Ajánló

Ilyen volt…

Szerző Vida Melinda

Véget ért a 13. Fenntarthatósági Nap, nézzük mi is történt az idei, rendhagyó rendezvénysorozat során.

A nagy bejelentés

Szeptember 26-án az Akvárium Klub adott helyszínt a nagy bejelentésnek. Szomolányi Katalin, a Planet Fanatics’ Network alapítója és ügyvezetője, a Fenntarthatósági Napok főszervezője ismertette az FN közönségével, hogy lehetőségekhez mérten másként, nagyon másként, de megrendezésre kerül az idei, 13. Fenntarthatósági Nap.

Majd kezdetét vette a péntekenként 13.00 órakor jelentkező sorozat.
Megtartottuk a 4 szekciót, kéthetente pedig egy-egy virtuális kiállítással jelentkeztünk. Legalábbis ez volt a terv, de sajnos a gazdasági szekcióhoz kapcsolódó virtuális kiállítás a vírushelyzet miatt elmaradt. Ahogy akkor is jeleztük, igyekeztünk egy későbbi időpontra átszervezni ezt a részt.

PECH vagy MÁZLI

Az idei rendezvény jelmondata (hiszen a 13. Fenntarthatósági Napot szerveztük idén) a Pech vagy mázli?, és volt is miről beszélgetni a szakértőkkel.

Környezeti szekció

A 13. Fenntarthatósági Nap online rendezvénysorozatának első állomása a Környezeti szekcióbeszélgetés volt október 2-án, pénteken 13h-kor.

A beszélgetés résztvevői:

moderátor: Szomolányi Katalin, Planet Fanatics’ Network

A szekcióbeszélgetés során olyan témák mentén vitattuk meg a környezetben előforduló PECHeket és MÁZLIkat, mint például a COP26, a szélsőséges időjárási események, a Túllövés Napja, a zöld helyreállás és az iparági trendek.

Társadalmi szekció

Az FN13 online rendezvénysorozatának következő live stream állomása a Társadalmi szekció volt október 16-án, pénteken 13h-kor.

A beszélgetés résztvevői:

moderátor: Szomolányi Katalin, Planet Fanatics’ Network

A szekcióbeszélgetés során olyan témák mentén vitatjuk meg a társadalomban előforduló PECHeket és MÁZLIkat, mint például a COVID-19 koronavírus és hatása, a karantén időszak és az időközben megújult vásárlói és médiafogyasztási szokásaink.

Gazdasági szekció

Az FN13 online rendezvénysorozatának harmadik live stream állomása a Társadalmi szekció volt október 30-án, pénteken 13h-kor.

A beszélgetés résztvevői:

moderátor: Szomolányi Katalin, Planet Fanatics’ Network

A szekcióbeszélgetés során szó volt a gazdasági válságról, a Happy Planet Indexről, a koronavírus gazdasági hatásairól, a helyzet nyerteseiről, de érintettük a startupokat is.

+1szekció

Az FN13 online rendezvénysorozatának negyedik és egyben utolsó live stream állomása a +1 szekció volt november 13-án, pénteken 13h-kor.

A beszélgetés résztvevői:

moderátor: Szomolányi Katalin, Planet Fanatics’ Network

A szekcióbeszélgetés során az egyént érintő PECHeket és MÁZLIkat vitattuk meg. Szó volt az egyéni felelősségről, az új normákról, szokásokról, valamint arról is, hogy hogyan lehetünk saját szerencsénk kovácsai ezekben az időkben.

Virtuális kiállítások Magyarósi Csabával

Mivel hisszük, hogy a Fenntarthatósági Nap elengedhetetlen részét képezi a kiállítói forgatag, úgy gondoltuk, online rendezvénysorozatunkból sem hiányozhat.
A virtuális kiállítás részeként kéthetente pénteken egy-egy szervezetet látogattunk meg, ahol Magyarósi Csaba volt az idegenvezetőnk.

Ha lemaradtál a részekből, nézd vissza őket most!

Köszönjük, hogy velünk tartottatok idén is. Találkozunk jövőre a 14. Fenntarthatósági Napon.

A Planet Fanatics’ Network csapata, együttműködésben a HD Grouppal és a Ringier Axel Springerrel közreműködésével valósította meg a 13. Fenntarthatósági Napot. Partnereinknek ezúton is köszönjük a közös munkát és a támogató hozzáállást.

A szerzőről

Vida Melinda

Leave a Comment