Ember

Fenntartható tenyésztés legelőn

Szerző Báthory Zita

Az állatok legelőn történő tenyésztése, ahelyett, hogy nagyüzemi gazdaságokba zárnák őket, számos előnnyel jár – a környezet, az állatok és az emberek számára is.

A fenntartható állattenyésztők sokféle gyakorlatot alkalmaznak, nem csak az állatok humánus nevelésére, jobb termékek előállítására, önmaguk és családjaik megélhetésének biztosítására, hanem talajépítésre és szénmegkötésre is, csökkentve az üvegházhatású gázok hatásait. A fenntartható állattenyésztés középpontjában a jól kezelt legelő vagy erdő áll, ahol az állatok szabadon mozoghatnak és legelhetnek.

Az állatállomány legelőn történő tenyésztése munkaigényes és költséges, a legelő- és gazdaságkezeléstől a megbízható feldolgozó létesítmények biztosításáig. Az így kapott termékek (beleértve a húst, tejet és tojást is) ennélfogva drágábbak is. Azok számára, akik készek megfizetni a prémium árat, minden vásárlás hosszú távú befektetést jelent egy drámaian eltérő élelmiszerrendszerbe, amely nemcsak a fogyasztók, hanem a legelőn dolgozó állattenyésztők, az állatok és a környezet számára is egészségesebb.

Mi az a legeltetető állattartás?

A mezőgazdaság iparosodása megváltoztatta az egyébként zárt és körforgásos, önmagát ellátó mezőgazdaságot. Egy fenntartható gazdálkodási rendszerben a rendszer egyik elemének szükségleteit a másik hulladékai, melléktermékei elégítik ki: például az állati trágya építi a talajt, pótolja az állatok által elfogyasztott növények tápanyagait. Az ipari mezőgazdaság azonban mesterségesen elválasztja az állatokat a növényektől, ami egyrészt a talaj kimerüléséhez, másrészt a mérgező állati melléktermékek túlzott feldúsulásához vezet. A legeltető állattartás újrateremti a körforgást a mezőgazdasági rendszerben, rétre vagy más természetes környezetbe helyezve az állatokat (a sertést gyakran az erdőben tenyésztik, a húsmarhák pedig legelhetnek az erdők menti mezőkön), ahol szabadon kószálhatnak, megehetik a természetes környezetükben élő növényeket vagy rovarokat, trágyájukkal pedig javítják a talaj termékenységét. A legelőn nevelt állatok húsa, tojása és tejtermékei egészségesebbnek és táplálóbbnak bizonyultak, mint az elzárt állatoké.

A termelők különféle technikákat alkalmazhatnak állataik nevelésére, és különféle terminológiákat használhatnak e gyakorlatok marketing és értékesítési célú leírására. A füves táplálás, a legeltetett és a szabadtartás olyan szavak, amelyeket gyakran használnak a fenntarthatóan nevelt állatállomány megkülönböztetésére az állatok iparilag nevelt társaitól. Sajnos ezen kifejezések egyikét sem határozza meg vagy szabályozza az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) vagy bármely más kormányzati szerv (2016. januárjáig az USDA fenntartott egy füves takarmányozási szabványt, de azt annak rossz definiálása és az ebből eredő rossz végrehajtás miatt visszavonták). Számos független, harmadik féltől származó címke, például az Animal Welfare Approved tanúsítja, hogy az állatokat a szabadban tartják az életük során, és fenntartható módszereket alkalmazva nevelik fel őket. A másik ilyen a NOFA Certified Grassfed, amelyik garantálja, hogy az állatokat organikus farmokon tartják és fűvel vagy fűalapú takarmánnyal táplálják. Ezek szigorú szabványokat írnak elő az állatok tenyésztésének tanúsítására. Bár ilyen címkékkel főleg külföldi termékeken találkozhatunk, a hazai szupermarketekben is érdemes keresni a háztáji, legelőn tartott állattenyésztésre utaló jelzéseket. További információ a címkékről: itt.

Legelőgazdálkodás és környezetvédelem

Az egészséges legeltető állattartás középpontjában a megfelelően megművelt föld áll. Sok állattenyésztő fontosnak tartja a füvet állataik egészsége és jóléte szempontjából. A gazdálkodók a legelőterülethez igazítják az állatok számát, hogy az állatok ne legeljék le túlságosan a területet; és általában a gazdák az állatokat egyik parcelláról a másikra “forgatják”. Azok a gazdálkodók, akik több fajt nevelnek, követhetnek egy rotációs rendszert, kezdve például a szarvasmarhával néhány napig, majd kecskékkel és csirkékkel egy hétig, mielőtt a szántóföldet pihenni hagyják, és kezdik elölről. A különböző állatok a különféle növényeket kedvelik, és eltérő hatást gyakorolnak a talajra, soros legeltetésükkel a gazdák kímélik és karbantartják a legelőt.

