Az Aral-tó környezeti katasztrófája
1960-ban az Aral-tó a világ negyedik legnagyobb tava volt: több száz méter mély és több száz kilométer kiterjedésű.
1968-ban a Szovjetunió hivatalos napilapja, a Pravda megdöbbentő jóslatot közölt: ez a világ hamarosan eltűnik. A szovjet vezetés hatalmas öntözési projekteket valósított meg, amelyek az Aral-tavat tápláló Amu-darja és Szir-darja folyók vizét a gyapottermesztés szolgálatába állították. A folyók beömlő vize nélkül semmi sem pótolta a párolgás miatt természetes módon elvesző vízmennyiséget.
Ahogy a folyók vize egyre inkább más irányba folyt, a tó folyamatosan zsugorodnni kezdett, végül eredeti, 20. század közepi kiterjedésének kevesebb mint 10%-ára csökkent, sós kéreggel borított sivatagot hagyva maga mögött .
A jóslat tehát beteljesedett: az Aral-tó, ahogyan korábban ismerték, megszűnt létezni.
A jelenlegi helyzet
A 2010-es évek közepére a tó négy kisebb, rendkívül sós víztestre szakadt, ami súlyos csapást mért a helyi közösségekre és ökoszisztémákra. Az Üzbegisztán területén található Déli-Aral-tó gyakorlatilag eltűnt, helyén pedig egy mérgező sós sivatag, az Aralkum maradt.
A tó eltűnésével az éghajlat is megváltozott: szélsőségesebbé vált a hőmérséklet, csökkent a csapadék mennyisége, és a homokviharok évente több mint 100 millió tonna sót, műtrágyát és növényvédő szert szállítanak a levegőbe.
Helyrehozható a kár?
Ha megszűnik a tavat tápláló folyók elterelése, a tó fokozatosan újra megjelenhet. Bár az Aral-medence éghajlata száraz és mérsékelt, a keletre fekvő Pamír- és Tien-san-hegységek hó- és gleccserolvadásából jelentős vízutánpótlást kap. Ezek a hegyek évente annyi édesvizet juttatnak a folyókba, hogy természetes körülmények között akár a század végére visszafordíthatnák a tó veszteségeit.
A víz azonban öt közép-ázsiai ország gazdasága számára létfontosságú. Tádzsikisztánban és Kirgizisztánban a vízerőművek villamos energiát termelnek, míg Üzbegisztánban, Türkmenisztánban és Kazahsztánban az öntözőcsatornák táplálják a munkahelyeket és exportbevételeket biztosító gyapot ipart.
A tó teljes helyreállításához legalább 30–40 évre teljesen fel kellene függeszteni minden gazdasági tevékenységet a vízgyűjtő területen, ami nem reális.
Forrás: World Meteorological Organization; UN Food and Agriculture Organization
Kazahsztán erőfeszítései az Északi-Aral-tó megmentésére
Húsz évnyi következetes munka eredményeként az Északi-Aral-tó felszíne 36%-kal nőtt, vízmennyisége csaknem megduplázódott, sótartalma pedig a felére csökkent.
A 2005-ben épített Kokaral-gátat és a vízhasználat szigorúbb szabályozását is magában foglaló helyreállítási intézkedések segítenek Kazahsztánnak újjáéleszteni az egykor zsugorodó Aral-tó egy részét.
Üzbegisztán, Tádzsikisztán, a Kirgiz Köztársaság és Kazahsztán vízügyi miniszterei aláírtak egy regionális megállapodást is, amely a beérkező vízmennyiség igazságos elosztását írja elő az érintett országok között.
A kazah kormány a vízgazdálkodást és az Aral-tó helyreállítását nemzeti prioritássá tette.
Az Északi-Aral-tó megőrzése az ország vízügyi politikájának egyik kulcsfontosságú céljává vált.
A 12 km hosszú Kokaral-gát
A víz, mint a jövő záloga
Kazahsztán 2023-ban létrehozta a Vízügyi és Öntözési Minisztériumot, amelynek feladata a vízfelhasználás megtervezése, szabályozása és ellenőrzése. Új vízgazdálkodási törvényt is elfogadtak, amely javította a Szir-darja vízgyűjtő területének helyzetét.
2026-ban jelentést tettek közzé a Vízkészlet-gazdálkodási Rendszer Fejlesztési Koncepciójának előrehaladásáról. A dokumentum szerint 2023. óta az Északi-Aral-tó vízmennyisége 24,1 milliárd köbméterre nőtt.
A Világbank támogatásával jelenleg megvalósíthatósági tanulmány készül az Északi-Aral-tó megőrzését célzó új projektről. A vizsgált lehetőségek között szerepel a Kokaral-gát két méterrel történő megemelése, valamint egy hidraulikai létesítmény építése.
A projekt célja az Északi-Aral vízmennyiségének növelése és vízminőségének javítása, a Szir-darja deltájának helyreállítása, a tómederből származó sólerakódások szétszóródásának csökkentése, a halászati ágazat fejlesztése, valamint a helyi lakosság életkörülményeinek javítása.
„A Szir-darja alsó szakaszán végrehajtott intézkedéseknek köszönhetően 20 olyan halfaj tért vissza, amely korábban eltűnt a területről” – mondta Bulat Yessekin, a Közép-Ázsiai Víz- és Klímaváltozási Platform koordinátora.
