Nem kategorizált

Június 5. – Környezetvédelmi Világnap

stripslashes(strstr(" title="a bolygó"","rel=") ? "1968-ban az ENSZ közgyűlésén U Thant főtitkár felhívta a figyelmet, hogy olyan új jelenségek vannak kibontakozóban, amelyek békés körülménye között is globális veszélyt jelentenek az emberiség számára; ezek a jelenségek pedig a környezet degradálódása és a környezetszennyezés.

A főtitkár sürgette, hogy az ENSZ mielőbb szervezzen világkonferenciát erről a témáról. Hamarosan ki is tűzték a dátumot és megjelölték a helyszínt: 1972. június 5., Stockholm.

Azóta június 5. a Környezetvédelmi Világnap, amelyről világszerte és Magyarországon is minden évben megemlékeznek.

Bővebben a Környezetvédelmi világnapról…

32 évvel ezelőtt, 1972. június 5-én tartották meg Stockholmban az „Ember és bioszféra” címet viselő ENSZ környezetvédelmi világkonferenciát. Az emberi környezettel foglalkozó konferencia ezt a napot határozatában nemzetközi környezetvédelmi világnappá nyilvánította. Az ENSZ az évtizedek folyamán alapelveket fogalmazott meg a környezeti értékek megőrzése érdekében.

A jelenlegi elképzelések között szerepel az energiatakarékosság, a helyi erőforrások minél szélesebb körű felhasználása, a megújuló természeti források hasznosítása, a szemét- és hulladékképződés csökkentése valamit a környezetszennyezés megelőzése.

A világnap célja, hogy felébressze az emberekben a felelősségtudatot, és rávezesse őket arra, hogy mindenkinek magának is kell tennie valamit természetes, épített, társadalmi és belső környezetünk megóvásáért, harmonikusabbá tételéért. Az ENSZ világnapjai között június 5. előkelő helyen áll: minden évben kiválasztanak egy országot, ahol a központi eseményeket rendezik.

A 2007-es világnap házigazdája: Norvégia
Mottó: Olvadó jég – egy forró téma?

A 2006-os év házigazdája Algéria volt.
Mottó: sivatagok és elsivatagosodás

A világszerte megtartott környezetvédelmi akciók igen sokszínűek. Magyarországon az a szokás alakult ki, hogy az április 22-én rendezett Föld napján elsősorban a civilek szervezik a programokat, a környezetvédelmi világnapon pedig a kormányzati szervek kapják a főszerepet, a környezetvédelmi miniszter például elismeréseket oszt ki (Környezetünkért Díj, Környezetünkért Emlékplakett, Miniszteri Elismerő Oklevél, Zöld Toll Díj írott sajtó, televízió, rádió kategóriában).

A szerzőről

szomkat

Leave a Comment