Mindenkinek megvan a kedvence (legyen presszó, hosszúkávé vagy épp habos kapucsínó) és a kávéfogyasztóknak általában határozott véleményük van arról is, hogy hogyan készül a jó kávé, milyen a jó alapanyag, milyen funkciói vannak a legjobb kávéfőző gépnek, hogyan zajlik főzés folyamata, végül, de nem utolsó sorban pedig az sem mindegy, hogyan fogyasztjuk a feketét.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete mindezek és még több szempont figyelembevétele mellett, laboratóriumi környezetben objektív tesztnek vetette alá a sokak által használt kávéfőzőket.
A Tudatos Vásárlók Egyesületének legfrissebb tesztje kávéfőzők termékkategóriában pontosan megmutatja nekünk, hogy melyik kávéfőzőnek mi az erőssége vagy éppen a gyengesége. Nem utolsó sorban pedig a teszt eredményei arra is rávilágítanak, hogy mely készülékek időtállóak, így fenntarthatóbb a használatuk.
A Tudatos Vásárlók Egyesületének legfrissebb tesztjében 90 kávéfőzőről tájékozódhatunk. Manuális – vagyis őrölt kávéval működő -, automata – vagyis beépített darálóval rendelkező – és kapszulás gépeket is vizsgáltak. Laboratóriumban, nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együtt tesztelték a következőket:
(Forrás: Tudatos Vásárlók Egyesülete)
Eszpresszó minősége
A lefőzött kávé minőségét egy 10 főből álló, képzett kóstoló csoport vizsgálta egy vakteszt keretein belül. Értékelték a krémszín intenzitását és megjelenését, az aromát, a pörkölés intenzitását, keserűséget, savasságot, fanyarságot, íz-egyensúlyt és a kávé állagát is.
Működés
Megmérték, hogy az egyes gépek milyen gyorsan készítenek el egy-egy adag kávét, illetve, hogy annak megfelelő-e a hőmérséklete. Az eszpresszó ideális hőmérséklete ugyanis 67°C (+/- 3) fok. A termékek tejhabosító funkcióját is tesztelték: hogy mennyire nőtt meg a hab, milyen hőmérsékletű és mi a folyadékrész mennyisége 5 perc pihentetés után. Amelyik készülék egyszerre két csésze kávét is tud készíteni, ott tesztelték, hogy a két eszpresszó hőmérséklete és mennyisége eltér-e egymástól.
Használhatóság
Mivel egy kávéfőzőt a legtöbben napi szinten használnak, fontos, hogy mennyire jól illeszkedik a kezelése a napi rutinba. Éppen ezért utánajártak annak is, melyiknek mennyire felhasználóbarát a használati utasítása, milyen könnyen lehet vele elkészíteni egy kávét tejhabbal, illetve tejhab nélkül, mennyire zajosak vagy hogy mennyire könnyen tisztíthatóak, vízkőmentesíthetőek.
Energiafogyasztás
Ezekből a mérésekből kiderült, hogy a készülékek mennyi energiát használnak a felmelegedéshez, az első és második csésze kávé elkészítéséhez, illetve készenléti állapotban.
Mit mutat a teszteredmény?
A tesztelt termékek átlagára 15 600 Ft és 814 000 Ft között mozog.
Ezek közül a legdrágább Sage Oracle Touch összesítésben 69%-os eredményt ért el, a legolcsóbb Bosch TAS1402 Tassimo Vivy 2 esetében ez az érték 68%.
Nem érdemes tehát sem márka sem ár alapján választanunk, mert lehet, hogy hiába hagyjuk ott egy használt autó árát a boltban, ez nem garancia, hogy jobb minőségű kávét kortyolgathatunk majd.
Főleg, hogy a két említett termék például közel azonos minőségű eszpresszót készített. Ilyenkor érdemes átgondolni, milyen egyéb szempontok fontosak még számunkra. Például melyik energiahatékonyabb, hiszen hosszútávon ez jelentős költségeket jelenthet, vagy melyiket egyszerűbb kezelni, tekintve, hogy a kávéfőzés viszonylag gyakori tevékenység, nem mindegy mennyi macerával jár.
A teljes mezőnyből 57 termék kapott legalább 4 pontot a maximálisan lehetséges 5-ből az elkészült eszpresszó minőségére. Az összesítésben legjobb 80% felett végzett kávéfőzők között megtalálhatjuk a Sage, Jura, DeLonghi, Krups, Melitta, Siemens, Philips és Miele márka egyes termékeit is.
Ahogy az általában lenni szokott, ezek közül több márka más kávéfőzője pedig a lista másik, kevésbé előnyös részén végzett, ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy érdemes alaposan utánajárni a termékjellemzőknek nem csupán márka alapján választani.
Ráadásul az egyes termékek adatlapjain a teszteredményeken túl most részletes információkat találunk az adott kávéfőző előnyeiről és hátrányairól. Például, hogy csöpög-e csészén kívülre a kávé, moshatóak-e mosogatógépben az alkatrészei, könnyen kezelhető-e a víztartálya és még rengeteg apró részlet kiderül a teszteredményekből.
Ahogy a teszt alapján a TVE is megerősítette, nem minden a márka és az ár, sőt. Ezért nagyon fontos, hogy minden háztartási gép, ez esetben kávéfőző megvásárlása előtt is tájékozódjunk széleskörűen. Ehhez lehet segítség egy korábbi cikkünk, amelyben a háztartási eszközök új energetikai besorolásáról írtunk.
Amennyiben minden részletre kiterjedően szeretnéd megismerni a kávéfőző teszt eredményeit, a Tudatos Vásárlók Egyesületének oldalán megvásárolhatod az eredményeket bemutató dokumentumot.
MIÉRT FIZETŐS AZ EREDMÉNY?
Az International Consumer Research & Testing (ICRT) 1990-ben létrehozott, egységes sztenderdeket követő termékteszteléssel foglalkozó szervezet. A célja az, hogy megalapozott információkkal segítse a vásárlókat. A hálózat fogyasztóvédelmi szervezeteket fog össze Európából és a világ minden tájáról. Minden tagja reklámmentesen, gyártóktól, kereskedőktől és politikai pártoktól függetlenül működik. A tesztek részletes eredményeit kizárólag az ICRT-hez tartozó szervezetek publikálhatják saját, erre a célra kialakított felületükön. A hálózat magyarországi tagja a Tudatos Vásárlók Egyesülete, amely a www.tesztek.tudatosvasarlo.hu weboldalon teszi közzé magyarul a nemzetközi vizsgálatokban megszerzett részletes, fogyasztói szempontok mentén rendszerezett eredményeit, valamint a nálunk is kapható termékek – teszt publikálásának időpontjában aktuális – átlagos fogyasztói árát. A TVE tesztjei olyan vizsgálatokra alapoznak, melyekben nemcsak műszeres méréseket végeznek, hanem ki is próbálják, felhasználói oldalról is értékelik az adott árucikkeket.