Ember Föld Gazdaság

Elkészült az E.ON Hungária Csoport első fenntarthatósági jelentése

Szerző Vida Melinda

Piacvezető zöldenergia-szolgáltatóvá válna Magyarország meghatározó energiavállalata.

  • Okoshálózatok, gyarapodó energiaközösségek, fenntartható energiamegoldások – a vállalat saját vállalásai mellett ügyfeleinek is segít a zöldebbé válásban
  • Szociális gondoskodás, élőhely- és madárvédelem – fontos társadalmi kezdeményezések támogatása is része a felelős vállalati magatartásnak
  • Elköteleződés a karbonsemlegesség mellett: a nemzetközi vállalatcsoport 2030-ra 75%-kal, 2040-re 100%-kal csökkenti a saját tevékenységhez kapcsolódó közvetett és közvetlen üvegházhatású gázkibocsátást

Több hónapos előkészítő munkát követően megjelent az E.ON Hungária Csoport első fenntarthatósági jelentése. A vállalatcsoport stratégiájának egyik alappillére a fenntarthatóság, ide értve egyebek mellett a környezetre gyakorolt negatív hatások csökkentését, a zöld energiamegoldások és szolgáltatások biztosítását az ügyfeleknek, valamint a munkatársak biztonságának és egészségének védelmét. Az önként vállalt, illetve részben uniós kötelezettségből adódó célkitűzések megvalósítását a vállalat teljes mértékben átláthatóvá teszi: ennek jegyében készült el idén az E.ON Hungária Csoport első átfogó, a zöld átállás már megvalósult innovatív megoldásait bemutató fenntarthatósági jelentése.

„Vállalati stratégiánk fő sarokköve – a növekedés és a digitalizáció mellett – a fenntarthatóság. A legfontosabb céljaink közé tartozik, hogy miközben a tevékenységünket egyre inkább összhangba hozzuk a környezettel, segítsünk ügyfeleinknek fenntarthatósági törekvéseik megvalósításában is. A most közreadott fenntarthatósági jelentés azokat a lépéseket és fejlett hálózati és ügyfélmegoldásokat mutatja be, amelyek révén az E.ON úgy tudja hosszú távon is fenntarthatóvá tenni a saját növekedését, hogy közben évről évre csökkenti az általa igénybe vett környezeti erőforrások mennyiségét, egyúttal pedig a társadalmi közegben is hasznos, példamutató szerepet tölt be” – mondta Endersz Frigyes, az E.ON Hungária Csoport stratégiai és fenntarthatósági igazgatója.

Piacvezető zöldenergia-szolgáltató

Energiavállalatként az E.ON elsődleges célja, hogy környezeti szempontból is fenntartható válaszokat adjon az elektrifikáció és az energiaátmenet legfontosabb dilemmáira: hogyan lehet a környezetet a legkevésbé terhelő módon megtermelni és a ügyfelekhez eljuttatni a szükséges energiamennyiséget, milyen segítséget tud nyújtani a vállalat az ügyfeleknek a tiszta energia biztosításában és az energiahatékonyság növelésében, melyek lesznek a mostani energiaátmenet és az azt követő időszak biztonságos ellátást nyújtó energiaforrásai. A válaszokat az energiaválság, illetve a klímakrízis szorításában kell megfogalmazni. Az E.ON átérzi ezt a kettős felelősséget, és olyan megoldásokat kínál, amelyek a jelen kihívásainak kezelésében is a jövőt tartják szem előtt.

A jelentés a kiemelt célkitűzések között rögzíti az ambiciózus klímacélokat: a éghajlatváltozásért felelős üvegházhatású gázok terén a 2019-es szinthez képest a Scope 1-2 (vagyis a működéshez kapcsolódó közvetlen és közvetett) kibocsátást 2030-ra 75%-kal, 2040-re pedig 100%-kal csökkentik, míg a Scope 3 (az értékláncban jelentkező) kibocsátások esetében 2050-ig érik el a 100%-os csökkentést a teljes, nemzetközi vállalatcsoportban.

Az E.ON piacvezető zöldenergia-szolgáltató szerepre törekszik: az általa a versenypiacra szolgáltatott energiamennyiségnek több mint öt százaléka a vállalatcsoport mérlegkörébe tartozó nap-, szél- és biogázerőművekből származik, a cél pedig az, hogy a megújuló energiaforrások aránya 2025-re elérje a teljes ügyfélkör fogyasztásának közel 30, 2030-ra pedig közel 44 százalékát.

