Föld

Érthetetlen dolgok – 1: aktivisták börtönben

Lehet, hogy én kergültem meg. Lehet, hogy velem van a baj. De bizony, az is lehet, hogy a világ kezd teljesen megbolondulni. Valakik lelepleznek egy nem etikus dolgot (finoman fogalmaztam), és börtönbe kerülnek. Ilyenkor elgondolkozom, hogy vajon melyik században élünk?


Azt a két japán aktivistát, akik leleplezték a bálnahús lopásokat, melyek a japán kormány által támogatott bálnakutatási program keretein belül zajlottak,  június 20. óta előzetes letartóztatásban tartanak. A Greenpeace több országban békés demonstrációkat és virrasztásokat tartott Japán Nagykövetségek előtt, és online aláírásgyűjtést is kezdett. Ez utóbbi eredménye eddig 220. 848 elektronikus levél a Japán Kormánynak az ártatlan aktivisták szabadon bocsátását követelve.

„A japán hatóságok mostani fellépését nem lehet másképp jellemezni, mint túlzott, igazságtalan és politikailag manipulált. Junichi és Toru mindössze bizonyítékokat szolgáltatott a rendőrségnek, hogy segítsék a nyomozást a leleplezett bálnahús-csempészettel kapcsolatban. Az aktivisták még teljes együttműködésükről is biztosították a japán rendőrséget a nyomozás teljes időtartamára, ehelyett most fogva tartják őket óvadék letételének lehetősége nélkül”- mondta el a Greenpeace nemzetközi vezetője, Gerd Leipold.

A szerzőről

szomkat

1 Comment

  • 170 országból kb. 250 ezer e-mail a japán kormánynak. 26 nap elteltével Junichit és Torut feltételesen szabadlábra helyezték.

Leave a Comment