Az oldal archívumai WWF

Volt egy álmom…


Volt egy álmom… Az volt az álmom, hogy felteszem az országot a fenntarthatóság térképére – hangozzon is ez bármilyen nagyképűen vagy túlzottan hangzatosan. [Vigyázat, személyes bejegyzés következik, melynek alapját már kiadtuk egy sajtóközleményben…] Volt európai projekt, amit menedzseltem. Az infokommunikáció klímaváltozással kapcsolatos szerepét vizsgáltuk. A British Telecomnak volt külön tanulmánya (nem is egy), a Deutsche […]

Föld Órája 2014


Az Ausztráliából induló kampány 2008-ban már Magyarországon is felütötte fejét. Természetesen a fejlövésen is osztottam az eseményt, és talán sosem volt annyi comment, mint akkor. Ezt a hagyományt a mára világméretű megmozdulássá kinőtt újabb alkalommal sem szeretném megszakítani, úgyhogy mindenkit arra buzdítok, hogy csatlakozzon a Föld Órája oldalon és március 29-én 20:30 és 21:30 között […]

A WWF Élő bolygó (Living Planet) jelentése


A WWF 13 éve készíti el nagyszabású tanulmányát, az Élő bolygó jelentést, ami idén először a szervezet hazai csapata által hitelesített magyar fordításban is megjelent. A legfrissebb, azaz 2010-es jelentés lesújtó képet fest a bolygó állapotáról. Megtudhatjuk, hogy annak ellenére, hogy világszerte 133 000 védett területtel rendelkezünk, évente 13 millió hektárral csökken a globális erdőterület. […]

Föld Órája ajánló


Ígértem, hogy ajánlok programot az idei Föld Órájára, ha lesz mit. És íme… Nem megfeledkezve a WWF-ről (hiszen ez az ő kezdeményezésük), kezdem velük. Az általuk szervezett program a Budai Várban lesz, és 19:45-kor kezdődik, a Népszigeti Kutyaiskola zenés bemutatójával. Jelen lesz Varga Líviusz, Demcsák Zsuzsa, Rakonczay Viktória és Gábor, Dakó Andrea (a WWF Magyarország […]

Felcímkézik a szeles termékeket


Előnyben részesítenéd vásárláskor azt a terméket, amiről tudod, hogy nem szénerőműből, nem atomerőműből, hanem szélerőműből származó energiával állították elő? Én igen. És a kezdeményezés alapítói is ebben bíznak. És hogy ezt honnan fogod tudni? Egy újabb címkéről. Hogy hány százalékban kell szélenergiát használni egy termék jelöléséhez, és hogy mi lesz ennek a folyamata, azt még […]

Föld Órája 2011


Idén sem marad el a Föld Órája akció. 2011. március 26-án 20:30 és 21:30 között csatlakozhat mindenki a WWF világszintű kampányához. Egy óra elektromos világítás nélkül. Volt már itt, a Fejlövésen vita ebből, de most is hangsúlyozom: ez csak egy figyelemfelkeltő, tudatosító kampány… nem ettől az egy órától fog megállni a klímaváltozás, viszont páran talán […]

holnapután – föld órája 2010


holnapután – földközpontú magazin 2010. március 25. (csütörtök) 20-21h CLI. adás téma: Föld Órája 2010 vendégek: Márta Kriszta és Benkő Dániel, WWF program trendwatch – hírek, aktualitások kibeszélése indiai elektromos autó gyártás Szlovákiában elbukott a cápahalászattal szembeni védelem új magyar-kínai vegyesvállalat a megújulók terén témázás – a Föld Órája a WWF nemzetközi kezdeményezése. célja a […]

Föld Órája 2010


Nem újkeletű akció. Magyarországon ez a harmadik év, amikor meghirdeti a WWF. Szólt is róla a fejlövés 2008-ban és 2009-ben is. Most sem lesz másképp. A WWF világméretű akciójára, az Earth Hour-ra idén március 27-én, szombaton 20:30-tól kerül sor. A cél most sem változott: felhívni a figyelmet az éghajlatváltozásra és annak veszélyeire. 2009-ben 88 ország […]

Green IT téma


Még decemberben kértek meg, hogy február 6-án tartsak prezentációt a Debreceni Egyetem napja 2010 “Green IT” szekciójában az ETNO-WWF projekt kapcsán.  Egyértelmű volt, hogy ebből következően az előadás a “Klímavédelem fénysebességgel” címet fogja viselni, és a fókuszban a “(klíma)intelligens információs lehetőségei” lesznek. Gondoltam, nagyjából megosztom itt Veletek a gondolatmenetet, amiről beszél(get)ni tervezek – és természetesen […]

Az Amazonastól a zöld Fejlövésig


Potom 500 olvasatlan feedem volt, amikor nekiálltam az olvasásnak. Persze az egész tele volt Koppenhágára vonatkozó jóslatokkal, amibe már én is kezdek elfáradni. Olvasás és megosztás közben egyszer csak úgy döntöttem, hogy kipakolom az általam megosztott híreket a Fejlövésre. Ezt láthatod a jobb oldali sáv legalján. Aztán olvastam tovább, amikor eljutottam a WWF egyik híréhez, […]