Kína neve a köztudatban összeforrt, alacsony minőségű termékekkel. Ezt az asszociációt már rengeteg internetes mém is kiválóan szemlélteti.
A nyugati cégek valóban előszeretettel szervezték ki tevékenységeiket a távol-keleti országba annak olcsó munkaereje és nyersanyagokhoz való hozzáférése miatt. Ez azonban nem a teljes igazság. Egyes termékeikre valóban jellemző az alacsony minőség és rövid élettartam, másokra viszont egyáltalán nem. Kína GDP-je az ezredforduló óta exponenciálisan növekedett. Ez azt jelenti, hogy az ország gazdasága, az emberek életszínvonala és a termékeik minősége is megemelkedett.
Gazdasági fejlődés
Ezzel a rohamos fejlődéssel az is járt viszont, hogy jelenleg Kína a világ legnagyobb karbonkibocsátója. Pontosabban az összes globális emisszió 27%-áért felel. Városainak levegője és folyóinak vize is meglehetősen szennyezett. Az elégtelen levegőminőség évente nagyjából 1.2 millió korai halálért felelős. Mindennek hátterében a szén áll. Ez a fosszilis fűtőanyag szükséges az ország nehéziparához és energiatermeléséhez egyaránt.
A kormányzat azonban határozottan a megújuló energia útjára lépett. Ahogy a közelmúltban Donald Trump klímaváltozást tagadó eszméi teret nyertek az Egyesült Államokban, úgy a kínai elnök, Hszi Csin-Ping kinyilatkoztatta, hogy országa rendületlenül kitart az úton, amire rálépett. Természetesen ennek a kijelentésnek nem csupán gazdasági és társadalmi, hanem igen erőteljes politikai töltete is volt.
Zöld átállás…
De mégis Kína hozott először előírásokat a megújuló energiaforrások felhasználására az acél-, a cement- és a poliszilíciumipar, valamint egyes adatközpontok számára. Célértékeket határoztak meg arra vonatkozóan, hogy a különböző iparágaknak az egyes tartományokban az energiafogyasztást milyen arányban kell zöldenergiával fedezniük. Például az újonnan épülő adatközpontoknak legalább 80%-ban megújuló erőforrásból származó energiával kell működniük.
Mindemellett pedig mára Kína uralja a megújulóenergia-projektek megvalósításának színterét. A Financial Times alapján világszerte a nap- és szélenergia-projektek közel háromnegyede Kínában épül meg. A San Franciscó-i Global Energy Monitor (GEM) adatai szerint Kína 510 gigawattnyi közműméretű nap- és szélenergia-projektet épít. A GEM szerint világszerte körülbelül 689 GW építés alatt áll. Általános szabály, hogy egy gigawatt potenciálisan körülbelül 1 millió otthon áramellátását képes biztosítani.
A GEM-jelentés adatai szerint Kína várhatóan legalább 246,5 GW napenergia- és 97,7 GW szélenergia-kapacitással bővíti az idei termelését. Március végén az ország 1,5 terawattnyi nap- és szélenergia-kapacitással rendelkezett. A kormány Nemzeti Energiaügyi Hivatala szerint a nap- és szélenergia Kína teljes villamosenergia-fogyasztásának 22,5 százalékát tette ki 2025 első negyedévében.
…és annak árnyoldala
A fent leírtak ellenére azonban Kína zöld átállása egyáltalán nem zökkenőmentes. Ahogy korábban is írtuk, szén teljes elhagyásához még inkább liberalizálni kell az energiaszektort. Ez egy központosított, magát kommunistának valló országban nem olyan egyszerű lépés.
A szénágazatban érdekelt állami vállalatok pedig évek óta ellenállnak a reformoknak. Valamint az állam is támogatja a szénerőműveket azzal, hogy fix összeget fizet nekik ahelyett, hogy a termelt áramot vásárolja meg tőlük.
Az egyre növekvő városok mind magasabb energiaigényét fedezendő sem egyszerű elengedni a szenet. Egyes régiókban pedig a telített hálózati kapacitás nem is teszi lehetővé új (megújuló) források csatlakoztatását.
Mi következik?
Láthatjuk tehát, hogy bár Kína napjainkban valóban élenjáró a megújuló energia alkalmazásában, még közel sem egy fenntarthatósági utópia. Elmondhatjuk viszont, hogy legalább már nem (feltétlenül) az olcsó, gyenge minőségű termékek gyártója.
Szintén érdekes eljátszani azzal a gondolattal, hogy a zöld technológiák fejlesztése miatt Kína egyre kevésbé függ a világ más országaitól, azok viszont emiatt egyre jobban függnek tőle.
