A lány, aki elhallgattatta a világot
1992-ben az ENSZ Föld Csúcstalálkozóján Rio de Janeiróban szólalt fel Severn Cullis-Suzuki, aki akkor mindössze 12 éves volt. Korábban Vancouverben már létrehozott egy gyerekekből álló környezetvédelmi csoportot húgával és barátaival. Amikor értesültek a riói konferenciáról, családtagokat és ismerősöket győzködtek, hogy gyűjtsék össze a repülőjegyre valót. A csoport egy kis standot bérelt egy kísérőrendezvényen, és mindenkit igyekezett megszólítani. Később az utolsó pillanatban szóltak nekik, hogy ha 30 percen belül eljutnak a fő konferenciaterembe, lehetőséget kapnak felszólalni a világ kormányai előtt. „Beugrottunk egy taxiba” – emlékszik vissza Severn. „Egyetlen dologra koncentráltam: beszélni akartam velük, és elmondani, mi forog kockán.”
„Hello, I’m Severn Suzuki speaking for „ECO” – kezdte. A felvételek szerint a diplomaták feszengve hallgatták szenvedélyes beszédét. „Nem vagyok vak, és a félelmemben sem félek elmondani, mit érzek…” – mondta, és a pazarlásról, a háborúkra költött pénzről és a környezeti pusztításról beszélt.
Keményen bírálta hallgatóságát. Bár öt percet kapott, túllépte az időkeretet is. „Megtanítjátok nekünk, hogyan viselkedjünk a világban… akkor miért teszitek mégis azokat a dolgokat, amiket nekünk tiltotok?” – kérdezte.
Al Gore a csúcstalálkozó legjobb beszédének tartotta, és azóta milliók látták, valamint példaszerű szónoki műként idézik.
Mi volt a mondanivalója?
Azért állt ki, mert a jövőjéért harcolt. Kiállt a Földön éhező gyerekek nevében, valamint az elpusztuló állatok nevében. Felhívta a figyelmet a naponta kihaló növényekre és állatokra, és arra, hogy az ő gyerekei talán már nem láthatják ezeket a fajokat. Felvetette a hallgatóságának, hogy mindez a szemük előtt történik, mégis úgy tesznek, mintha végtelen idejük és megoldásaik lennének minden problémára. Felszólította őket, hogy ha nem tudják, hogyan javítsák meg, akkor ne tegyék tönkre a világot.
Elmondta, hogy mind egy nagy család részei vagyunk, öt milliárd ember és 30 millió faj, ezért egyetlen világgá kellene válnunk, egyetlen közös célért dolgozva. Felhívta a figyelmet, hogy hazájában, Kanadában mennyi szemetet termelnek, mennyit fogyasztanak mégsem osztják meg javaikat a rászorulókkal. Szerinte ha a háborúra költött összes pénzt környezeti megoldásokra, a szegénység felszámolására és szerződések kidolgozására fordítanánk, csodálatos hely lenne ez a Föld.
Az apám mindig azt mondja: „Az vagy, amit teszel, nem az, amit mondasz.” Nos, amit tesztek, attól én éjszakánként sírok. Ti felnőttek azt mondjátok, hogy szerettek minket. De kihívás elé állítalak benneteket: kérlek, tegyetek úgy, hogy a tetteitek tükrözzék a szavaitokat!
Mi változott azóta?
Suzuki szerint azért nem tudtunk elérni valódi változást, mert a kormányok a gazdasági növekedésre összpontosítottak, üzleti érdekekre és arra, hogy megnyerjék a következő választást.
„A kormányok krízisére mutat, hogy politikai rendszereink lehetetlenné teszik, hogy hosszú távon az emberek és a jövő nemzedékei érdekében cselekedjenek.”
Továbbra is hangsúlyozza: a fiatalok hangja képes mély hatást gyakorolni, és a világ már rendelkezik a megoldásokkal a globális válságokra.
Mi javult 1992 óta?
- A klímaváltozás központi globális téma lett.
- Létrejött a Kiotói Jegyzőkönyv és a Párizsi Klímaegyezmény.
- A megújuló energia költsége drasztikusan csökkent.
- Egyes fajok sikeresen regenerálódtak.
- Erősebb nemzetközi intézmények és egyezmények jöttek létre környezeti és emberi jogi kérdésekben.
- A fenntarthatóság (SDG-k) bekerült a világpolitika fő áramába.
Mi romlott?
- A globális átlaghőmérséklet nőtt, és a felmelegedés gyorsult.
- Egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási események (hőhullámok, erdőtüzek, árvizek).
- A fajkihalás üteme továbbra is magas.
- Élőhelyek (esőerdők, korallzátonyok) jelentős része sérült vagy zsugorodott.
- A globális fogyasztás és hulladéktermelés jelentősen nőtt.
- A műanyag-szennyezés globális problémává vált.
- Bár sok ország fejlődött, a globális vagyoni és életminőségi különbségek továbbra is nagyon nagyok.
A CAT értékelési módszere a kormányok céljainak és intézkedéseinek széles körét vizsgálja az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozóan, összhangban a Párizsi Megállapodás hőmérsékleti határértékével.
Mi akadályozza a hatékony fellépést?
- Politikai rövidtávúság: a demokratikus rendszerekben a vezetők gyakran 4–5 éves ciklusokban gondolkodnak, míg a klímaváltozás hosszútávú probléma. Nehéz olyan intézkedéseket hozni, amelyek rövid távon fájdalmasak.
- A globális gazdaság még mindig nagyrészt olajra, gázra és szénre épül, nagyvállalatok és országok jelentős bevételei függenek ezektől. Az átállás költséges, és veszteseket is teremt.
- Az együttműködés kulcsfontosságú lenne, de nagyhatalmi rivalizálás, háborúk és energiaválságok gyakran háttérbe szorítják a klímapolitikát.
- A dezinformáció és politikai polarizáció gyengíti a konszenzust.
- Az infrastruktúra (városok, közlekedés, energiahálózatok) lassan változik. Amit ma építünk, évtizedekre meghatározza a kibocsátást.
Severn Suzuki beszéde világos és egyértelmű: változtatni kell, cselekedni kell és most kell ezt megtenni. 34 év elteltével azonban az emberiségnek nem sikerült drasztikus javulást elérnie és a jövő homályos.
