Inno/Tech

Ültethető ceruza – teszt

Szerző szomkat

Imádtam a merített papírból készített, növényi magokat tartalmazó névjegykártyákat és reklámanyagokat. Ahol csak ilyet láttam, mindig hazahoztam és elültettem. Aztán semmi. Egyik sem hajtott ki soha. Van még pár ilyen marketingfogás, ami szintén nem járt sikerrel. Legalábbis nálam.
Most egy ültethető ceruza a legújabb, amivel a Sprout jött elő, és amit az Öko(sziszt)téma tesztelt. Ez állítólag működik. Lássuk!

A világ első növekedésre képes ceruzája kétéltű: ha már ceruzaként képtelen funkcionálni, ceruzavéggel lefelé elültethetjük, majd pár hét múlva hasznosíthatjuk a belőle kifejlődő fűszernövényt, gyógynövényt.
Az újrahasznosítható, környezetbarát ceruza ötlete fricska a „használd, majd dobd el” trendet hajszolóknak. A ceruza lényege, hogy egy (legalább 5 növényvédőszer-mentes) magot rejtő kapszulát helyeznek a ceruza végére, ami ha a talajba, s vizes közegbe kerül, feloldódik és a benne található magok kihajtanak. A Sprout cerka egyébként káros anyag mentes, minőségi alapanyagokból (cédrusfából, agyagból, grafitból), s kézzel készül az USÁ-ban.  A feltalálóknak kezdetben nem volt pénze a gyártáshoz, így egy közösségi finanszírozási website-on gyűjtötték össze 2086 ember segítségével azt az összeget még 2012-ben, amivel a megfelelő hátteret biztosítani tudták a gyártáshoz.
Fogásra és használatra körülbelül olyan, mint egy normál ceruza, kellemes illattal. Igazából a ceruzavég teszi rendhagyóvá a használati élményt, már csak azért is, mert a végét rágni nem célszerű (bár nem mérgező, maximum kellemetlen).
Praktikusan többféle (11) kapszulás Sprout ceruzát is lehet találni a neten (pl. bazsalikom, menta, rozmaring, kakukkfű, körömvirág, koktélparadicsom.) Gondos leendő növénygazdaként érdemes figyelembe venni, hogy a növények nagy része (voltaképpen a bazsalikom kivételével mindegyik) a szabadban komfortosabban érzi magát, mint a lakásban. Így mihamarabb érdemes az irodából, szobából elvándoroltatni az erkélyre, teraszra vagy kertbe.
Egyelőre csak külföldi site-okról rendelhető a ceruza, és nem olcsón. Egy átlag promóciós (emblémázható) ceruza ára kb. 50-150 Ft között mozog, ezzel szemben egy Sprout ceruza kb. 1000 Ft. Bár az tény, hogy nemcsak egy környezetbarát és különleges ceruzát kapsz, hanem egy vegyszermentes magkapszulát is.

A teszt

ceruza_fejlodese

A tesztelők egy bazsalikom, menta és egy körömvirág ”növény-ceruzát” próbáltak ki. Amikor már apróvá töpörödtek a használattól, kicsit ferdén beledugták őket egy-egy virágfölddel teli cserépbe, és meglocsolták. A vízzel csínján bántak: nem hagyták vízben állni, de kiszáradni sem a földet. Gondoskodtak tehát mindenről: jó talajról, vízről, sok-sok napfényről, no meg némi türelemről is.
Nagyjából 3 hét múlva jelent meg az első hajtás, nevezetesen a körömvirágé. Aztán előbukkant a bazsalikom is. Sajnos a menta ültetése nem sikerült: csaknem 4 hét telt el az ültetés óta, se híre se hamva a hajtásnak. De mint minden ültetésnél, itt is megvan az esélye a sikertelenségnek. Erre egyébként a ceruza hivatalos weboldalán is felhívják a figyelmet. Mármint arra, hogy nincs garancia a hajtásra. A mentás limonádéról így fájó szívvel lemondtak a tesztelők, de a bazsalikomos csirkemellre és a körömvirág kenőcsre már készülnek.

Végül íme egy film, ami bemutatja a teljes folyamatot

[forrás: Öko(szisz)téma]

A szerzőről

szomkat

Leave a Comment