A zárt körforgású legelőrendszer az elzárt állattartástól eltérően hasznos műtrágyaként hasznosítja az állati eredetű hulladékot, mert olyan mértékű, amelyet a talaj képes felvenni a nagy mennyiségű trágya kiterítésére szolgáló bonyolult folyamat nélkül. Az ipari gazdaságok fosszilis tüzelőanyagokra támaszkodnak a takarmány és a hulladék szállítására, valamint a beltéri környezet szabályozására. A takarmánynövények termesztéséhez pedig rovarirtó-és gyomirtószereket alkalmaznak. Ezzel szemben a legeltető állattartás kihasználja az állatok azon képességét, hogy önmaguk gyűjtsék össze a számukra kívánatos táplálékot, trágyájukkal javítsák a talajt és nem mellesleg jól érezzék magukat. A legelőgazdálkodás amellett, hogy energiahatékonyabb, klímabarátabb is. Vita folyik arról, hogy a legeltetett szarvasmarhák több metánt (egy erős üvegházhatású gázt) termelnek-e, mint a nagyüzemben tartott szarvasmarhák, de az egészséges gyepek szénmegkötő képessége előbbi esetben mindenképpen nyereséget jelent.

Állati jólét

A legelőn nevelt állatok általában egészségesebbek és kevesebb stressznek vannak kitéve, mint az elzárt állatok. Nagyon változatos étrendjük van, amely a környéken elérhető fűtől és egyéb takarmánytól függ; szabadon barangolnak, és természetes viselkedésmódokat tapasztalhatnak meg. A legelőn élő gazdálkodók gondoskodnak arról, hogy állataik mindig friss vízhez jussanak, és adott esetben vitaminokkal vagy ásványi anyagokkal egészítik ki étrendjüket. A gazdálkodók gondoskodnak arról is, hogy megfelelő menedék álljon rendelkezésre: legyen szó fákról vagy építményekről, hogy azok megvédjék az állatállományt az időjárás viszontagságaitól. A legelőn történő legeltetés megfelelő a szarvasmarhák és más kérődzők számára, akiknek többgyomrú emésztőrendszere természetesen vonja ki a tápanyagokat a fűből és a növényekből. A durva takarmány fogyasztása elengedhetetlen az állatoknak a nyáltermeléshez, amely semlegesíti a természetes gyomorsavakat. Ha azonban a kérődzőket gabonaalapú táplálékkal etetik, sokkal kevesebb nyál termelődik, ez pedig az emésztőrendszer elsavasodásával jár: bélkárosodás, kiszáradás, májtályogok és halálozás következhet be.

A legeltetető állattartásból származó hús vásárlásakor számos lehetőség közül választhatunk. A 100 százalékban füvön nevelt állat húsa a legjobb. Vannak azonban helyzetek, amikor az elzárt állatokat kényelmesen tartják, és életük egy részében a legelőn legelhetnek. Különösen sok kisüzemi tejtermelő gazdaság használ „szabad istálló” stílusú istállót, ahol a tehenek szabadon mozoghatnak, és a legelőn tölthetnek el időt a fejések között, illetve akkor, amikor épp nincsenek fejési ciklusban.

A legeltetett állati eredetű termékek emberi egészségre gyakorolt előnyei

Egyre több kutatás jelzi, hogy a legelőn nevelt állatok hús, tojás és tejtermékei jobbak a fogyasztók egészségére, mint akár a gabonafélék. Amellett, hogy alacsonyabb a kalória- és összzsírtartalmuk, a legelőn termő élelmiszerekben magasabb a vitaminszint, és egészségesebb az Omega-3 és Omega-6 zsírok egyensúlya, mint a hagyományos hús- és tejtermékekben. Kimutatták továbbá, hogy a füvön nevelt állatok tejében a konjugált linolsav (CLA) ötszöröse a gabonaféléken nevelt társaikéhoz képest, míg a hús esetében 200-500%-kal nagyobb ez az arány. A szabadon tartott csirkék húsa összességében 2%-kal kevesebb zsírt, 30%-kal kevesebb telített zsírt és 28%-kal kevesebb kalóriát tartalmaznak, mint a nagyüzemben tenyésztett társaiké. A legelőn nevelt baromfik tojásában 10%-kal kevesebb zsír, 40%-kal több A-vitamin és 400%-kal több omega-3 zsírsav található.

Kihívások a fenntartható gazdálkodók számára

A legeltető állattartás számos előnye ellenére komoly akadályok is felmerülnek a kis, fenntartható léptékben dolgozó gazdálkodók számára abban a tekintetben, hogy termékeiket a fogyasztók tányérjáig eljuttassák: hiányzik a független feldolgozási és elosztási infrastruktúra. A létesítmények hiánya komoly logisztikai és pénzügyi kihívást jelent a kistermelők számára és sokan a feldolgozási költségeket tartják az egyik legnagyobb kiadásuknak.

