Ember

IT cégek az emberi jogokért

Új szabályozásról folynak San Franciscóban a tárgyalások az IT-világ vezetői és jogvédő csoportok között.

Két amerikai emberjogi csoport bejelentette, hogy az IT-szektor legnagyobbjaival közösen dolgoznak az online polgárjogok védelmének kialakításán és megerősítésén. A Google, a Yahoo!, a Microsoft és a Vodafone a civil szervezetekkel együtt szeretnének egy olyan szabályrendszert kidolgozni, mely megoldásokat kínálna azokra a helyzetekre, amikor a törvények és szabályozások az emberi jogokkal ütköznek – áll a washingtoni Demokrácia és Technológia Központ (CDT) jelentésében.

Leslie Harris, a központ vezetőjének véleménye szerint a problémák általában abból erednek, hogy – a gazdaság növekedésében és a fejlődő országok demokratizálásában egyébként nagy szerepet játszó – IT-vállalatok fejlesztései időnként az elnyomás eszközeivé is válhatnak. „Bizonyos kormányzatok a technológiai fejlesztéseket saját polgáraik ellen használják fel – megfigyelik online tevékenységeiket és cenzúrázzák a tartalmakat” – jelentette ki Harris. A kezdeményes e dilemmára kíván megoldásokat találni.

A befektetők, tudósok és civil csoportok (például a Riporterek Határok Nélkül, a Human Rights in China és az Elektronikus Szabadság Alapítvány) San Franciscóban folytatnak egyeztetéseket, s a munkát ez év végére be kívánják fejezni. A CDT kezdeményezésére létrejött tárgyalásokon – melyeket a San Franciscó-i nonprofit Üzlet a Szociális Felelősségért (Business for Social Responsibility – BSR) társaság koordinál – megfigyelőként az ENSZ képviselője is részt vesz majd.

Aron Cramer, a BSR vezetője elmondta, hogy az informatikai óriáscégekkel az előzetes egyeztetések külön-külön már tavaly megkezdődtek, s minden résztvevő egyetért abban, hogy elsőrendű cél az új technológiák olyan módon történő terjesztése, hogy e folyamat ne az emberi jogok csorbulásával, hanem épp ellenkezőleg, kiterjesztésével járjon.

(Forrás:IT news)

A szerzőről

szomkat

Leave a Comment