Magyar Televízió Este c. műsora
– Mv.: Este 8 óra előtt 5 perccel 5 percre jó pár helyen kialudtak a fények. Azok kapcsolták le a villanyt és húztak ki a hálózatból valamennyi elektromos berendezést, akik komolyan vették egy francia civil szervezet felhívását. A szervezet ezzel akart figyelmeztetni a klímaváltozásra. Nos, hogy Magyarországon hányan csatlakoztak a kezdeményezéshez Balla Györgyi kiderítette.
– R.: 1970-ben szavaztak így az emberek arról, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel folytatódjanak-e Gyula vitéz kalandjai. 30 másodpercük volt, hogy bekapcsolják valamennyi elektromos készüléküket. És ez volt az a számláló, amelyik mutatta a MWattokban leadott szavazatok számát. Az a számláló már nincs itt az Országos Villamosenergia Elosztó Központban, pedig most jól jönne, mert az emberek újra szavaznak. Most éppen így. A Szövetség a Bolygónkért nevű francia környezetvédő szervezet buzdította a Föld valamennyi lakóját, hogy 5 percre oltsa le a villanyt és kapcsolja ki az összes eleketromos berendezést. Most 19 óra 54 perc van, még néhány perc és kiderül, hogy hogyan szavaztak az emberek legalábbis itt Magyarországon.
– Kapás Mihály, vezető, Országos Diszpécser Szolgálat: Kis jóindulattal azt lehet mondani, egy olyan 50-60 MW-tal csökkent az ország villamosenergia-fogyasztása ebben az öt percben. De ezt elég nehéz elválasztani az amúgy is természtes ingadozástól.
– R.: Párizsban ennél komolyabban vették a felhívást, itt látják, kialudtak az Eiffel-torony fényei. Párizs egy része sötétségbe borult. Azért, hogy így hívják fel a figyelmet a klímaváltozásra és az ENSZ erről szóló ma közzétett negyedik jelentésére.
– Rohonyi Péter, kampányszervező, Greenpeace: Ha most nem hoznak olyan döntéseket, hogy igazából tiszta energiát használjunk a jövőben, ha továbbra is a fosszilis energiákat használjuk, akkor felgyorsul a folyamat, és jönnek az egyre több augusztus 20-ához hasonló viharok, az aszályok, áradások.
– R.: Mint például Kenyában, ahol egész falvakat öntött el a víz. Szakemberek szerint ez nem véletlen. Az ENSZ klímaváltozási kormányközi bizottságának elnöke itt éppen arról beszél, hogy már a korábbi jelentésekből is kiderült a klímaváltozás legnagyobb vesztesei a szegények lesznek bárhol is éljenek a világon. A mostani jelentésen több mint 2000 tudós és szakértő dolgozott, ők azok, akik felhívták a figyelmet arra, hogy két év alatt 14 %-kal csökkentek a sarki jégtakarók, nemrégiben pl. egy 11 futballpálya nagyságú jégdarab vált le a kanadai sarkvidékről. Ezt szerintük visszafordítani már nem lehet. Maximum lassítani. Lehetett volna. Így.
(forrás: MTV)
Attila kollégám kérésemre végzett egy gyors kalkulációt és a 60 MW elektromos energia csökkenés 21,72 t CO2-ot jelent. (UNEP 1996-os irányelve alapján) Köszi, Attila!