Az elmúlt évtizedekben nagy számban bezártak a húsvágó, tejpalackozó vagy sajtkészítő kis létesítmények az iparági konszolidáció, az alacsony haszonkulcsok és egyéb tényezők miatt. Egyes legelő alapú termelők saját vágóhidat vagy palackozó üzemet építenek, ami önellátóbbá teszi őket, de jelentős beruházást is igényel. A saját feldolgozó infrastruktúrával rendelkező farm önálló vállalkozássá is válik, és összességében nem csak több dolgozót, hanem képzett, speciális tudással és marketinges szakértelemmel rendelkező személyzetet igényel a működéséhez. Egyes gazdaságok ily módon nagyon sikeresek lettek, de azoknak a termelőknek, akik egyszerűen csak a gazdálkodási szempontokra szeretnének összpontosítani, ez nem feltétlenül vonzó lehetőség.

Árkülönbség

Az állatok legelőn történő tenyésztése munkaigényesebb, drágább és gyakran több kreatív problémamegoldást igényel, mint a bezárt állatok tenyésztése. Az élelmiszerboltban végzett egymás melletti összehasonlításban az ipari tenyésztésű állati termékek sokkal olcsóbbak a méretgazdaságosság és az adókedvezmények miatt. A valós költségek (munka, környezetvédelem, állatjólét stb.) a legelőn nevelt húsok, tejtermékek és tojások kiskereskedelmi áraiban tükröződnek, ami magasabb árat okoz. A költségkülönbség az állatfajtáktól függően változik, és fordítottan arányos a méretükkel (minél kisebb az állat, annál nagyobb a költségkülönbség). Ez részben az egyes ágazatok iparosodottságát is tükrözi: a legeltetett marha húsa körülbelül 33%-kal drágább, mint az iparosított marhahús, míg a legeltetett csirke legalább négyszer drágább. Mint sok „alternatív” élelmiszerágazat esetében, az elmúlt néhány évben, a legeltetett állattenyésztés kereslete gyorsan növekedett. Fontos megérteni, hogy a legeltetett hústermékek drágábbak, mint iparosodott társaik, mivel ezek az élelmiszer-termelés drámaian eltérő modelljének eredményei. Ez a tudás segíthet Önnek, mint fogyasztónak abban, hogy módosítsa a legeltetett húskészítmények árával kapcsolatos elvárásait. Azt is fontos felismerni, hogy az ezekre a vásárlásokra fordított plusz összeg közvetlenül a független gazdálkodókat támogatja – és ez további pozitív befektetést jelent egy fenntartható, egészséges, alternatív rendszer fejlesztésébe.

Legeltetett hús, tojás és tejtermékek keresése és főzése

Ha olyan farmokat, üzleteket és éttermeket szeretnénk találni, amelyek legelőn nevelt húst, tojást és tejtermékeket szállítanak, az első lépés, hogy ellenőrizzük a helyi termelői piacot. A helyi hentes is kínálhatja legelőn tartott állat húsát. Mivel a gazdák jellemzően szezonálisan vágják le a legelőn nevelt állataikat, nehéz lehet bizonyos legeltetett húsokat egész évben megtalálni. De mert ezeket a húsokat gyakran ömlesztve adják el, vásárolhatunk nagyobb mennyiséget, amit aztán a fagyasztóban tárolhatunk.

Érdemes figyelembe venni, hogy a legelőn nevelt állatokból származó élelmiszerek állaga, színe és íze eltérhet attól, amit megszoktunk. A legelőn nevelt csirkék például világosabb, narancssárgább sárgájú tojásokat adnak, mint a hagyományos tojások, és a legelőn nevelt tehenek vaja általában sötétebb sárga színű, mint a szupermarketből származó vaj. Valamint, mivel a legeltetett húsok kevesebb zsírt tartalmaznak, lassabban kell főzni őket, mint a hagyományos húsokat.

Mit tehetsz te, ha támogatni szeretnéd a legeltető állattartás?

  • Vásárolj fenntartható, legelőn nevelt húst, tojást és tejtermékeket, amikor csak teheted!
  • Az iparilag előállított és a legelőn nevelt húsok árkülönbségének csökkentése érdekében próbálj meg kevesebb húst enni; például próbáld ki a húsmentes hétfőt!
  • Élelmiszercímkézési útmutatókkal többet megtudhatsz a terméken található címkékről, hogy tudatosabb döntést hozhass!

A cikk forrásaként ez a kiadvány szolgált.:


A szerzőről

Báthory Zita

Leave a Comment