Ember Gazdaság

Európa 2007 – GDP és ökológiai lábnyom

lábnyom A WWF legutóbbi felmérése szerint az Európai Unió tagállamai az utóbbi 30 évben megduplázták az egész bolygó ökológiai terhelését. A technológiai fejlődés ellenére ugyanis az EU nagyobb mértékben terheli a környezetét, mint amennyire azt az európai populáció növekedése indokolná. Ez a természeti erőforrások hiányát okozza, amely nemcsak a világ többi részére, de a jövő generációinak életére is hatással van.

Az Európa 2007 – GDP és Ökológiai Lábnyom című jelentésében a WWF 1971-től három szempont szerint hasonlította össze az uniós tagállamokat: a GDP-ben mért gazdasági fejlődés, az egyes országok erőforrás-felhasználása az ökológiai lábnyom által mért mutatóban, és az emberi jólét az ENSZ mutatószáma (HDI) alapján.

A jelentésből kiderül, hogy csupán egy generációval ezelőtt Európa még ökológiai hitelezőnek számított, vagyis kevesebb erőforrást használt, mint amennyi a rendelkezésére állt. Ma azonban jóval túllépi az ökológiai kereteit. Csak egy 2,6-szor nagyobb bolygó tudná eltartani az emberiséget, ha mindenki úgy élne, mint az európaiak.
Ma az Unióban lakik a világ népességének 7,7%-a, és itt található a világ biokapacitásának 9,5%-a. Ehhez képest az EU felelős a világ ökológiai lábnyomának 16%-áért.

Három EU tagországon kívül – Finnország, Litvánia és Svédország – minden tagállam ökológiai deficittel küzd, vagyis többet használ az erőforrásokból, mint amennyi rendelkezésére áll. Bár ez a három ország több erőforrással rendelkezik, mint a többi, a természeti kincseiket még ők sem használják megfelelően. Finnország környezeti terhelése 1975 óta 70 %-kal nőtt, és ezzel az Európai Unió leginkább környezetszennyező országa lett.

Németország, ahogy Bulgária és Litvánia is, az elmúlt három évtizedben csökkentette az ökológiai lábnyomát, miközben a HDI mutatója nőtt. Azonban az ő lábnyoma még mindig két és félszer nagyobb, mint amennyit a természeti erőforrásai megengednének. Görögország érte el a legnagyobb ökológiai lábnyom-növekedést, amit egy mérsékelt HDI növekedés kísért. Franciaország párhuzamosan halad az EU trenddel. A fejlődő technológiákkal nagyobb mennyiségű erőforrás áll rendelkezésre, azonban a fogyasztás, amely nagyban befolyásolja az energia-felhasználást, ezt még mindig meghaladja.

A kelet-európai államok közül Magyarország lábnyoma csökkent, a többi, korábban a szovjet érdekszférába tartozó országéhoz hasonlóan. Ez a 90-es évek gazdasági változásának, a nehézipar megszűnésének az eredménye. Szlovénia, melynek mutatói 1995-ben még fenntartható fejlődést jeleztek, 2003-ra megduplázta az ökológiai lábnyomát. Romániának van a legkisebb ökológiai lábnyoma az Unió 27 tagországa között, de az ország még így is az ökológiai adósok közé tartozik.

(forrás: WWF)

A szerzőről

szomkat

Leave a Comment