Akik már ebben a világban nőnek fel [Eszti]
Egy coloradói oktatási program szerint a diákok úgynevezett klímatudatossági elismerést szerezhetnek a középiskolai tanulmányaik végén, ha klímához kapcsolódó kurzusokat teljesítenek, és egy olyan záróprojektet is megvalósítanak, amely a saját közösségükben jelen lévő helyi klímaproblémához kapcsolódik. Vagyis a program nemcsak tudást vár el, hanem azt is, hogy a diákok a tanultakat gyakorlati helyzetben, a saját környezetükben alkalmazzák.
Ez azért tetszett, mert a mai gyerekek már nem egy távoli, jövőbeli problémaként találkoznak a klímaváltozással. Ők már abban a világban nőnek fel, ahol a hőség, a vízhiány, a szélsőséges időjárás vagy az energiaátállás nemcsak hírekben jelenik meg, hanem a mindennapok részévé válik. Éppen ezért nem mindegy, hogy az iskola csak szorongást ad ehhez, vagy eszközöket is.
A coloradói példa nagyon előremutató, mert a tudást összekapcsolja a cselekvéssel. Nemcsak azt üzeni a diákoknak, hogy „értsétek meg, mi történik”, hanem azt is, hogy „nézzetek körül a saját közösségetekben, és keressetek egy pontot, ahol tenni tudtok valamit”. Ez egészen másfajta tanulás: nem elvont tananyag, hanem tapasztalat, felelősség és közösségi részvétel.
Jó lenne, ha a fenntarthatóság egyre kevésbé külön téma lenne az oktatásban, és egyre inkább olyan szemlélet, amely több tantárgyon, projekten és hétköznapi helyzeten keresztül jelenik meg. Itthon is szerencsére egyre több iskolában szerveznek fenntarthatósági témaheteket, projektnapok vagy közösségi programok keretében olyan tevékenységeket, amelyek túlmutatnak egy-egy alkalmi szemétszedésen vagy iskolakert létrehozásán – miközben természetesen ezek is fontosak. A lényeg, hogy a gyerekek ne csak megtanulják, milyen problémákkal néz szembe a világ, hanem azt is megtapasztalják, hogy a saját környezetükben is lehet szerepük a változásban.
A „főemlősvédő trió” harmadik tagja, Birutė Galdikas
Sokan hallottak már Jane Goodall-ról, a csimpánzkutatóról és Dian Fossey-ról, aki a gorillákat védelmezte. Azonban kevesen hallottak Biruté Galdikasról, aki az orangutánok kutatásának szentelte az életét.
Galdikas 1946. május 10-én született Wiesbaden-ben. Szülei Litvániából költöztek Kanadába. Hatéves korában, a Kíváncsi George című mesekönyvet választotta, ami egy sárga kalapos férfiról és rakoncátlan majmáról szól, nagy hatással volt rá. Második osztályos korára már elhatározta, mi lesz élete hivatása: felfedező szeretett volna lenni.
Tanulmányait a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetemen folytatta természettudományi területen. 1966-ban pszichológiából és zoológiából szerzett alapdiplomát, majd 1969-ben antropológiából mesterfokozatot. Itt találkozott Dr. Louis Leakey-vel, akivel beszélt arról a vágyáról, hogy orangutánokat szeretne tanulmányozni.
Három évvel később Dr. Leakey végül megtalálta a szükséges finanszírozást Galdikas orangutánkutatásához, ahogyan korábban Jane Goodall és Dian Fossey kutatásait is támogatta.
1971-ben Galdikas és akkori férje megérkeztek az indonéziai Borneó szigetén található Tanjung Puting rezervátumba. Mielőtt elhagyta volna az Egyesült Államokat, professzorai és mások azt mondták neki, hogy „ezt nem lehet megcsinálni”; nem lesz képes vadon élő orangutánokat tanulmányozni. Az állatok ugyanis túlságosan rejtőzködők és óvatosak voltak, ráadásul mély mocsarakban éltek.
