Föld

Búcsú baijitól(?)

Baiji

Egy szerdán befejeződött expedíció – amelynek célja a ritka fehér folyami delfin felkutatása volt – teljes kudarcot vallott: egyetlen példányt sem pillantottak meg. Az expedíció vezetője szerint a világ egyik legidősebb faja gyakorlatilag kipusztult.

Mint azt a National Geographic Online egyik júniusi cikkében is írta, a jangcei folyami delfin a világ talán legveszélyeztetettebb faja. Sajnos lehet, hogy múlt időbe kell tennünk ezt az állítást: a világ legveszélyeztetettebb faja volt… Egy fölkutatását célzó, most befejeződött expedíció ugyanis egyetlen példányt sem észlelt a fajból.

A jangcei folyami delfin vagy baiji (Lipotes vexillifer) félénk, majdnem vak emlős, amely úgy 20 millió éve élt bolygónkon. A kínai és külföldi tudósokból álló expedíció svájci társvezetője, August Pfluger szerint néhány egyed még megmaradhatott ősi jangcei élőhelyükön, Kelet-Kínában, de ez nem elégséges a szaporodáshoz és a kihalás elhárításához.

Baiji

„El kell fogadnunk a tényt, hogy a baiji gyakorlatilag kipusztult. Elvesztettük a versenyt” – jelentette ki Pfluger az expedíció által kiadott nyilatkozatban.

Az emlős egyedszámának csökkenését valószínűleg elsősorban a túlhalászat és a hajóforgalom okozta. Ez utóbbi azért volt káros, mert zavarta a baiji táplálkozáshoz használt szonáros tájékozódó rendszerét. Bár a Jangce szennyezett, az expedíció által 30 mérföldenként vett vízmintákból nem mutattak ki nagy koncentrációban mérgező anyagokat, jelenti a tanulmány.

Pfluger 30 tudósból álló csapata csaknem hat héten keresztül kutatta át alaposan a Jangce kb. 1600 Km hosszú, nagy hajóforgalmú szakaszát, ahol valaha a folyami delfin élt. Az expedíció csúcstechnológiás távcsövekkel és víz alatti mikrofonokkal fölszerelt két hajója egy órás időközzel követte egymást, rádiókapcsolat nélkül, hogy az egyik hajó esetleges delfinészlelése ne befolyásolja a másikét.

Az 1980-as években úgy vélték, még körülbelül 400 baiji él a Jangcéban. Az 1997-ben végzett utolsó átfogó kutatáson 13 megerősített észlelés történt, és 2004-ben egy halász állította, hogy látott egy baijit. Legalább 20–25 delfin kellene ahhoz, hogy esélyt adjanak a faj túlélésére.

Az expedíció egy másik hanyatló egyedszámú édesvízi delfin, a jangcei simahátú barnadelfin helyzetét is föltérképezte. Ebből a fajból kevesebb mint 400 egyedet találtak.

„A simahátú barnadelfin helyzete ugyanolyan, amilyen a baijié volt 20 évvel korábban” – jelentette ki Wang Ding, az expedíció kínai tudósa a közleményben. „Számuk riasztó ütemben csökken. Ha nem cselekszünk hamarosan, ő is a baiji sorsára jut.”
(forrás: National Geographic)

A szerzőről

szomkat

Leave a Comment