Ajánló Ember

SzemlÉLETváltás a Tabán moziban

taban_szemleletvaltasbanner2
Egy kedves ismerősöm kedves ismerőse, aki a Tabán moziban dolgozik… így kezdődött a történet. Leültünk, sok szempontot számba vettünk, és lett belőle egy program SzemlÉLETváltás címmel (a címhez semmi közöm, de jó :)) A programsorozat a fenntartható fejlődésről szól egyéni, szellemi és globális szinten. Vasárnaponként lesz 18h-tól március 20 és április 17 között. Az első film és beszélgetés tehát most vasárnap már indul Takács Tibor asztrológussal és az Út a vadonba c. filmmel. TERMÉSZET – EGYÉN – ÖSZTÖNÖK – KÖRNYEZET

FILM: ÚT A VADONBA

Meghívott vendég : Takács Tibor asztrológus

…Az életben mindenki feladattal érkezik a Földre, amit így vagy úgy meg kell valósítania. Ehhez minden adottságot megkapunk, s a felelősségünk csupán annyi, hogy vágyaink minél közelebb kerüljenek feladatainkhoz. Minél jobban sikerül ez, annál tökéletesebb, harmonikusabb, boldogabb életet tudunk élni. Az asztrológia képes megmutatni az utat, hogy milyen irányban teljesedhetünk ki. Ahhoz, hogy saját énképünket minél jobban megismerjük, szükséges , hogy tisztában legyünk vágyainkkal, adottságainkkal, tehetségünkkel, feladatainkkal. Minden döntésünknek eredménye és következménye van. Az egyéni elvonulás a társadalmi kötöttségek, függőségek elől megoldáshoz vezet? Lehet-e válasz erre a mai társadalomban az ösztönök világának követése?

Út a vadonba
színes, feliratos, amerikai filmdráma, 140 perc, 2007

rendező: Sean Penn
író: Jon Krakauer
forgatókönyvíró: Sean Penn
operatőr: Eric Gautier
zene: Eddie Vedder

szereplők:
Emile Hirsch (Christopher McCandless)
Vince Vaughn (Wayne Westerberg)
Hal Holbrook (Ron Franz)
Kristen Stewart (Tracy)

A film igaz történetet dolgoz fel. A friss diplomás Chris McCandless egész addigi életét hátrahagyta, amikor 1990 nyarán hátizsákot ragadott és imádott, számára afféle eszmei útikalauzként szolgáló könyveivel felpakolva nekivágott Amerika útjainak, hogy eljusson a civilizáció ember alkotta törvényeinek hatáskörén kívül eső alaszkai vadonba. Merész kivonulása sokak szemében bír példaértékkel, de étel, megfelelő felszerelés és tapasztalat hiányában az életét helyezte a természet áldozati oltárára. A film egy belső fejlődéstörténetet mutat be, nemcsak okozatot, hanem az okokat is vizsgálja.

A szerzőről

szomkat

Leave a Comment