Kazahsztán és Üzbegisztán közösen próbálja megakadályozni a kiszáradt tómeder helyén kialakult mérgező sós sivatag további terjedését.
„A kazahsztáni oldalon 4,4 millió facsemetét ültettek el a kiszáradt tómederben” – mondta Yessekin. „2025 végére a növényzettel borított terület nagysága elérte az 1,1 millió hektárt. Üzbegisztánban pedig 1,8 millió hektárt zöldítettek újra.”
A részben helyreállított Északi-Aral-tó felett azonban továbbra is ott lebeg a veszély, mivel a Szir-darja természetes vízutánpótlása csökken. A Szir-darja és az Amu-darja folyók vizének jelentős része a Tien-san, illetve a Pamír hegység gleccsereinek olvadásából származik. Ezek a gleccserek pedig a globális felmelegedés miatt folyamatosan zsugorodnak. Ha teljesen eltűnnek, a folyók vízhozama már nem biztos, hogy elegendő lesz ahhoz, hogy vizük elérje az Aral-tavat.
Üzbegisztán is mérsékli a károkat
Üzbegisztánban a kormány civil szervezetekkel együttműködve több millió szakszaulfát ültetett az egykori tómeder területére. Ez a sótűrő növény az egyike azon kevés fajoknak, ami képes túlélni a sivatagi körülményeket. A remények szerint gyökérzete megköti a talajt, és csökkenti a homokviharok erejét.
Üzbegisztán 2021 óta agresszíven vezette be a víztakarékos intézkedéseket, amelyek eredményeként a vízfelhasználás hatékonysága 25%-kal javult. Nyolc milliárd köbméterrel csökkentették az öntözéshez felhasznált víz mennyiségét, de egyelőre ez nem eredményezett több vizet a természet számára.
A térség két legfontosabb export növénye, a gyapot és a rizs rendkívül vízigényes, és a termelés növekedése ellensúlyozta a hatékonyságjavulásból származó előnyöket. Üzbegisztán gyapottermése 2020 óta 50%-kal nőtt.
Hosszú távon az Aral-tó katasztrófájának visszafordítása az ilyen vízigényes növénykultúrák visszaszorításával kezdődhet.
A tavak kiszáradása globális probléma
Az iráni Urmia-tó az elmúlt fél évszázadban szintén elveszítette vízkészletének mintegy 90%-át, ahogyan a közép-afrikai Csád-tó is. Az Egyesült Államokban található Nagy Sóstó pedig a vízveszteség miatt annyira sóssá vált, hogy a benne élő sórákok fennmaradása is veszélybe került. Ezeket a válságokat az emberi népesség növekedése és a klímaváltozás közös nyomása kapcsolja össze.
Az iráni Urmia-tó
Magyarország helyzete
Velencei-tó
A Velencei-tó tartós vízszintcsökkenésének megállítása halaszthatatlan feladattá vált. 20 millió köbméter víz pótlására lesz szükség.
A tó vízmérlege hosszú ideje negatív, a tartós csapadékhiány következtében. Ennek hatására a vízszint jelentősen csökkent, és a minimálisan elvárt 140 centiméteres érték alá süllyedt.
A nádasok állapota folyamatosan romlik, a kiszáradó mederben cserjésedés indul meg, miközben az élőhelyek egyre inkább beszűkülnek. Ezzel párhuzamosan a sekély víz gyorsabban felmelegszik, ami kedvez az algásodásnak, és növelheti a halpusztulás kockázatát.
Mi hozhat változást?
Jelenleg több lehetséges vízpótlási megoldást is vizsgálnak. A szakemberek elsődleges feladatnak a tó vízgyűjtő rendszerének helyreállítását tartják, mivel a jelenlegi tározók elavultak, és nem képesek hatékonyan visszatartani a csapadékos időszakok többletvizét. A felmerült lehetőségek között szerepel a Dunából történő vízpótlás, valamint a tisztított szennyvíz felhasználása is.
Gajdos László, Magyarország Élő környezetért felelős minisztere ezt írta, a június 3-i Facebook posztjában: „a helyi környezetvédő civilek, a polgármesterek és a vízügyi szakemberek is személyesen kifejtették álláspontjukat. Az elmúlt évek elhanyagoltsága után most végre széles körű párbeszéd indult a tó megmentéséért”.
A tavak, folyók, tengerek eltűnése természetes folyamat, azonban az emberi beavatkozás olyan szinten felgyorsíthatja ezeket, amihez a természet nem tud ilyen ütemben alkalmazkodni. Ennek következtében gyakorlatilag visszafordíthatatlan károk keletkeznek.
Az Aral-tó esete kiváló példája annak, amikor a gazdasági érdek és az emberi felelőtlenség leradírozta a világ negyedik legnagyobb tavát a térképről. Ezáltal nem csak végleges ökológiai kárt okozott, hanem az ott élő emberek megélhetését is tönkretette generációkon átívelően. Ezzel bebizonyították, hogy sajnos a természet sem véges, nem lehet a végletekig kimeríteni az erőforrásokat. Meg kell tanulni együtt élni vele.
