Föld

Rába-szennyezés: magyar hozzájárulás visszavonása

Varga Miklós, Fodor Gábor (fotó: Bajomi Bálint)Nálam megszerezte Fodor Gábor, mint környezetvédelmi miniszter az első jópontját, ti. ma bejelentette, hogy visszavonja a magyar hozzájárulást a jennersdorfi bőrgyárhoz, és az Európai Bizottsághoz fordul a habzó folyó miatt.

Az Osztrák-Magyar Határvízi Bizottság hétfőn kezdett ülésének fő témája a három osztrák bőrgyárból érkező, a Rába habzását kiváltó szennyezés volt. A tárgyalás csütörtöki lezárása után Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter és Varga Miklós, a minisztérium vízügyi szakállamtitkára tartott sajtótájékoztatót.

A miniszter elmondta, hogy közel hat éve folyik a vita az osztrák és a magyar állam között a két stájerországi és egy burgenlandi bőrgyár által okozott szennyezés ügyében. „Idáig türelmet tanúsított a magyar fél, de a jó szándékú türelem elfogyott” – jelentette ki Fodor. A tárgyalásokon képviselt magyar álláspont szerint Ausztria megszegte a Határvízi Egyezményt. A miniszter bejelentette, hogy jogszerűtlennek nyilvánítja a stájerországi bőrgyárak működését. A jennersdorfi gyárra 2000-ben megadott hozzájárulást pedig visszavonja, és azt kéri Ausztriától, hogy a burgenlandi tartomány illetékes hatóságával vonassa vissza a gyár vízjogi engedélyét. Ezen túlmenően a probléma megoldása érdekében a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) az Európai Bizottsághoz fog fordulni.

Varga Miklós elmondása szerint „a 2000-ben kiadott hozzájárulás tartalmazta, hogy a bőrgyár működése során a víz minősége nem romolhat. Ugyanakkor a 2003-ban még II. osztályú vízminőség besorolása mostanra fél értéket romlott.” A greenfo.hu kérdésére válaszolva elmondta, hogy megvizsgálták a szennyezés élővilágra gyakorolt hatását is. Az eredmények szerint a nemes halak állományában kismértékű degradáció figyelhető meg, míg az alacsonyabb rendű élővilág tekintetében nem tapasztaltak romló tendenciát. Ugyanakkor hosszú távú, alapos adatok sajnos nem állnak rendelkezésre.

Fodor Gábor egy további kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a magyar minisztérium polgári pereket nem tervez az ügyben, azt a helyi lakosokra bízza, hogy indítanak-e pereket. „A magyar államnak az Európai Bizottság előtt van dolga” – tette hozzá. Elmondta továbbá, hogy a jövő héten találkozni fog osztrák kollégájával, és ismételten szóba fogja hozni a témát.

(Forrás: Greenfo, Bajomi Bálint)

A szerzőről

szomkat

Leave a Comment