Drágakövektől magánrepülőkig
A luxus fogalma évszázadok alatt rengeteget változott a gazdasági fejlődés, valamint társadalmi és ipari folyamatok hatására. Tradícionálisan az arisztokráciával és a hedonizmussal volt összefüggésben és olyan materiális javak formájában jelent meg, mint a drágakövek, nemesfémek vagy jó minőségű kézműves termékek. Ezek javarészt nem használati tárgyak, hanem státuszszimbólumok voltak, amelyek az átlagpolgárok és a kiváltságosok megkülönböztetésére szolgáltak.
Az ipari forradalom a luxusra is nagy hatással volt, mivel a tömeggyártás lehetővé tette a kínálat gyarapodását. Ez nemcsak a meglévő piacok méretét növelte, hanem újakat is nyitott. A luxusszektor korábban önmagában az exkluzivitásra épült, azonban az ipari forradalom hatására nagyobb verseny alakult ki, amelyben a minőség, innováció és tradíció versenyelőnyt jelentettek. A világ legnagyobb luxusmárkái közül több is kicsivel ezután alakult meg. Ilyen például a Louis Vuitton, az Hermès vagy a Patek Philippe, amelyek a fejlett gyártási technológiát és a magas minőséget kihasználva váltak világhírűvé.
Az utóbbi években azonban egy új trend kezdett kibontakozni, amely az élményekre helyezi a hangsúlyt. A The Economist kutatása rávilágított arra, hogy a luxusélmények árindexe 2019 és 2025 között 90%-ot emelkedett, míg a termékek esetében 2023 óta csökkenés volt megfigyelhető.
Ez a folyamat többek között azzal függhet össze, hogy a legnagyobb divatmárkák termékei elárasztották a piacot, amely hatására csorbult az exkluzivitás érzete a fogyasztókban. A vásárlói csoport szerkezete is szignifikánsan átrendeződött. A fejlett gazdaságokban már nemcsak a szupergazdagok tudnak megfizetni egy Gucci vagy Dior terméket, hanem a felső középosztály tagjai is. Ennek hatására az olyan élmények és események felértékelődtek, amelyek visszaadják a kizárólagosság benyomását. Egy Super Bowl vagy egy labdarúgó-világbajnokság döntője egyszeri és megismételhetetlen élményt biztosít a fogyasztó számára. Az iparosodás alatt a luxus egyfajta demokratizálódása ment végbe, azonban az élményközpontú fényűzés ennek a végét jelentené és visszabillenti a fókuszt a kizárólagosságra.
Piaci trendek
Rengeteg cikk foglalkozik a luxusipar jelenlegi helyzetével, valamint az átalakulásával. A McKinsey elemzéséből kiderül, hogy a legnagyobb divatmárkák az utóbbi években nagy áremeléseket hajtottak végre, amellyel a legfontosabb ügyfeleknek akartak kedvezni. Azonban ez a visszájára sült el, hiszen a rövid távú bevételnövekedés a hosszabb távú fejlődést gátolta, mivel így a márkák eltávolodtak a luxusra törekvő fogyasztóktól, akik mérsékelt összeget költenek luxuscikkekre.
Várhatóan a következő években a luxuscikkek piaca lassan fog növekedni és a motorjai Kína és az Egyesült Államok lesznek. Ez a két ország jelenleg is a szektor vezető szereplője, őket pedig Japán, Franciaország és az Egyesült Királyság követi. Cégek tekintetében a legnagyobb márkaértékkel 2025-ben a Louis Vuitton rendelkezett, amelyet az Hermès, a Chanel, a Gucci és a Dior követtek. Az LVMH Moët Hennessy Louis Vuitton konglomerátum abszolút kiemelkedik a mezőnyből a maga 15%-os piaci részesedésével.
Az említett cégek sokszor hirdetik magukat úgy, mint időtálló, felelősen előállított és csúcsminőségű termékek megalkotói, de ez inkább a márkaimázs része, mintsem a fenntartható teljesítmény tükröződése. A legtöbb luxusipari vállalat, kiemelve a divatmárkákat, nem működik sokkal fenntarthatóbban, mint a fast fashion nagyvállalatok.
A Stand.earth tavaly adta ki a Fossil-Free Fashion Scorecard 2025 nevű jelentését, amelyben a legbefolyásosabb divatcégek klímavédelmi erőfeszítéseit rangsorolták. A cégeket 5 kategóriában értékelték: vállalások és átláthatóság, megújuló energiaátállás, érdekvédelem, anyaghasználat és körforgásosság, valamint tiszta szállítás szempontjából. A rangsorolás A+ (legjobb) és F (legrosszabb) között történt, majd ezek alapján egy összesített értéket is meghatároztak. A jelentésből kiderül, hogy a Guccit, a Balenciagat és az Yves Saint-Laurent tömörítő Kering végzett az egyik legjobb eredménnyel a luxusipari cégek közül a maga C+ összesített értékével. A legjobb, A- értéket az anyaghasználat és körforgásosság kategóriában kapta a cégcsoport. A Kering elfogadható eredménye azonban inkább a kivétel, mint általánosan bevett gyakorlat. A Ralph Lauren, a Prada, az Armani vagy éppen a korábban említett, piacvezető LVMH mindössze D+ vagy D értékelést kaptak. Ezek a cégek jelentős lemaradásban vannak mind az öt vizsgált kategóriában.
Igaz, hogy a 2023-as jelentéshez képest a 7-ből 5 luxuscég is fejlődött összesített érték tekintetében 2025-re, azonban az eredményeik így is aggasztóak. A beszállítói láncukról szinte egyáltalán nem jelentenek, de ami ennél is problémásabb, hogy a 42 vizsgált divatmárkából csak az Eileen Fisher, a Burberry és a Prada csökkentette ÜHG-kibocsátását a 1,5 °C-os célkitűzésnek megfelelően.
