügyi jelentések szintjére emeli, hatékony eszköznek ígérkezik ennek a csökkentésére.

A szóban forgó levelet aláíró bankok, eszközkezelők és biztosítók mintegy 40 országot képviselnek, és olyan entitásokat tudhatnak maguk között, mint az Európai Beruházási Bank (EIB). A levél nem csupán a környezetvédelemmel kapcsolatban felmerülő kibővült információigényre tér ki, hanem az ESG-szempontokhoz kapcsolódó reputációs kockázatokra is. A fogyasztók egyre tudatosabban választják meg az általuk vásárolt termékeket és szolgáltatásokat, miközben a vállalatok környezetvédelmi intézkedéseiről és hatásairól közölt információk is egyre szigorúbb átvilágításon fognak átesni a szabályozó szervek részéről a következő években. Így a zöldrefestés (greenwashing), amivel az utóbbi években sok vállalat próbálta magához édesgetni a gyanútlan fogyasztókat, várhatóan egyre kevésbé lesz életképes.

Útravaló
Összességében tehát elmondható, hogy a fenntarthatósággal kapcsolatos információk közzététele iránti igény bővül a felelős befektetők részéről. Erre az igényre reagálva a jelentést tévő vállalatok száma is folyamatosan növekszik, azonban még mindig számos nagy kibocsátó nem teszi közzé kellő részletességgel és minőségben ESG-adatait, amely ellen a szabályozások szigorításával lehet hatékonyan fellépni.


A szerzőről

Pálfi Nándor

Leave a Comment