Logó őrültködések


Pár hete svájci barátunk érkezését ünnepelve a PortH-ban beszélgettünk, amikor is szóba került a fejlövés (már ez sem természetes :)), és az, hogy már nagyon-nagyon régóta szeretnék neki logót, illetve új dizájnt.
Már a blog címében rejlő szóviccet sem volt egyszerű elmagyaráznunk (pedig még angol tanár is volt közöttünk), de amikor előkerült egy, majd még egy toll és az asztalon heverő szórólapok, egyszerre mindenki megvadult. Bősz logótervezésbe fogott a csapat.

Beszkenneltük (persze nem az összes agymenést), hogy Ti se maradjatok ki a mulatságból, és megszámoztam az elképzeléseket. Amennyiben valamelyik irány megtetszik, akkor commentben jelezzétek a számát, mi pedig az elkövetkező években (évtizedekben) megpróbáljuk megvalósítani a legnépszerűbbet - elvégre Nektek is szól ez a blog, nem csak nekem ;)
Nehezen ugyan, de azt is megemésztjük valahogy, ha egyik alkotás / irány / kreatív se nyeri el tetszéseteket.
Természetesen az is megoldás, ha van köztetek egy nagyon kreatív olvasó, aki megküldi a saját elképzelését. Ez esetben azt is megjelentetem, és arra is lehet szavazni.

Íme az alkotások (a képre kattintva megnyílik nagyban):

FF logók

Istvántól érkezett logóterv (No. 16):

ff_logo


Szólj hozzá

Szánj rá egy kis idôt és oszd meg velünk gondolataidat. Alap HTML kódokat használhatsz.

Hozzászólások

Szia!
A 12-re adok egy szavazatot.
Üdv, Csaba

Üdv!
A 12-es nekem is szimpatikus.

6!

köszi mindenkinek! emailben még érkezett szavazat az 1 és 11-re. ha ez így megy tovább, nehéz lesz dönteni :)

Egyértelműen és kizárólag az 1.

Emailben érkezett egy kész terv is Istvántól, beszúrtam a postba. Nekem bejön. Legyen a száma 16, és erre is szavazhattok!

egyértelműen 16, falevél nélkül.

Nekem is bejon a 16-os!:)
Végül is mi lett a nyerő?

@István most, hogy több mint egy év elteltével te is szavaztál a 16-osra, ez került nyerő pozícióba. Esetleg levél nélkül? És használhatjuk? :)