Kemény munkájának, valamint elszántságának köszönhetően létrehozta a „Camp Leakey” kutatótábort, és megkezdte a vadon élő orangutánok életmódjának dokumentálását. Négy évvel később ő írta a National Geographic Magazine címlapcikkét, amelynek köszönhetően az orangutánok először kerültek széles körben a nemzetközi közvélemény figyelmének középpontjába.
Dr. Galdikas széles körben tartott előadásokat az orangutánokról és trópusi esőerdei élőhelyükről. Elkötelezettsége nem csupán az orangutánok természetének megértésére, hanem gyorsan zsugorodó természetes élőhelyük megőrzésére is kiterjedt. Miután 40 évet töltött a ma már nemzeti parkként működő Tanjung Puting területén, Galdikas a világon a leghosszabb folyamatos, egyetlen kutató által végzett vizsgálatot folytatta egy vadon élő emlősfaj esetében.
Galdikas dokumentálta elsőként az orangutánok rendkívül hosszú szaporodási ciklusát: Tanjung Puting területén átlagosan 7,7 év telt el két utód születése között. Emellett több mint 400 különböző, az orangutánok által fogyasztott táplálékforrást jegyzett fel.
A Camp Leakey területén végzett munkájának támogatására, valamint a világ orangutánjainak védelme érdekében Dr. Galdikas és munkatársai 1986-ban létrehozták az Orangutan Foundation Internationalt (OFI).
Idén, március 24-én hunyt el.
Lehet légkondicionáló nélkül is hűteni? – Roland Garros repülőtér [Vanda]
A The Guardian nemrég megjelent cikkében írtak egy igazán érdekes cikket a Madagaszkár melletti Réunion sziget, Roland Garros repülőteréről, amelyben a legújabb, 2024-ben átadott fejlesztéseket mutatták be. Légkondicionáló nélkül építették meg az épületet!
Az új érkezési terminálnak már a tervezésénél azon volt a hangsúly, hogy a trópusi éghajlat ellenére légkondicionálás nélkül is komfortos belső környezetet tudjon nyújtani, miközben jelentősen csökkenti az energiafelhasználást és a szén-dioxid kibocsátást.
A megoldást egy innovatív, passzív építészeti megoldás tette lehetővé, a hullámzó tetőszerkezet és a középen nyitott „kanyon”, amely alacsony nyomású zónát hoz létre, és természetes módon képez szelet az épületben. A megoldás mögött helyi ihlet is áll, a helyi építészeti hagyományok már régóta kihasználják a szélirányt és a természetes keresztirányú szellőztetést, és ez látszik visszatükrözve az új dizájn mögött is.
Az oldalfali szellőzőnyílások szabályozásával az aktuális időjárási viszonyokhoz igazítják a légáramlást. A természetes szellőzést 7,5 méter átmérőjű mennyezeti ventilátorok egészítik ki, amelyek egyenletes légmozgást biztosítanak az épületben. A nyári, akár 30 °C-os és párás időszakban ez a légáramlat 4-5 °C-kal alacsonyabbnak érzékelteti a hőmérsékletet, így az utasok közel ugyanakkora komfortérzetet tapasztalhatnak, mint egy légkondicionált épületben a hőérzetet célozva, a hőmérséklet helyett.
A projekt eredményei kiemelkedőek, a reptér elmondása szerint a terminál évente mintegy 150 000 euró energiaköltséget takarít meg megnyitása óta (2 éve), és a tervezők szerint az épület energiafelhasználása körülbelül 60%-kal alacsonyabb egy hagyományos, légkondicionált épülethez képest, miközben szén-dioxid kibocsátása nyolcszor kisebb.
A projekt legfontosabb tanulsága, hogy megfelelő építészeti tervezéssel és természetes légáramlással akár nagy forgalmú középületek esetében is jelentősen csökkenthető a légkondicionálás iránti igény, ezáltal az energiafogyasztás és a karbonlábnyom is. Sajnos azonban a szigettel ellentétben ez a megoldás nem mindenhol ideális, pont a légszennyezés miatt. A megfelelő tervezés és a körülményekre szabott tudatos hozzáállás azonban mindenhol elengedhetetlen, főleg az egyre gyakoribb hőhullámok, és viszontagságos időjárási jelenségek miatt.
