A földtörténet 6. nagy kihalási korszakában járunk

A „tömeges kihalás” vagy „kihalási esemény” gyors és széles körű biodiverzitás-csökkenésként határozható meg. A legutóbbi 66 millió évvel ezelőtt, a kréta időszakban zajlott, és közismerten a dinoszauruszok kihalásához vezetett. Mivel az IUCN előrejelzése szerint a kritikusan veszélyeztetett fajok 99,9%-a és a veszélyeztetett fajok 67%-a a következő 100 évben eltűnhet, erős jelek utalnak egy hatodik tömeges kihalás jelenlétére.

A világ népessége várhatóan közel 10 milliárd főre nő 2050-re, ami tovább növeli a keresletet és a fogyasztást.

Jelenleg a fajok kihalási üteme becslések szerint 1000–10 000-szer magasabb a természetes kihalási rátánál, azaz annál az ütemnél, amely akkor következne be, ha az emberek nem lennének jelen. Bár a kihalás az evolúció természetes része, a jelenlegi ütem már veszélyezteti azokat a kulcsfontosságú ökológiai funkciókat, amelyek az emberi életet is fenntartják a Földön.

A növekvő népesség a következő módokon veszélyezteti a biodiverzitást:

• Erdőirtás – 2000 és 2012 között 2,3 millió km² erdő tűnt el, miközben csak 0,8 millió km² újult meg. Az erdők kulcsfontosságú ökoszisztémák, amelyek nagy biodiverzitást tartanak fenn, valamint szabályozó funkciókat látnak el, például szénmegkötést és vízszűrést.
• Mezőgazdaság – A mezőgazdaság terjeszkedése jelentős veszélyt jelent a biodiverzitásra, főként az élőhelyek elvesztése miatt. A világ jég- és sivatagmentes területeinek 43%-át mezőgazdasági célokra használják, és ez az ágazat a globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás negyedéért felelős.
• Szennyezés – Az ökoszisztémákat különféle, emberi tevékenységből származó szennyező anyagok terhelik. Ennek hatásai közé tartozik a környezet elsavasodása, a talajközeli ózon szintjének növekedése (ami káros a növényekre), valamint az úgynevezett „holt zónák” kialakulása. Ezek akkor jönnek létre, amikor a műtrágyákból származó tápanyagok nagy víztestekbe jutnak, algavirágzást idézve elő, ami oxigénhiányhoz vezet.

Miért fontos a biodiverzitás?

• Mezőgazdaság – Az élelmiszernövények 75%-a állati beporzókra (például rovarokra, madarakra és denevérekre) támaszkodik, amelyek jelenleg veszélyeztetettek. Előrejelzések szerint ezek a létfontosságú beporzók akár a század végére eltűnhetnek.
• Emberi egészség – A biodiverzitás támogatja azokat az ökoszisztéma-szolgáltatásokat, amelyek segítenek mérsékelni a levegő-, hő- és zajszennyezést, amelyek hatással vannak az emberi egészségre és jólétre.
• Ökoszisztéma-szolgáltatások – A magas biodiverzitás kulcsfontosságú az ökoszisztémák működéséhez. A jól működő ökoszisztémák biztosítják az élőhelyeket, valamint lehetővé teszik a tápanyag- és vízkörforgást, továbbá egyéb szabályozó és fenntartó folyamatokat.

Forrás

„Ha minden jelenleg kritikusan veszélyeztetett, veszélyeztetett vagy sebezhető faj kihal a következő évszázadban, és ez az ütem nem lassul, akkor akár 240–540 éven belül elérhetjük a tömeges kihalás szintjét” (Greshko, 2019).

Forrás

A szénkörforgás jelentősége

Az elmúlt 540 millió év során a Föld öt tömeges kihalási eseményt élt át, amelyek mindegyike olyan folyamatokkal járt, amelyek felborították a szén normális körforgását a légkör és az óceánok között. Ezek a globálisan végzetes szénzavarok több ezer–millió év alatt bontakoztak ki, és egybeestek a tengeri fajok világszintű, tömeges kipusztulásával.

Daniel Rothman, az MIT Föld-, Légkör- és Bolygótudományi Tanszékének geofizika professzora elemezte a szénkörforgás jelentős változásait az elmúlt 540 millió évben. Azonosította a szénkörforgásban az úgynevezett „katasztrófaküszöböket”, amelyek túllépése instabil környezethez, végső soron pedig tömeges kihaláshoz vezet.

Azt állítja, hogy tömeges kihalás akkor következik be, ha kétféle küszöb valamelyikét átlépjük: hosszú időskálán zajló szénkörforgás-változások esetén a kihalás akkor következik be, ha ezek a változások gyorsabbak, mint amilyen ütemben a globális ökoszisztémák alkalmazkodni tudnak. Rövidebb időskálán bekövetkező szénzavaroknál viszont nem a változás sebessége számít, hanem annak nagysága határozza meg a kihalási esemény valószínűségét.

Rothman azt jósolja, hogy a közelmúlt gyors szén-dioxid-emelkedése miatt egy hatodik kihalás attól függ, hogy elér-e az óceánokba jutó szén mennyisége egy kritikus értéket. Számításai szerint ez körülbelül 310 gigatonna, ami nagyjából megfelel annak a szénmennyiségnek, amelyet az emberi tevékenység 2100-ra az óceánokba juttathat.

„Ez nem azt jelenti, hogy a katasztrófa másnap bekövetkezik” — mondja Rothman. „Azt jelenti, hogy ha nem avatkozunk be, a szénkörforgás egy olyan tartományba kerülhet, amely már nem stabil, és amelynek viselkedését nehéz előre jelezni. A földtörténetben az ilyen viselkedés tömeges kihalásokhoz kapcsolódik.”

Egy 2025-ös kutatás eredménye

A PLOS Biology kutatása szerint a legtöbb kihalás a madarak és az emlősök körében történt. Az elemzés, amelyet John Wiens és társszerzője, Kristen Saban végzett, 163 022 növény- és állatfaj adataira épült. A vizsgálat az 1500 óta bekövetkezett kihalásokra összpontosított, nemzetség (genus) szinten. A „genus” egy biológiai besorolási szint, amely különböző, de egymással rokon fajokat foglal magába.

A tanulmány megállapította, hogy az elmúlt 500 évben 102 nemzetség halt ki — ebből 90 állati és 12 növényi. A kihalások többsége emlősöket (21 nemzetség) és madarakat (37 nemzetség) érintett, amelyek összesen 179 fajt képviseltek.

A tanulmány azonban azt állítja, hogy bár a biológiai sokféleség csökkenése valós, a rovarok, növények és állatok nem tűnnek el olyan ütemben, amely megközelítené a tömeges kihalást. Ezt a jelenséget általában úgy határozzák meg, hogy a fajok 75%-a eltűnik egy geológiai időszak alatt.