2023-ban az Európai Bizottság törvénytervezetet nyújtott be, amely feljogosítja a fogyasztókat készülékeik javítására, jóval a garancia lejárta után.
A tervezett elfogadásával az új törvény arra kötelezi a gyártókat, hogy az olyan általános háztartási termékek, mint például a mosógépek, porszívók, de még az okostelefonok esetében is biztosítsanak javítási lehetőséget a fogyasztók részére.
Legfőbb rendelkezések:
– kötelező a fogyasztókat tájékoztatni a gyártó javítási kötelezettségéről;
– a fogyasztóknak biztosítani kell cserekészüléket igény szerint, ameddig saját készülékük szervízben van;
– ingyenes online tájékoztatást és hozzáférést kell biztosítani a gyártónak az irányadó javítási költségekről (a megfizethetőség kiemelt szempont, amelyet szintén szabályoz az új törvény);
– a törvényi garancia további egy évvel meghosszabbításra kerül, amennyiben a fogyasztó a javítást választja.
A javítás mellett a garanciameghosszabbítás szintén részét képezi a törvénynek, így az új szabály megerősíti a fogyasztókat abban, hogy megéri, sőtt vonzóbb egy hibás készüléket megjavíttatni, mint újra cserélni.
Ez persze csak lehetőség. Bár egyes termékek esetében a tervezett kötelezővé tette volna a javítást a csere helyett, ezt végül elutasították, így a fogyasztók döntése maradt továbbra is, hogy a garancia ideje alatt javítást vagy cserét választanak.
Most, hogy a törvény elfogadásra került, a tagállamoknak 24 hónap áll rendelkezésükre, hogy átültessék az irányelvet joggyakorlatukba, tehát hazánkban is legkésőbb 2026 elején hatályba lép a szabályozás.
Forrás: Europa.eu