Gazdaság

Öko-alap a K&H-nál

ökoalapManapság egyre több szó esik a cégek társadalmi felelősségvállalásáról, azaz arról, hogy egy-egy cég – a profit mellett – a munkatársak, ügyfelek, vásárlók és a szélesebb környezet jólétéért, emberi jogaiért is felelős. A társadalmilag felelős befektetések (Socially Responsible Investment, SRI) keretében a befektetők olyan cégeknél helyezik el pénzüket, amelyek megfelelnek ezen új elvárásoknak.

Ilyen típusú befektetésre kínál lehetőséget augusztus 1-től a K&H új öko-alapja. A K&H fiókjaiban jegyezhető befektetési alapot azoknak ajánlja a bank, akiknek a befektetések hozama mellett a világ fenntartható fejlődése, a társadalom jóléte és környezetük védelme is fontos. A bank filozófiája szerint a versenyképes hozam és a fenntartható fejlődés támogatása együttesen is elérhető.

Zobor Zsuzsa, a K&H Értékpapír Befektetési Alapkezelő vezérigazgatója az öko-alapot bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az új termékben két innovációt vegyített a bank. Az első a társadalmilag felelős befektetések magyarországi bevezetése – a kisbefektetők számára, forintban is elérhető módon. A másik innováció az ökológia, amelynek manapság a globális felmelegedés, az energiafogyasztás növekedése, a hagyományos energiakészletek csökkenése miatt nagy szerepe van. Emiatt a gazdaságban is változások fognak bekövetkezni – a befektetési alap tehát azokat a cégeket keresi, amelyek elindultak ezen változások irányába.

Az öko alap szakmai hátterét a belga KBC Vagyonkezelő fogja biztosítani, amelynek már 15 év tapasztalata van a társadalmilag felelős befektetések területén. Geert Heuninck, a KBC Vagyonkezelő társadalmilag felelős befektetések osztályvezetőjének véleménye szerint „a piacgazdaságnak korrekcióra van szüksége, amellyel szembenézhetünk a felmerült ökológiai kihívásokkal. Meg vagyunk győződve arról, hogy ezek a kihívások egyben profit-lehetőséget is rejtenek magukban. Olyan megoldást keresünk, melyben három P találkozik – a bolygó (planet), az emberek (people) és a profit.”

A KBC 1992-ben vezette be első SRI alapját, a KBC Eco Fund World-öt, amelyben a hagyományos pénzügyi, közgazdasági értékelést ötvözi szociális, etikai és környezetvédelmi kritériumokkal. A KBC ma már több mint 20 SRI alapban közel 6 milliárd eurónyi vagyont kezel. Egyúttal egy alapos kiválasztási folyamatot épített fel, amely során megvizsgálják, hogy mely cégek papírjai kerülhetnek be az alapokba. A vagyonkezelő által felkért Környezetvédelmi Tanácsadó Testület – amelynek tagjai neves egyetemek professzorai – és a KBC Eco Fund elemzői csapata közösen határoz a befektetési témának megfelelő gazdasági iparágak köréről, majd pedig kiválasztja azokat a vállalatokat, amelyek teljesítik a szigorú SRI-kritériumokat.

A KBC SRI alapjainak hozama az elmúlt öt évben az általános részvényhozamok átalag felett teljesített, az alternatív energiák kutatásával foglalkozó cégek értékpapírjait magában foglaló alap például 2002 decembere óta 150%-os növekedést mutatott.

Horváth István, a K&H Értékpapír Befektetési Alapkezelő portfolió menedzsment igazgatójának tájékoztatása szerint a bank új befektetési formája a KBC három alapjára fog támaszkodni.

  1. A KBC Alternative Energy (alternatív energia) alap olyan vállalatok papírjait tartalmazza, mint a szélturbinák gyártásával foglalkozó dán Vestas, vagy a szintén szélenergiát hasznosító technológiák fejlesztésével foglalkozó spanyol Gamesa;
  2. A 2000-ben kibocsátott KBC Water (víz) alap víz- és szennyvízszolgáltatással, illetve vízkezelési és hasznosítási technológiák fejlesztésével foglalkozó cégek – például a svájci Geberit, vagy a francia Suez – részvényeit tartalmazza.
  3. A KBC Climate Change (klímaváltozás) alapban a széndioxid kibocsátás csökkentésével, hulladékkezeléssel és környezetbarát anyagok gyártásával foglalkozó vállalatok részvényei kaptak helyet. Itt olyan ismert társaságok is megtalálhatóak, mint a Siemens, az E.on és a General Electric.

A befektetési folyamat során az SRI-kritériumok mellett fontos szempont, hogy a vállalatok bevételének 50%-a a meghatározott környezettudatos tevékenységből származzon, illetve a széleskörű tevékenységet folytató nagyvállalatok esetén legalább 10% árbevétel keletkezzen az adott – például vízgazdálkodási – szegmensben, és ott piacvezető legyen. A kiválasztottak körébe ugyanakkor nem kerülhetnek be olyan vállalatok, amelyek megsértik az alapvető emberi jogokat, vagy például hadiiparral kapcsolatos tevékenységet folytatnak. A mögöttes befektetések kezelése során a KBC Eco Fund elemzői pénzügyi elemzéseket végeznek, majd javaslatokat tesznek arra, hogy melyik vállalat papírjai kerüljenek be az alapba.

Az öko-alap nyílt végű alapok alapja konstrukció lesz. Mivel részvénybefektetésről van szó, hosszú távú befektetésre fogjuk ajánlani”- mondta Horváth István.

(Forrás: Bajomi Bálint, greenfo.hu)

A szerzőről

szomkat

Leave a Comment