Innovatív megoldások, okoshálózatok, közösségi célok

A pontosan meghatározott környezeti célok megvalósítását az E.ON innovatív megoldásokkal, illetve azok széles körű elterjesztésével segíti. A gyors ütemű digitalizáció, a papírmentes iroda, a digitalizált szerződéskötés, az „önkiszolgáló” online megoldások bevezetése az alapanyag-felhasználást és a környezethasználat mértékét is csökkenti. A társaság úttörő szerepet játszik az e-mobilitás fejlesztésében is. Magyarországon több mint 350, a vállalatcsoport által üzemeltetett nyilvános töltési pont működik, és dinamikusan bővül az E.ON otthontöltők száma is. Az e-töltőhálózatot 2021-től egyre növekvő mértékben zöld energiával látják el. A fentieken túl vállalati és intézményi e-flotta szolgáltatás nyújtásával, illetve egy e-robogók megosztásán alapuló kölcsönzési rendszer támogatásával is hozzájárulnak a közlekedés karbonlábnyomának csökkentéséhez.

Az E.ON 18 ezer km hosszú gáz-, és 88 ezer km hosszú áramhálózatának folyamatos fejlesztésével, intelligens eszközök telepítésével teremti meg az alapját a jövő energiavilágának. Az okosmérők, melyekből 2024-re már 500 ezer működik majd (lefedve a teljes hazai mérőállomány 15%-át) az ügyfeleknek teszik könnyebbé a tudatosabb energiahasználatot, a fenntarthatóság irányába átalakítva ezáltal a fogyasztói szokásokat. Maga az elosztóhálózat is egyre okosabbá válik szenzorok felszerelése és automatizálás révén, lehetővé téve az igények valós idejű nyomon követését, illetve az előremutató virtuális erőművi és energiatárolási megoldások fejlesztését.

Az E.ON országszerte a fenntartható energiahasználatra koncentráló energiaközösségeket épít, melyek számát 2024-ig legalább tízre kívánja emelni. Tovább bővül a „Fenntartható városok” kezdeményezése is olyan nagyvárosok részvételével, mint például Székesfehérvár.

Intenzíven vizsgálja az E.ON a hidrogéngazdaságban rejlő lehetőségeket, mert meggyőződése, hogy Európában a zöldenergiára történő átállásban és a dekarbonizációs célok elérésében a hidrogén kulcsszerepet fog játszani.

Felelős vállalat, társadalmi kezdeményezések

Az E.ON minden téren pozitív hatásra törekszik abban a közegben, amelyben a tevékenységét végzi. Ennek megfelelően a jelentés tartalmazza a legfontosabb társadalmi felelősségvállalási programokat is. Felelős vállalatként az E.ON működése valamennyi – gazdasági, környezeti, társadalmi – aspektusában fenntartható irányt követ. A környezet- és természetvédelemben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel és a nemzeti parkokkal, szociális területen a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel és a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal van hosszú időre visszanyúló együttműködése a vállalatnak, de olyan pályázati alapú támogatási programot is működtet, amely transzparens módon, célhoz kötötten biztosít anyagi segítséget civil szervezetek számára fontos társadalmi kezdeményezések megvalósításához.

Az ország területének mintegy felét kitevő szolgáltatási területén az E.ON harmonikus együttélésre törekszik a természettel. Új hálózatait az állatvilágot kímélő, biztonságos módon építi, és a meglévő infrastruktúráját is folyamatosan madárbaráttá fejleszti. Az országos madárvédelmi prioritási térkép alapján átalakítják, a leginkább kritikus pontokon a föld alá viszik a vezetékhálózatot, a beavatkozást igénylő helyszíneken madárbarát technológiai megoldásokat alkalmaznak, emellett többek között a középfeszültségű vezetékeknél áttértek a madarak nagyobb biztonságát garantáló függőszigetelős kiépítésre. Az együttműködés része továbbá a gólyafészkek érintésvédelmének biztosítása is: eddig mintegy háromezer gólyafészektartó felszerelését végezték el (Magyarországon nagyságrendileg négyezer gólyapár fészkel), ezeket rendszeresen bővítik és karbantartják.

A Planet Fanatics’ Netwokr Kft. szakmai támogatásával készült fenntarthatósági jelentés teljes anyaga itt érhető el.


A szerzőről

Vida Melinda

Leave a Comment