Inno/Tech

Az Alma napos oldala

alma
Úgy tűnik az Apple is elindul a megújulók útján… a vállalat 692 ezer m2-en kért engedélyt egy naperőmű felépítésére a Maiden melletti, észak-karolinai adatközpontjához közel. Bár a vállalat még nem publikált hivatalos információt a projektről, a kérdéses adatközpontot már felkapta a média az olcsó, de piszkos szénerőműből származó energiaellátása miatt. Amennyiben a teljes szabad területet napenergia hasznosításra fogják be, akkor az adatközpontot 25-35 MW tiszta, megújuló energiával tudják ellátni.

Tudvalévő, hogy az adatközpontok rengeteg elektromos energiát emésztenek fel, és a vállalatok világszerte próbálkoznak a fogyasztás csökkentésével – nem csak az emisszió, de a költségek csökkentése végett is. A Facebook nemrég épített egy adatközpontot a sarkvidéken, ami a hideg levegő előnyeit hasznosítja a hűtési rendszerben. A Google pedig nyilvánosságra hozta, hogy 2007-től karbonsemlegessé kíván válni az adatközpontok megújuló erőforrással történő működtetése révén.

Az Apple legutóbbi naperőműves törekvése nem az első – a vállalatnak jelenleg három épülete van a világon, amelyet megújuló erőforrással lát el. Emellett nemrég mutatták be az új, Cupertinoba tervezett szuperhatékony központjuk terveit.
Az Észak-Karolinában lévő adatközpont felel az új iCloud rendszer információiért, és ezért még nem pályáztak az épület engedélyezésére. Egyelőre azt kérték a várostól, hogy engedélyezze a terület átrendezését.

[forrás: AppleInsider]

A szerzőről

szomkat

1 Comment

  • Hát ezzel vitatkoznék. Almából a zöld és a leves a fenntartható, de nem az apple.
    Kérdezem: mi lesz, ha negyedére csökkenti az energiafelhasználását a központjuk?
    Kevesebb ásványkincs kell az egyre növekvő számú termék előállításához? Ugye, hogy nem. Tovább nem részletezem, mert nincs értelme.
    Ez az egész nem más, mint a vásárlók (akik ugye emberek) tudatos megtévesztése, mégpedig úgy, hogy mindkét fél nyakig benne van.
    A cég kiteszi a zöld plecsnit, a vevő pedig megnyugodva cserélni évente a totál felesleges kütyüit.
    Kéz, kezet mos.

Leave a Comment