Ajánló

Világeleje Ünnep 2075

Szerző Vida Melinda

Programajánló: Jövőalkotó műhely, ahol életre kel 2075

November 15-én a Világeleje Ünnep esemény résztvevői beszállnak az időgépbe, és 50 évet előre repülnek, a jövőbe, ahol már úrrá lettünk a jelenleg nagyon is valós ökológiai és társadalmi válságon.

Mi vár rád a Világeleje Ünnepen?

A nap első részében tíz kiváló szakember szól a résztvevőkhöz 2075-ből: elmondják, hogyan tudtunk úrrá lenni a mai civilizációs válságon. Ezt követően jövőalkotó műhelyekre kerül sor, ahol minden résztvevő hozzáteheti a maga ötleteit egy élhető jövő formálásához. A nap végére pedig egy meglepetéssel készülnek a szervezők.

A Világeleje Ünnep első felében 10 nagyszerű szakember fogja elmondani a közönségnek egyenként negyedórában, hogy mi a helyzet 2075-ben, miben mutatkozik meg az ökologikusabb és társadalmilag igazságosabb élet. Nem rózsaszín ködös, hurráoptimista világokról adnak majd hírt, hanem a valóságot és a tudományos eredményeket figyelembe vevő, mégis élhető, megvalósítható jövőt vetítenek élénk.

Az előadások után finom ebéddel vendégelnek meg mindenkit, és jelen lesz a Közös büféje is.

De mik azok a közösségi jövőalkotó műhelyek?

A műhelyeken kisebb csoportokra osztják a vendégeket, lakóhelyük szerint. Képzett facilitátorok vezetésével fognak közösen dolgozni két órán keresztül, hogy megfogalmazzanak kívánatos jövőképeket, valamint az ezekhez vezető utat – befejezve azzal, hogy mit tehetünk ezekért ma, 2025-ben.

Nem titkolt cél, hogy a Világeleje Ünnep, és ezen belül is a jövőalkotó műhelyek élménye ne egyszeri találkozás legyen, ami után hazamegyünk legfeljebb egy „jövőre ugyanitt, ugyanekkor” felkiáltással. A szervezők szeretnének bátorítani és segíteni mindenkit, hogy aktív, a világeleje építésén munkálkodó közösségek csírázzanak ki ezekből, hogy a műhelyek módszertana inspiráljon és eszközt adjon arra, hogy szűkebb és tágabb körben elkezdjünk reményteli jövőképeket megalkotni. Ehhez fog kapcsolódni az esemény végére ígért meglepetés is, amelyről többet először azok tudhatnak meg, akik maradnak az esemény végéig.

Összefoglalva, a Világeleje Ünnepen akkor is megtalálod a helyed, ha feketeöves ökoközösségi tag vagy, akkor is, ha még keresed a helyed ebben a szemléletben, de szeretettel várnak, hogyha egyelőre még csak kíváncsi vagy rá. A résztvevők felpezsdült képzelőerővel, izgalmas új ötletekkel térhetnek haza, és azt is remélik a szervezők, hogy új emberekhez, közösségekhez is kapcsolódni tudnak majd.

A szerzőről

Vida Melinda

Leave a Comment