Ember Gazdaság

Méltányos kereskedelem (fair trade) és kávé

fairtrade logoA napokban beszélgettem valakivel, és egy kávézó megnyitása kapcsán felvetettem, hogy nem lehetne-e a kávézóban fair trade kávét forgalmazni. Röviden megfogalmazva az illető hülyének nézett. Hiába beszéltem az esőerdőkről, a modern rabszolga munkáról. A válasz kb. az volt, hogy ne foglalkozzunk már olyan távoli dolgokkal, mint Afrika, stb. Valahogy az elv, hogy mint fogyasztó választ adunk egyes tevékenységekre, nem akar beférkőzni a tudatunkba.

No, akkor itt és most foglalkozzunk már vele. Miről is van szó?

Méltányos kereskedelem

Az alternatív kereskedelmi szervezetekben a „fair trade” azt jelenti, hogy a kereskedelmi partnerkapcsolatok kölcsönös tiszteleten alapulnak, az árak tükrözik a termelők munkáját, a munkásoknak megvan a joguk a szerveződéshez, és az országos egészségbiztosítási, biztonsági, és bérezési törvényeket betartják velük szemben, valamint a termékeket környezeti szempontból fenntartható módon állítják elő így megőrizve a természeti erőforrásokat.

A méltányos kereskedelemből származó bevétel a világon jelenleg évi 400 milliárd dollár.

A Fair Trade partnerkapcsolat az alacsony jövedelmű kézműveseknek, termelőknek az őket megillető pénzt nyújtja munkájukért. A Méltányos Kereskedelem Szövetség (FTF) kritériumai:

  • Tisztességes bér fizetése a helyi körülményekhez képest
  • Fejlődésre biztosít lehetőséget a munkások számára
  • Egyenlő munkavállalási lehetőséget nyújtása mindenkinek, különösképp a leghátrányosabb helyzetűeknek
  • Környezetileg fenntartható gyakorlat végzése
  • Nyitott a nyilvános számadási kötelezettség felé
  • Hosszútávú partnerkapcsolatok kiépítése
  • Egészséges és biztonságos munkakörülmények biztosítása helyi viszonylatban
  • Lehetőség szerinti anyagi és technikai támogatás a termelők részére

Fair trade kávé
Kevesen vannak tudatában annak, hogy a kávéiparban dolgozók gyakran „munkásnyúzdákban” (izzasztó műhely) gürcölnek. Sok kávéültetvényes kap alacsonyabb árat a kávéjáért, mint amennyi annak előállításához szükséges. Ez szegénységbe és adósságba kényszeríti őket. A túlzott kávétermesztés a növényvédő szerek általi szennyeződéshez és erdőirtáshoz is vezethet.

A Fair Trade egy járható út ez ellen, biztosítva a fogyasztónak, hogy az elfogyasztandó kávéjának előállítója méltányos feltételek mellett termelhet. A Fair Trade minősítéshez az importőrnek nagyon szigorú nemzetközi ellenőrzésen kell átmennie, 1 font súlyú (45,4 dkg) kávé után kifizetve egy minimum árat (1,26 amerikai dollárt), amivel támogatja a gazdákat, valamint technikai támogatást nyújt, amivel segíti a biogazdálkodóvá válásban. Hasonlításképp, a kávé világpiaci ára 1 amerikai dollár / font körül mozog, de a legtöbb gazda kevesebbet keres, mint 50 cent, mivel a nagy haszonnal dolgozó közvetítö kereskedőknek kell eladniuk termékeiket. A méltányos bérekből bejövő profittal a kávétermelők pénzükből tudnak költeni egészségük megóvására, oktatásra és környezetvédelemre is. A méltányos kereskedelem a kávéültetvényeseknek a közösség fejlődését, egészséget, oktatást, környezetükről való gondoskodást jelenti.

A társadalmi igazságosság és a környezet fenntarthatósága egyenlő azzal, hogy az összes kávé bio minősítésű, és termesztésük fenntartható módon történik. Fair Trade termék vásárlása egy lépés a kizsákmányolt Harmadik Világ támogatása felé.

(Forrás: Treehugger)

A szerzőről

szomkat

Szólj hozzá

Leave a Comment