A befektetők számolnak a klímaváltozás árával [Eszti]
A Robeco 2026-os Global Climate Investing Survey felmérése jól mutatja, hogy a klímaváltozás egyre kevésbé kezelhető távoli, elvont kockázatként, és egyre nagyobb szerepet kap a befektetői döntésekben. A kutatásban 300 intézményi és professzionális befektetőt kérdeztek meg Európából, Észak-Amerikából, az ázsiai–csendes-óceáni térségből és Dél-Afrikából, akik összesen mintegy 35,8 ezer milliárd dollárnyi kezelt vagyont képviselnek.
A felmérés szerint a befektetők 66%-a már a következő öt évben arra számít, hogy a fizikai klímakockázatok mérsékelt vagy jelentős hatással lesznek az eszközárakra. Tízéves időtávon ez az arány 82%-ra emelkedik, ezen belül 46% kifejezetten jelentős hatást vár. Vagyis a hőhullámok, árvizek, vízhiány vagy erdőtüzek már nemcsak környezeti és társadalmi problémaként jelennek meg, hanem egyre inkább pénzügyi kockázatként is.
A klímakockázatok a befektetési döntéseket is befolyásolhatják. A válaszadók 63%-a szerint a következő öt évben hatással lesznek a stratégiai eszközallokációra, 57% az alapkezelő-választásban, 59% pedig az egyedi részvénykiválasztásban is számol ilyen hatással. Ez azt jelzi, hogy a befektetők egyre nagyobb figyelmet fordíthatnak a vállalatok, ingatlanok, infrastruktúrák és teljes ágazatok klímakitettségére.
Különösen érdekes, hogy a politikai és gazdasági bizonytalanságok ellenére a befektetők jelentős része továbbra is elkötelezett a klímaváltozás mérséklését célzó befektetések iránt. A válaszadók 42%-a már a következő egy évben növelné az éghajlatváltozás elleni küzdelmet célzó befektetéseit, hároméves időtávon pedig ez az arány 60%. Emellett 72%-uk már rendelkezik számszerű befektetési céllal vagy általános szándékkal a klímamegoldások támogatására.
A kutatás egyik legfontosabb üzenete, hogy a klímakockázat egyre inkább árazási kérdéssé válik. Nemcsak az számít, hogy egy vállalat milyen fenntarthatósági célokat vállal, hanem az is, mennyire kitett a fizikai klímakockázatoknak, és hogyan képes alkalmazkodni azokhoz. Ha ezek a tényezők a vállalatértékelésre, a finanszírozásra és a befektetői döntésekre is hatással vannak, akkor a fenntarthatóság már nem különálló „jó ügy”, hanem a hosszú távú üzleti stabilitás és versenyképesség része.
Alfie Date, a pingvinek szabója [Hanna]
A 109 éves, ausztrál férfi szabadidejében apró pulóvereket köt a sérült pingvineknek az Új-Dél-Wales államban található idősek otthonában lévő szobájában. Alfie több mint 80 évvel ezelőtt kezdett kötni, amikor a sógornője a kezébe adott egy pár kötőtűt és némi gyapjút, majd megkérte, hogy kössön pulóvert a kisfiának.
A kisfiú évtizedekkel ezelőtt kinőtte a pulóvert, Alfie azonban azóta is folytatja a kötést. Mivel szívesen teljesíti mások kéréseit, két ápolónő megkérdezte tőle, volna-e kedve pulóvereket kötni a segítségre szoruló pingvineknek.
Az általa készített ruhadarabokat a Victoria államban működő Phillip Island-i Pingvin Alapítványnak adományozták, hogy segítsenek az olajszennyezés által érintett kis pingvineken. A kis pingvin ritka faj, amely kizárólag Ausztráliában és Új-Zélandon él. A Phillip-szigeten mindössze 32 000 példányuk található.