Fontos kihangsúlyozni, hogy az említett vállalatok több tekintetben is kiváltságos pozícióban vannak, hiszen hatalmas pénzügyi erőforrással rendelkeznek a fenntartható átálláshoz, miközben a vásárlóik jelentős része kész lenne megfizetni a környezeti felárat is. Ebből fakadóan érthetetlen, hogy ezek a rendkívüli társadalmi befolyással bíró vállalatok miért nem cselekednek.
Szupergazdagok karbonlábnyoma
Nemrég jelent meg egy kutatás az Oxfam-en, amelyet a nemzetközi sajtó felkapott, és az derült ki belőle, hogy a világ leggazdagabb 1%-ának 10 nap elég volt ahhoz, hogy kimerítse az éves szén-dioxid-kibocsátási keretét, amely az a mennyiségű CO₂-kibocsátás, amely még összhangban van a 1,5 °C-os célkitűzéssel. A szupergazdagok, vagyis a leggazdagabb 0,1%, 3 nap alatt lépték túl 2026-ban az említett éves keretet és ebből a társadalmi szeletből egy fő egy nap alatt több szén-dioxid-kibocsátást okoz, mint egy medián jövedelem alatt élő egy teljes évben. A szervezet azt is kiemelte, hogy a milliárdosoknak nemcsak az életvitelük rendkívül ártalmas a környezetre, de a befektetéseik is felfoghatatlan károkat okoznak. Egy milliárdosnak a vállalati befektetési portfóliójában szereplő cégek átlagosan 1,9 millió tonna szén-dioxidot bocsátanak ki évente.
A The Guardian 2023-ban azt vizsgálta, hogy a szupergazdagok mekkora ÜHG-kibocsátással rendelkeznek az életvitelükkel és befektetéseikkel. Ebből az derült ki, hogy az akkoriban 12 leggazdagabb milliárdos összesen majdnem 17 millió tonna ÜHG-t bocsátott ki egy év alatt. Érzékeltetésképp: ez megegyezik 2,1 millió háztartás éves áramellátásából származó CO2-kibocsátásával (a US Environmental Protection Agency adatai alapján).
Túlfogyasztási problémák
Az említett adatokat látva megállapítható, hogy a leggazdagabb réteg életmódja nagyban környezetkárosító, azonban hiba lenne teljes mértékben rájuk fogni a problémát. A szupergazdagok életében van leginkább jelen a túlfogyasztás, azonban ez egy globális, pénzügyi helyzeten túlmutató jelenség, amely a fast fashiontől az impulzusvásárlásokig minden társadalmi csoportot érint, ezzel szükségessé téve a közös fellépést ellene.
Korábban már több cikkben foglalkoztunk a túlfogyasztás jelenségével és a Túllövés Napjával, valamint azzal is, hogy a divatipar mennyire szennyezi a környezetet. Pár statisztikát azonban így is érdemes megismerni, amelyek rámutatnak az elképesztő mértékű hulladékra, amelynek jelentős része a túlfogyasztás hatására képződik. 2023-as adat szerint az elmúlt 15 évben több mint harmadával csökkent a ruhadarabok átlagos viselési ideje, így sok esetben egy ruhát már 7-10 alkalom után kidobnak. Aggasztó továbbá, hogy évente 92 millió tonna textilhulladék keletkezik a globálisan legyártott 100 milliárd ruhadarabból. A divatipar rendkívüli vízigényéből fakadóan, ez a mennyiségű hulladék egyben hatalmas vízpazarlással is jár.
Az Európai Unió Hulladék Keretirányelvének egyértelmű alappillére a megelőzés, viszont a EEA statisztikájából az látszik, hogy az EU tagországai nem tudták jelentősen csökkenteni a hulladéktermelésüket 2010-hez képest. A luxusipari szemét csak egy kis szeletét teszi ki a teljes hulladékmennyiségnek, csakhogy a luxusra jellemző a hedonizmus és az elképesztő mértékű pazarlás, így a szegmens csökkentésével rengeteg hulladékot lehetne elkerülni minimális áldozattal.
Luxus vagy mérsékletesség?
Többször említésre került, hogy a luxusipar legtöbbször szükségtelen javakat testesít meg (drágakövek, limitált kiadású ruhadarabok), ugyanakkor vizsgáljunk meg fenntarthatóság szempontjából egy olyan luxuscikket is, amely első ránézésre nem tűnik feleslegesnek, például egy prémium kézműves bőrtáskát.
Ez szinte biztosan felülmúlja minőségben az olcsó alternatívákat, tehát hulladékcsökkentés szempontjából érthető választás lehet. A tartósságon túl azonban számos probléma felmerül az ilyen, mindennapi használatra szánt luxuscikkekkel kapcsolatban. A luxustermékek ellátási láncai hatalmasak, így az ebből fakadó kibocsátások is rendkívül magasak. A nyersanyag-kitermelés sokszor embertelen munkakörülmények között történik, ráadásul a ritka anyagok kitermelése gyakran a biodiverzitást is veszélyezteti.
A luxusiparral kapcsolatos legnagyobb fenntarthatósági dilemma azonban éppen a luxus lényegéből, definíciójából adódik, amely az exkluzivitásra, a társadalmi kirekesztésre összpontosít. Ez az ellentmondás pedig nemcsak megkérdőjelezi a luxusipari cégek fenntarthatósági törekvéseit, de társadalmi feszültséget is szít, tovább mélyítve az egyenlőtlenségeket egy egyre polarizáltabb világban.