A kiömlött olaj összeragasztotta a pingvinek tollait, így a hideg víz könnyebben elérhette a bőrüket. Az olyan nagylelkű kötők által készített pulóverek, mint Alfie, segítettek melegen tartani a madarakat, amíg meg nem tisztították őket. A ruhadarabok azt is megakadályozták, hogy a pingvinek csipkedjék a tollaikat, és véletlenül mérgező olajat nyeljenek le.
Alfie-nak és a világ minden tájáról érkező több ezer másik kötőnek köszönhetően a Phillip Island-i Pingvin Alapítvány annyi meleg pulóvert kapott, hogy szinte elárasztották az adományok. Ennek köszönhetően az alapítvány számos madarat teljesen fel tudott gyógyítani.
A 28 éves hazaút: mit tanulhatunk a világot gyalog megkerülő Karl Bushbytól? [Melinda]
Az egész egy fogadással kezdődött. Karl Bushby egykori brit ejtőernyős barátai nem hitték el, hogy képes Dél-Amerika déli csücskéből gyalog hazamenni Angliába, Hullba. 1998. november 1-jén indult el a chilei Punta Arenasból, nagyjából 500 dollárral a zsebében, és a tervet később Góliát-expedíciónak nevezte el. Két szabályt szabott magának: semmilyen motoros járművel nem haladhat előre, és nem térhet haza, amíg az út nincs kész. A szabályhoz annyira ragaszkodott, hogy ha egy országot el kellett hagynia, mindig pontosan oda tért vissza, ahol abbahagyta. Ezért vitorlázni sem volt szabad, hiszen az is gépi haladásnak számított volna. Eredetileg 12 évre számított. Végül 28 lett belőle, és ennek oka nem a lassúság, hanem a politika: Oroszország lett a legnagyobb akadály. 2013-ban ötéves beutazási tilalmat kapott, 2024-re pedig a szárazföldi útvonalat Irán és Oroszország is elzárta. A finanszírozás is végig bizonytalan volt.
A 28 év tele van filmbe illő pillanatokkal. Átkelt a Darién-szoroson, a Kolumbia és Panama közötti úttalan, kartellek uralta dzsungelen. 2006-ban Dimitri Kieffer kalandortárssal két hét alatt kelt át a Bering-szoros mozgó jégtábláin Alaszkából Szibériába, a jegesmedvék miatt puskával. Az orosz partra érve őrizetbe vették őket, mert nem hivatalos ponton léptek be az országba, és csak 57 nap után engedték szabadon őket. A talán legmeglepőbb fejezet 2024-ben volt. Bushby, aki saját bevallása szerint úgy úszik, mint egy kádba ejtett macska, 31 nap alatt 288 kilométert úszott át a Kaszpi-tengeren Kazahsztánból Azerbajdzsánba. Végül október 5-én átúszta a La Manche-csatornát is, és most gyalogol az utolsó nagyjából 400 kilométeren Hull felé. Anyját 2015 óta nem látta, idén november elejére érhet haza hozzá.
Mit üzen ez nekünk fenntarthatósági szempontból? Először is azt, hogy a lassúság nem kudarc. Bushby gyakorlatilag nulla kibocsátással kerülte meg a fél bolygót, és közben olyan mélységben ismerte meg a világot, amire egy repülőgép ablakából soha nem lenne képes. Másodszor azt, hogy a nagy célokat kis, következetes lépések viszik előre: a fenntartható átállás sem egyetlen látványos ugrás, hanem évtizedes kitartás, kerülőutakkal, akadályokkal, újrakezdésekkel. Harmadszor pedig az emberi oldalt: sátorban aludt, vagy idegenek fogadták be, és maga is gyakran hangsúlyozza, mennyire az emberi kapcsolatokról szólt ez az út. A fenntarthatóság végső soron erről is szól: a bizalomról, hogy egymásra támaszkodva messzebb jutunk. Ahogy Bushby is megtapasztalja majd, a világ, ahová hazaérünk, már nem ugyanaz, mint ahonnan elindultunk, de az út maga is formál minket.
Karl utazását, naplóit, emlékeit bárki megtekintheti weboldalán.
Korábbi Megélés cikkeink itt olvashatók.
